target practices :: 2021. július 23., péntek, 17:00:21 :: 1 komment
vylie princess

Az űrhajó az utasai körül tartózkodott, és ezzel egyidőben az űrben volt, valahol a sötétben, a csillagok között.

Az utasok a hangárban ingerelték egymást.

Egy férfinak látszó lény zöld-fekete foltos, csillogó bőre alatt félelmetes izmok duzzadtak. Fekete, írisztelen szemeivel a királylányt nézte, és csóválta a fejét.

A lány ignorálta, majd odafordult hozzá, és mosolygott.

- Sokszor én is csodálkozom magamon - mondta.

A férfi felhúzta az orrát.

- Protekciós.

Mintha szikla szólt volna.

Vylie egy sakálarcú nő mellett ült mozdulatlanul, és a férfi szemébe nézett.

- Protekcióval van itt - mondta a férfi.
- És? - kérdezte a sakálarcú nő.
- Közelharcban használhatatlan.
- Tessék? - kérdezte a királylány.
- Fordítási hiba - mondta Vylie. - A tolmácsgép a "tapasztalatlan" szót választotta, aztán megbotlott a nyelve.
- Az mivel lett volna jobb?
- Miért, nem érzed úgy, hogy kevés a tapasztalatod? - kérdezte a férfi.
- Nem. Nem érzem úgy.

A lény kétszer is jobbra-balra fordította a fejét, mintha biztos akart volna lenni abban, hol van, és a királylány számára ismeretlen grimaszt öltött az arcára.

Szempárok, -triók, és egyebek meredtek rájuk a hangár távoli zugaiból.

- Nem érzem úgy, hogy kevés benne a tapasztalatom, mivel nincs benne tapasztalatom. Nem próbáltam. Vagy, ha mégis, most nem emlékszem rá.

Volt, aki mosolygott. Volt, aki a fejét csóválta.

- A tapasztalat számít, vagy a végeredmény? - kérdezte a királylány.

A férfi kinevette.

- Itt az alkalom - mondta a királylány.

A hangár közepére sétált.

Megfagyott a levegő.

Vagyis, megfagyott volna, ha beszálláskor bárki jelzi, hogy lélegezni szeretne.

A királylányra szegeződött minden, ami támadó szándék nélkül rá tudott szegeződni.

- A legalapvetőbb dolgokra megtaníthattad volna, mielőtt ide hozod - mondta a férfi.
- Ez pont rá volt írva a meghívó hátoldalára - mondta a királylány.
- Tehát, idefúj közénk a hátszél. Megérkezel, és az első ötleted, hogy párbajozz. Körbenézel, és mindenki közül épp engem választasz ellenfélnek. Komolyan kellene vegyelek?

A királylány felemelte a bal kezét, és behajlított ujjaival a csipogó madár csőrének mozgását imitálta.

A férfi elindult felé.

A királylány Vylie-hoz suttogott.

- Tényleg nem tudom, hogyan kell.
- Nyugodt lehetsz. Fogadást kötni nem szoktam. Az élményen csak emelni fog, amit most megosztottál velünk.
- Semmi nincs meg belőle. Nem tudom a szabályokat, és nem verekedtem. Alig.
- A génterápiához se értettél, amikor az őrt gyógyítani kezdted. Mégis milyen vége lett. Erről még filmeket is láttál. Van honnan elindulnod.

A férfi a hangár közepére ért, széles terpeszbe állt, és kéztartással jelezte, hogy elfogadja a szabályokat.

Másfélszer magasabb volt a királylánynál.

Zöld színű plazma kavargott a teste körül.

- Lehetséges, hogy ugyanazt a zenét szeretjük? - kérdezte a királylány.

Psytrance szólt a hangárban. A királylány táncolt és mosolygott, miközben zöld fénygömbök lebegtek körülötte.

Vylie látta rajta, hogy remeg, hevesen ver a szíve, és ha elfeledkezik magáról, az arca riadtra vált.

Elnémult a zene. A királylány mozdulatlanul állt, és a csodálkozó férfit nézte.

- A páncél hiánya a harcstílusom tökéletességét fejezi ki - mondta.
- Nem fogok kezdő és meztelen nővel párbajozni.
- Akkor vesztettél. Ki emlegette a szabályokat?

A férfi hátralépett. Egyenes, fekete kard volt nála, amelynek az élét sav marta kékre. Markolata nagy és erős kézbe illett.

- Már elkezdődött? - kérdezte a királylány.
- Fegyvered sincs? - kérdezte a férfi.

A királylány a kardra pillantott.

- A bajtársak szinte mindenen osztoznak egymással - mondta.

A férfi Vylie-ra nézett.

- Tudja, hogy mi az a fizikai közelharc? - kérdezte.
- Aha - mondta a nő.
- Azért felírhatnám valahova - mondta a királylány.

A hangja olyan lágyan remegett, hogy azt csak Vylie vette észre.

- Beszéld le róla - mondta a lény.
- Kétlem, hogy működne - mondta Vylie. - Legalábbis remélem, hogy nem.
- Nem tudom, hogyan kell tartani a kezemet a kezdéshez - mondta a királylány. - A lényeg, hogy azt szeretném, hogy mindenki maradjon életben.

A férfi egy középhaladó vívócsoport nyár utáni első edzésének tempójában suhintott a karddal.

A lány elkerülte a csapást.

A királykék pikkelyeket viselte a holografikus aranyszemekkel.

- Biztos érdemes volt divatbemutatóval kezdeni? - kérdezte a férfi.
- A divat változik. A látványom időtlen.
- Kérdés, mennyire állandó - mondta a férfi.

Felé vágott a karddal.

Valaki megállította a filmet.

- Mióta hordja a kéket? És mióta is van kígyóbőre?
- Nem mindegy? Látod, mennyire izgul. Nézzük tovább!

Az előadás folytatódott.

A királylány arrébb ringott. A penge a teret szelte.

A következő támadás gyors volt és precíz. 

A lány éppen félre tudott hajolni. A penge irányt váltott, a teste felé haladt, és közel járt.

Hátraugrott.

A férfi előre lépett, és döfött. 

A királylány elfordította a csípőjét, hátrafelé hajlította a hátát, és kitért a támadás elől.

Megmarkolta a kardot a levegőben.

A tenyerén lévő pikkelyek megkeményedtek, a penge két oldalához tapadtak, és egybeforrtak a fémmel. Szilárdan tartotta a fegyvert, anélkül, hogy az éléhez ért volna.

Előre lépett, a kardot felfelé rántotta, és kifordította ellenfele kezéből.

Csont reccsent, amikor a súlyos markolattal állon ütötte a férfit.

Az orvosi droid útnak indult.

A királylány, továbbra is a pengét markolva, lesújtott hátra dőlő testre.

Szikrázott a plazma.

Döbbenet és fájdalom ült a lény arcára.

A királylány a földre zuhanó test feje mellé térdelt, az ég felé fordította a kardot, és a markolatát a férfi torkához szorította.

A férfi feladta a párbajt.

A királylány kiegyenesedett.

- Valóban protekcióval jöttem ide... - mondta.

Körbehordta tekintetét a hangáron.

- ... ezért útközben gyakorolok.

Csend telepedett rájuk.

Az orvosi droid meggyógyította a férfit. A királylány a kezét nyújtotta, hogy segítsen neki felállni.

Suttogott hozzá.

- Köszönöm, hogy valamennyire hagytad magad.
- Nem hagytam magam - mondta a férfi.
- Amikor megadtad magad, a torkodat szorítottam. Nincs is levegő a teremben.
- Erek viszont vannak a nyakamban, és szétverted az államat.
- Mindjárt gondoltam. Még egyszer, köszönöm.

Tett pár lépést.

- Hatásszünetet tartunk? - kérdezte a jelenlévőktől.

Senki nem válaszolt.

- Vylie. Tudják, hogy nem gyakoroltam?

A nő bólintott.

- Akasha - folytatta a királylány. - Gondolom, hallottatok róla.

Mintha szobrok vették volna körbe.

- Minden arról, ami történt és történni fog. A rólad szóló részt a legkönnyebb átfutni. Ahhoz a jelszót is tudod.

Csend volt.

- Tényleg, errefelé hogyan nevezitek?

Kinézett az ablakon.

- Merre van az errefelé? Mindenhol ilyen egyformák a csillagok? Hogyan találtok haza?

Szótlanul figyeltek rá.

A királylány szeme elkerekedett, a száját kitátotta, és az arcához kapta a kezét.

- Otthon... omg - mondta.

Riadtnak tűnt.

- Vylie!
- Igen?
- Most segíts!
- Hogyan?
- Mielőtt elindultunk, megöntöztem a virágomat?

 

market practices :: 2021. július 21., szerda, 09:05:14 :: 0 komment
vylie princess

A királylány és Vylie a bevásárlóközpont két üzletét elválasztó biztonsági falhoz érkezett.

- Hát akkor... - mondta Vylie elcsukló hangon.
- ... valamikor, újra, ugyanitt... - sóhajtott a királylány.

Belépett a boltba.

Vylie a másikba.

Tíz perc múlva a kijáratnál álltak.

- Találtál valamit? - kérdezte Vylie.
- Parfüm!

A királylány odanyújtotta volna a karját.

- Tudod, hogy innen is érzem - mondta Vylie.
- Na?
- A legjobban a te illatodat szeretem. Tízből úgy tizenkét alkalommal azt választanám. Ha muszáj valamit hordanod, ez időnként rendben lesz.
- Ez az egy készült belőle!
- Megmutatod?

A királylány átadott Vylie-nak egy kártyalapot.

A tárgy fémből készült, és fél milliméter vastag lehetett.

- Melyik oldalára írták rá?

Vylie a kártya élét nézte.

- Persze, hogy a legkisebbre, hova máshova - válaszolt magának.

Elolvasta a számokat, és elmosolyodott.

- Ahhoz képest, hogy digitális, meggyőző. Mély és organikus - mondta.
- Félóránként változik az alapillat!
- Ezt el is vártam.
- Megveszed nekem?
- Persze - mondta Vylie, és lezárta a tranzakciót.
- Köszönöm. Te találtál valamit?

Vylie elővett egy barna színű üveget, benne három folyadékkal. Az egyik folyadék kék volt. A másik zöld. A harmadik piros.

A nő fejreállította az üveget, és visszafordította.

A kék folyadék az edény aljára kúszott. A se vele-se nélküle kapcsolatba keveredett, zöld-piros emulzió önmagával tanakodott a folytatásról.

Vylie a fény felé tartotta az üveget, újra összerázta, és odanyújtotta a királylánynak.

- Tudod, hogy innen is hallom - mondta a királylány.
- Szeretem a kezemben tartani a zenét. A második szám miatt választottam.
- Lássuk... - mondta a királylány.

Fülelt.

- Wow, mekkora intro...

Egy percig csödben maradt.

Táncolni kezdett a lábával.

- Kegyetlen ez a dob és a bassline... 138BPM?

Vylie bólintott.

- F sharp minor?
- Lydian mód.
- A következő partyn lejátszod?
- Ha leszünk elegen.
- Én akarom megvenni neked - mondta a királylány.

És megvette.

- Megnézhetem?

A kezébe vette, az arca előtt forgatta, fejreállította az üveget.

- Értem, hogy miért kedveled az analógot - mondta.

A falon lévő tükörhöz fordult, és végigfuttatta a tekintetét önmagán.

- Tudod, mi az egyik, amit imádok benned? - kérdezte.
- Hirtelen nem akarok választani - mondta Vylie.
- Az... - mondta a királylány, és elhallgatott.

Megvizsgálta tükörben a bőrét, a körmeit és az arcát. Szemügyre vette az alakját. Visszafordult Vylie-hoz.

- ... hogy mindenből megtalálod a legjobbat.

 

you’ll meet again one day :: 2021. július 13., kedd, 20:14:48 :: 26 komment
vylie

Vylie megszólalt.

- Azokban a sorokban árulják, amit nem hordunk, ezekben, amit nem eszünk meg, és körülötte van, aminek a létezéséről sem szeretnénk tudni. Majdnem értem, miért jöttünk ide.
- Amikor sötétségbe borítod a világot, az hangulatosabb, mint amikor jellemzed.
- "Ha elég sokáig bámulsz a mélybe..."
- Akkor marhára ráérsz. Nem vásárolni jöttünk, hanem kalandozni.
- Kalandozni?
- Segíteni.
- Bajt keverni.
- Aztán segíteni.
- Rendben. Kalandozzunk a piacon. Kezdjük a ruháknál - mondta Vylie.

Kézenfogva vezette a királylányt.

- Tehén, róka, róka, nyest, bárány, bárány... Tudod, mi a furcsa? Nincsenek évszámok.
- Miért lennének évszámok?
- Mert különben olyan, mint egy temető. Vagy egy rituálé másnapja. Minden, amit itt árulnak, halott állatok bőréből készült. A bőrükért ölték meg őket.
- Menjünk innen.
- Balra láttam a húst. Jobbra sejtem a halakat. Merre induljunk?
- El innen. Elég a piacból.
- Vele mi lesz? - mutatott Vylie egy távoli asztalra.

A ruhákat áruló sorok mögött, a fal mellett ült egy árus.

A királylány közelebb ment hozzá.

Az asztal telis-tele volt állatokkal. Az egyik ketrecben rémült arcú majmok rohangáltak föl-alá, és keresték a kijáratot. Mellettük egy hosszú szőrű nyúl pihegett a hőségben. A bánatosan szendergő vadászgörény mellett éhes sün reszketett.

A királylány nem akart hinni a szemének.

Az asztal alatt, a földön egy kalitkába zárt, zöld madár feküdt nyitott szemmel, mozdulatlanul.

A királylány a madarat nézte.

Sötét felhők gyülekeztek az égen. Feltámadt a szél.

Vylie megfogta a királylány karját.

- Emlékszel a diétánkról és az uralkodással kapcsolatos érzéseinkről szóló beszélgetésre? - kérdezte.

Dörgött az ég.

- Amikor én kerülök ilyen hangulatba, puszta kézzel folytatom. Segít felszabadítani az érzéseket.

Villámlott.

- Autentikusabb, ha leharapod a fejét.

Az eladó sápadtan, reszkető kezekkel kapaszkodott a székbe. Nem mert megszólalni.

- Még él - mondta Vylie.
- Tudom. Azért van még egyben a piac - sziszegte a királylány.
- Honnan tudjuk, hogy milyen állapotban került ide? Lehet, hogy betegen találták.
- És a többi állat?
- Örülök, hogy rájuk is gondolsz, mielőtt elpusztítasz mindent magad körül.
- Mit tegyek? Az első ötletem az volt, hogy vegyük meg őket.
- A pénzből újabb állatokat fogna be, és bővítené a kínálatot.
- Vigyük el a madarat.

Vylie leolvasta a madár árát, a pénzt letette a földre, felvette a kalitkát, leállította az ítéletidőt, és hazavitte a királylányt.

- Meg tudod menteni? - kérdezte a királylány. A madarat a kezében tartotta. Könnycsepp csillant a szemében.

Vylie a királylány szobája felé nézett, és tűnődött.

- Megharapott már? - kérdezte.
- Kicsoda? A kisvirágom? Miért, meg fog?
- Reméljük, nem.
- Miért tenne ilyet?
- Vágj le róla egy levelet. Ha rám hallgatsz, előtte átbeszéled vele.

A királylány odaadta Vylie-nek a madarat, és bement a szobájába.

- Sszz.

Bal kezében egy levéllel, jobb mutatóujjával a szájában tért vissza.

- Mi történt? - kérdezte Vylie.
- Mikor? Hol? - kérdezte a királylány.

Vylie kihúzta a királylány ujját a szájából, és megnyalta.

- Biztos, hogy elegendő fémet eszel mostanában? - kérdezte.
- Hagyjál ezzel. Itt a levél. A véremet adtam érte.

Vylie betette a levelet a gyógynövény-centrifugába, hármas fokozatra állította a gépet, és kristálypoharat tartott elé.

Gyanta színű olajcsepp hullott a pohárba.

- Egyre lassabban ver a szíve. Alig lélegzik - mondta a királylány.

Vylie vízzel keverte az olajcseppet, és megitatta a madarat.

A madár őt nézte, aztán a királylányt. Becsukta a szemeit. Kinyitotta, és újra becsukta őket. Elernyedt. Nem mozdult többé.

- Nem ver a szíve - mondta a királylány.

Két könnycsepp gördült le az arcán.

- Már nem fog mozogni? Nem fog repülni? Nem fog énekelni? Miért nem?

Sírt.

- Miért így történt? - szipogta. - Azt hittem...
- Tedd az asztalra.

A királylány ölelte és dédelgette a madarat.

Vylie elrámolt az asztalról.

- Tedd oda, kérlek - mondta.

A királylány az asztalra fektette a madár testét.

Vylie magához húzta a királylányt. Várt. Tett vele hátrafelé pár lépést.

Áttetsző, zöld lángnyelvek táncoltak az asztal fölött. A madár fejénél bújtak elő a levegőből, és szétterjedtek az asztallapon. 

A tűz nyújtózkodott, örvénylett, összehúzódott, és felvette a madár alakját.

A madár körbefordult, eltűnt, és a következő pillanatban a királylány vállain ült.

A királylány tapsolt, táncra perdült, kiszaladt a kertbe.

A madár és ő a bokrok és a fák között játszottak és kergetőztek egész délután.

Esteledett.

- Minél később, annál nehezebb elengedni - mondta Vylie.
- Tudom. Utána mi fog történni? - kérdezte a királylány könnyes szemekkel.
- Újra találkozni fogtok. Megígérem.
- És addig?
- Addig, egyebek mellett, életben tartjuk a többieket.

A madár kétszer is visszafordult, aztán elrepült.

Vylie megölelte a királylányt.

 

adventures :: 2021. június 30., szerda, 19:02:59 :: 1 komment
vylie

- Vylieee.
- Igen?
- Öltözz fel. Megyünk piacra.
- Tessék?
- Elvegyülünk és kalandozunk.
- Elvegyülünk?
- Kinézhetnénk például embernek.
- Milyen embernek?
- Bármilyennek.
- A ruháikat akarod hordani?
- Legyünk szerzetesek!
- Két nő.
- Női rend.
- Magasabbak vagyunk náluk.
- És?
- Szerinted nem jönnek rá, kik vagyunk?
- A szomszéd városba megyünk.
- Rendben. Arra gondoltál már, hogy beöltözés közben esetleg a kígyóbőrt is eltünteted magadról?
- Ó, hogyne.

A királylány bőre sötétszürke volt. Írisze indigó színben derengett. Puha, éjsötétkék toll borította angyalszárnyait.

- Ez az új inkognitód? - kérdezte Vylie.

Bal kezét válla mellé emelte, jobb lábával tett fél lépést előre, és mágikus rúnákkal borított aranyszoborrá változott.

A királylány odasétált az aranyszoborhoz, szemceruzával körberajzolta a szemeit, türkizzöldre rúzsozta az ajkait, és készített vele egy selfie-t.

Szigonyt tartott a kezében. Hátralépett, és hatalmas hullámot indított útjára Vylie felé.

Az aranyszobor három, egymás körül keringő fémgömbbé változott. A fémgömbök, amelyek az előző világot teremtették, átlendültek a hullámon.

A szigony eltűnt. Köd ereszkedett a királylányra. Morajlás hallattszott és kövek kopogása, majd a ködből előlépett a rezzenéstelen arcú hadsereg.

Agyagkatonák meneteltek a fémgömbök felé.

A királylány a levegőbe emelkedett, tenyerét előrehajlítva feje fölé emelte bal karját, aztán leeresztette.

Lángoló fémszilánkok hullottak alá.

Vylie a földön állt. Testét fekete ruha, szemeit fekete selyemkendő takarta. Hajában fehér, földig érő szalagok lengedeztek. Gyertyatartót emelt arca elé.

- Jó éjszakát - mondta.

Elfújta a gyertyákat.

Nem létezett többé fény.

Csend volt.

- Vylie, a buligyilkos - mondta a királylány.
- Most nem Vylie-nak hívnak.
- Miért nem tudok fényt csinálni?
- Most nincs olyan, hogy fény.
- Oké. Nyertél. Legyen világosság.

Világosság lett.

- Na, mit gondolsz? - kérdezte Vylie.
- Szerintem jó.
- Akkor maradjon. Mára végeztem. Te meddig dolgozol?
- Megyünk piacra, emlékszel?
- Aha, tényleg. Szárnyas, szigonyos-óceános, vagy agyagkatonás álruhában?
- Náluk is eltüntetted a fényt?
- Nem eltüntettem. Megszüntettem. Átmenetileg, és csak itthon. Miért akarnék óbégató emberekkel teli piacot?
- Ezt a kérdést minden veled való séta után feltehetnénk. Mindegy. Hagyjuk az álruhát.

A királylány és Vylie kéz a kézben sétált a piacon.

 

my safety :: 2021. június 08., kedd, 21:07:25 :: 2 komment
vylie

Vylie fémesen csillogó, fekete pikkelyekbe öltözött.

A citadella lábához sétált, megállt, és az égbe nyúló lépcsőn térdelő embereket nézte.

Volt, aki két tenyerét maga előtt összezárva fohászkodott. Akadt, aki homlokát újra és újra az előtte lévő lépcsőfok élébe verve meditálta magát a megsemmisülés felé.

A szent tehenek az emberek vágyait legelték. Békésen bégettek az áldozati bárányok, akikre az áldozati gyermekek vigyáztak, akikről a juhászok és a filozófusok gondoskodtak.

Férfiak álltak mozdulatlanul, benzinbe mártott, égbe emelt, "béke" feliratú, görbe kardokkal, és várták a parancsot. Velük szemben nők térdeltek. Földhöz szorított tenyereiken a férfiak tapostak, miközben ők hálát rebegtek azért, hogy ott lehettek, megbocsátásért esedeztek, és magukra öntöttek volna ezt-azt, ha használni tudták volna a kezüket.

Fentről gazdagok szórták a pénzüket, amit az alattuk lótuszülésben jógázó, ölükben laptopot, bal kezükben önmegvalósító könyvet tartó útkeresők a jobbjukban szorongatott kristálypersellyel kapkodtak el.

Vylie a gondolatai erejével félretolta maga elől a digitális filtereket, és elindult felfelé. 

Az emberek sóhajtoztak, sírtak, és énekeltek hozzá, az első nőhöz, aki bebocsátást nyert a Megtestesüléshez.

Vylie a lépcső tetejére ért.

Megvárta, amíg a fehéren ragyogó, lebegő szolgák széthúzzák a fátylakat, és eloszlik az ezüst színű köd.

Belépett.

A terem közepén párna fölött levitált a részben tizenéves fiúnak, részben éterinek látszó lény. Testét fehér energianyalábok vették körbe. Feje körül arany glória ragyogott. Vérzett, és kövér volt.

Bal keze egyenesen tartott tenyerével a jobb válla felé mutatott. Jobb tenyerét félkörívben tartotta a köldöke alatt.

A másik bal kezében kőtáblákat szorongatott. A másik jobbjában távcsövet és űrhajót emelt az ég felé.

A háta mögötti freskó a földanyát ábrázolta, amint épp megszüli a világot.

Kétlábon járó elefánt sétált be a terembe, letörte az orrmányát, a végét meggyújtotta, elszívta, ráfújta a füstöt a Megtestesülésre, és feláldozta magát mindenkiért.

- Boldoggá tesz, hogy meglátogattál minket - mondta a fehéren ragyogó lény. Mély, zengő hangja a föld magjáig hatolt.

Vylie hallgatott.

- Foglalj helyet.

Két felfegyverzett drón behozott egy trónt, Vylie mögé tette, és elrepült bevetésre.

Vylie leült. Kezeit a térdeire téve billegette fejét jobbra-balra. A trónon ülve táncolt.

- Többen panaszkodtak - jelentette ki a lény zengő hangon, miközben szemeiben villámok szikráztak -, hogy nem fizetsz területhasználati díjat, és a lejárt engedélyedet sem újítottad meg.
- Valóban? - kérdezte Vylie.
- Igen. Pedig a területhasználati díj mindenki számára előnyös. A te biztonságod...

Az idő lelassult.

Vylie a hajnali szellő által cirógatott, önmagába szerelmes mimóza sebességével emelkedett fel a trónról.

Bal csuklóját három sötétlila füstkarika ölelte körbe, amelyek egymás körül táncoltak. Jobb karjáról fekete füst áradt a levegőbe és foszlott semmivé. Kezében antracit színű, hullámot formáló balta volt. A fejjel lefelé lengedező fegyver hátoldaláról három, hullám alakú tüske meredt a levegőbe. A penge és a nő arca egy irányba mutatott.

Vylie bal lábával előrelépett, jobb kezével meglendítette a baltát, és lentről felfelé kettészelte a lényt.

Iszonyatos sikoly töltött be egy másik valóságot, ahová Vylie az ilyen hangokat réges-rég átirányította.

Felemelte jobb lábát, és talppal a falhoz rúgta a Megtestesülést.

A két darab között nyúlós, nyálkás, sűrű, sárgásbarna folyadékköteg lógott, és húzta egymás felé a darabokat.

Vylie odalépett a falhoz, négy acélszöget vert a lénybe, hegyes, szálkás farönköt vágott a szívébe, letépte a falról, darabokra szedte, és magába szívta az esszenciáját.

- Köszönöm. Tudok magamra vigyázni - mondta.

Leült. Lélegzett. Detoxikált.

Maradt, aki volt.

Erősebb lett.

Kilépett a teremből, és az emberekre nézett.

Ők, semmit sem érzékelve a történtekből, ragyogó arccal fohászkodtak hozzá. Felajánlották neki fegyverüket, hűségüket, gyermekeiket.

- Lehet hazamenni - mondta Vylie.

Tett egy lépést lefelé a lépcsőn.

Megállt, és körbenézett.

- Az oltár helyett a tükröt szoktam javasolni. Kevesebb helyet foglal, könnyebb takarítani, ráadásul multifunkciós.

Tett még egy lépést.

Várt.

Elmosolyodott.

Fekete sárkány volt. Arany színnel ragyogtak a szemei, és arany tüzet fújt, ha úgy volt kedve.

Széttárta szárnyait, az égbe emelkedett, és eltűnt az emberek szeme elől.

Egy időre.

 

step by step :: 2021. június 05., szombat, 18:04:04 :: 0 komment
vylie

A királylány és Vylie belépett a fogadóba. Az emberek megdermedtek. Mintha megállt volna az idő.

- Milyen hamar rájöttek, hogy utálom a csörömpölést - mondta a királylány.

A terem közepén álló asztalhoz ültek, és várták, hogy a deres hajú fogadós odasétáljon.

- Mit szeretnétek? Enni, inni? 

A királylány a fogadós háta mögé lesett, majd a férfi homlokát fürkészte.

- Segíthetek? - kérdezte a fogadós.
- Hogyan lehetséges, hogy se szarvad, se farkad nincsen, mégsem szaladtál el, és nem is támadtál ránk?
- Miért tennék ilyet?
- Úgy tűnik, errefelé ez a protokoll.
- Aki itt helyet foglal, az a vendégem, akit kiszolgálok.

A királylány a férfi arcát fürkészte.

- Nem mindegyik reménytelen - mondta Vylie.
- Hát jó. Gyümölcssalátát szeretnék. Ha az nincs, akkor vegán kaviárt. Ha az sincs, akkor ajánlj valamit, amiben nincsen hús. A barátnőmnek mindegy. Ő csak a kedvemért eszik.
- Van gyümölcs. Ha szabad ilyet mondanom, gyönyörűek a szemeid - mondta a férfi, miközben a királylány testét borító, királykék pikkelyekben csillogó arany íriszeket csodálta.
- Ő tényleg ember? - kérdezte a királylány.
- Aha.
- Titkos küldetésen?
- Nem tudok róla.
- Szeretnél tőlünk valamit? - kérdezte a királylány a fogadóst.
- Szeretném elkészíteni és kihozni a gyümölcssalátátokat.
- Köszönjük - mondta Vylie.

A férfi elindult a konyha felé.

- Miért viselkedik így velünk? - kérdezte a királylány.
- Miért nem azt kérdezed, hogy a többiek miért viselkedtek máshogy?
- Arra tudom a választ. Féltek.
- Mitől féltek?
- Ki tudja? Talán rossz napjuk volt. Lehet, hogy a kígyóbőröm is belejátszott.
- Ennyi?
- Mindentől félnek.
- Miért?
- Ezen tűnődtem. Azt mondják, az ember az ismeretlentől fél. Ez hülyeség.
- Hallgatlak.
- Ahhoz, hogy az ismerttől félhess, léteznie kell legalább egy dolognak, amit ismersz. Ha ezt nézem, kizárásos alapon csak az ismeretlentől való rettegés marad nekik.

Vylie elmosolyodott.

- Mégsem igaz az állítás - folytatta a királylány. - Az ember attól fél, amiről azt hiszi, hogy ismeri. A tudásának, vagyis, amit annak hisz, a nagyobbik fele arról szól, hogy mitől mi baja lehet, mitől miért kell rettegnie, mihez képest apró és jelentéktelen.
- A fogadtatásunk a folyamatos félelmük manifesztációja lett volna?
- Úgy hiszem, igen. Részben ezért égettük el a könyveket álmomban?
- Lehetséges.
- Álom volt, ugye?

Vylie rezzenéstelen tekintettel nézett a királylány szemébe.

- Létezik, hogy imádnak félni? - kérdezte a királylány. - Vagy egymástól tanulják el? 
- Szerinted?
- Ha valamelyik egyedül megy az erdőbe, megehetik a farkasok. Vagy a medve. Esetleg az óriáskígyó.
- Itt nyugodtan tarts hatásszünetet.
- Gyerekkoruk óta azt tanulják, hogy a világ félelmetes és veszedelmes. Azt látják, hogy aki ezt nem hiszi el, annak baja eshet. Vagyis, annak még könnyebben eshet baja, mint a többieknek.
- Vajon melyiküknek esik bántódása? Aki nem hitte el, és nem félt, vagy aki a lelke mélyén elhitte, de ahhoz se volt elég esze, hogy ennek megfelelően viselkedjen?
- Miért, a farkasok félelem alapján válogatnak? Nem a vércsoport dönt?
- Téged megettek a farkasok?
- Nem mentem egyedül az erdőbe... Vagyis, de.
- Mi van akkor, ha nem rettegsz, hanem bizonyos helyzeteket elkerülsz?
- Ez működhet a farkasokkal.
- Óriáskígyóval nem?
- Úgy értem, a farkasok az erdőben élnek. El tudják őket kerülni. Mi bejöttünk a városukba.
- És? Nem támadtunk rá senkire.
- Preventívek akartak lenni.
- Mit akartak megakadályozni?
- Hogy bántsuk őket.
- Miért gondolták, hogy bántanánk őket?
- A kígyóbőröm miatt.
- És? Kígyó vagy?
- Nem. Nem nagyon. Vagyis... Most, hogy belegondolok, mi lenne, ha ma este...
- Bármi is az, benne vagyok - mondta Vylie. - Visszatérve, a megfigyelésed helytálló. Attól rettegnek, amiről azt hiszik, hogy ismerik. Rád néznek, és a kígyót látják benned.
- És a félelmeiket.

A fogadós, kezében két tál gyümölcssalátával, az asztalhoz lépett. Az egyik tál fekete volt, a másik kék.

"Ezt nem hiszem el. Mi van vele?" - kérdezte a királylány szavak nélkül.
"Semmi nincs vele. Ő ilyen."

- Megnézhetlek? - kérdezte Vylie.
- Nem tudom, mire gondolsz - mondta a fogadós.
- Biztonságban leszel, ígérem - mondta a királylány.
- Akkor nyugodtan.

Vylie a férfi szemébe nézett.

- Hónapokkal ezelőtt eltűnt a fiad - mondta.

A fogadós szeme könnybe borult.

- Se búcsúlevél, se üzenet. Hiába kerested - folytatta.

Becsukta a szemét.

- Életben van. A szomszéd városban tartják fogva, és dolgoztatják, mert tartozik nekik.

A fogadós zavartan nézett a nőre. Halvány megkönnyebbülés sem látszott rajta.

- Sejtem, hogyan hangzik - mondta a királylány. - Ígérem, a barátnőm nem szórakozik veled. Az igazat mondja.
- Él a fiam? - zokogta a fogadós.
- Szabadítsuk ki! - mondta a királylány.
- Tartozása van. Ha megszöktetjük, az olyan, mintha lopnánk - felelte Vylie.
- Félreértesz. Egy szóval sem mondtam, hogy szöktessük meg. Kalandvágyból kiszabadítjuk, aztán visszaadjuk. Hasonlóan ahhoz, mint amikor valaki kifog egy halat, és visszadobja.
- Tudod, mi a hal és a fiú között a különbség? Az, hogy az egyikük apja az asztalunknál állva sír.
- Milyen igaz. Erről megfeledkeztem - mondta a királylány, és a fogadóshoz fordult. - Te miért ácsorogsz? Ülj le mellénk.

A férfi a könnyeivel küszködve helyet foglalt.

Vylie elővett két aranyat és egy térképet a szomszéd városról.

- Ez fedezi a fiad tartozását és a rendelésünket is. A visszajárót tartsd meg. Ebben az épületben tartják fogva - mutatott a nő a térképen lévő, piros szívre.
- Miért? - kérdezte a fogadós. Ezt az egy szót is alig bírta kimondani.
- Mert normálisan viselkedtél velünk - válaszolta a királylány.
- Mindenkivel így viselkedem. Ezért nem jár pénz.
- Ezért talán nem - mondta Vylie. - Viszont szeretnélek megkérni valamire.
- Bármit kérhetsz!
- Mondd el mindenkinek, hogy a királylány vegetáriánus. Én csak az ő kedvéért eszem, akkor sem embert.
- Látod, milyen válogatós? - kérdezte a királylány. - Képzeld el, mekkora kihívás főzni rá.
- Felesleges ránk támadniuk - folytatta Vylie.
- Mindenkinek elmondom! - ígérte a férfi.
- Most menj, és hozd haza a fiadat. Vigyázunk a fogadódra.
- Ha nem gond, lehet, hogy összedobok valamit a konyhában - mondta a királylány.
- Nem tudom, hogyan köszönjem meg.
- Én tudom - mondta a királylány. - Holnap szedd le az agancsokat és a trófeákat a falról, és tegyél a helyükre valami szépet.

A férfi bólintott, elköszönt és útnak indult.

- Gyönyörű volt - mondta a királylány.
- Átmeneti megoldás. A fia boldogtalan.
- Miért?
- Magányos. Nem élhet úgy, ahogy szeretne. Nem beszélhet róla senkivel. Az apjával sem, mert nem akarja bajba sodorni. Az apja így is rég rájött.
- Hol tartanak? Jár érte valami?
- Halálbüntetés. És ez már előrelépés.
- Tudom, hogy most mire gondolsz. Nem. Megegyeztünk, hogy nem uralkodunk rajtuk és nem irányítjuk őket.
- Milyen élet az, amelyikben nem lehetnek együtt azok, akik szeretik egymást? - kérdezte Vylie. - Milyen élet az, amelyikben nem lehetnek boldogok?
- Ha egyszer elkezdjük, sosem lesz vége - mondta a királylány. - Nem akarok rajtuk uralkodni. Azt sem akarom, hogy hozzánk járjanak az összes nyavajájukkal.
- A hegy tetején lakunk.
- Hidd el, felmásznak. Vagy építenek mellénk valamit, ami ronda, és szinte magától összedől.
- Van egy ötletem. Nem uralkodunk rajtuk, és nem szólunk bele a törvényeikbe sem. Viszont mindenkit megölök, aki ezt a törvényt megpróbálja betartatni bárkivel.
- Ez azután történik, hogy a fogadósunk elmondta nekik, hogy nem akarjuk őket bántani? Vagy még előtte elintézed?
- Annyit ígértem, hogy nem esszük meg őket.
- Ha megölöd vagy megbünteted őket, az miben más, mint az uralkodás? Akkor hogyan dönthetnek szabadon?
- A halálbüntetés két férfi szerelméért elfogadható?
- Ilyet nem mondtam.
- Rájuk akarod hagyni?
- Ilyet sem. Abban maradtunk, hogy nem uralkodunk rajtuk. Lentről segíteni ér.
- Mire gondolsz?

A királylány kézen fogta Vylie-t, és kivezette a főtérre.

- Ennyit arról, hogy vigyázunk a fogadóra.

Egyetlen emberrel sem találkoztak.

- Milyen csöndes este - mondta Vylie.
- Máshol van dolguk - mosolygott a királylány.

Odasétált a szökőkúthoz, majd hét lépést tett délre és hármat keletre.

- Itt jó lesz - mondta.

Bal karját a feje fölé emelte, és az égre mutatott. Jobb karját vízszintesen és egyenesen tartotta oldalirányban. Megpördült.

Egyre gyorsabban és gyorsabban forgott. Fekete füst vette körbe, és elnyelte.

A következő pillanatban megjelent Vylie oldalán.

A fekete füst oszladozott, és semmivé vált. Szobor állt a helyén.

Két gyönyörű, fekete testű nőt ábrázolt, akik egymást ölelték. Az egyiküknek villás farka és szarvai voltak. A másik nő angyalszárnyai körbefonták mindkettőjüket.

Csókolóztak.

Vylie csillogó szemmel nézte a művet.

- Wow - mondta.
- Törhetetlen.
- Milyen mélyre ér le?
- Kétszáztíz méter. Kétlem, hogy kiássák.
- Akkor mi sem visszük haza.
- Kapsz tőlem másikat. Vagy előadjuk élőben.
- Imádom, amit művelsz.
- Biztos nem jönnek rá, hogy mi voltunk.
- Az mindegy. A lényeg, hogy itt áll. Minden nap látni fogják. Első lépésnek tökéletes.

A királylány pislogott.

- Másfelől, tipikus, hogy nem két férfit ábrázol - mondta Vylie.
- És? Örüljenek, hogy segítünk. Valamit ők is tegyenek magukért.

 

first encounter :: 2021. május 19., szerda, 16:07:54 :: 0 komment
vylie

Vylie és a királylány egymás mellett, középső ujjukat összekulcsolva sétált a hófedte hegy lábától kanyargó folyó partján a város felé. 

- Nem lesz ez így túl udvarias? - kérdezte a királylány.
- A fekete és az arany?
- És a kék.

A királylány testét kígyóbőr borította. Minden pikkelye királykék volt, és holografikus, arany íriszű szemet foglalt magába.

- Ez az új otthonunk - mondta Vylie. - Kölcsönös tiszteleten alapuló, barátságos viszonyra vágyom.
- A kedvességet hajlamosak a gyengeség jeleként értelmezni.
- Ezért is jó, hogy elkísérsz.

A város kapuját sápadt, remegő lábú embertömeg torlaszolta el.

- Vajon a szokásos reggeli futóverseny résztvevőit várják, vagy minket?
- Ígérd meg, hogy mosolyogni fogsz. Semmi kedvem elfeledtetni velük a rólunk alkotott első benyomást, és újra bemutatkozni.
- Ha az téged boldoggá tesz, rájuk is nevethetek.
- Miután elmenekültek, te fogdosod őket össze.

A bejárathoz értek.

Az emberek összenéztek, és suttogva, illetve kézjelekkel emlékeztették egymást a tervre.

Ki botot, ki kardot, lándzsát vagy baltát tartott a kezében. Körbeállták a két nőt. Óvatos lépésekkel közeledtek feléjük.

A vezetőjük vasvillát szorongatott. Kilépett a gyűrűből, a királylányra és Vylie-ra pillantott, aztán lesütötte a szemét.

- Mit akartok itt?! - kérdezte.

Vylie a királylányhoz fordult.

- Te is érzed, hogy a hátunk mögött egyre közelebb lopódznak hozzánk?
- Ránk fognak ugrani. 
- Ne mozdulj.

A királylány oldalra dőlt, Vylie vállára fektette az arcát, két kezével belekapaszkodott, és mozdulatlanná dermedt.

- Te se.

A vasvillát szorító férfi rájuk kiáltott.

- Kérdeztem valamit!

Vylie az ajkaira tette az ujját.

A férfi arcát elöntötte a düh. Fenyegetőleg hátralépett, és hátrabökött a vasvillával.

Döbbenten nézett. Még egyet lépett hátra. Jobbra fordult. Balra fordult. Megrémült. Elesett. Rángatózott és kapálódzott a földön.

A többi ember ijedten, fegyverét leejtve rohant a férfi felé, aztán megtorpant, a földre zuhant, és vonaglani kezdett.

- Mi történik? - kérdezte a királylány. - Fáj nekik?
- Miért okoznék nekik fájdalmat? Bemutatkozni jöttünk.
- Emlékezni fognak ránk.
- Felcseréltem az irányokat. A fent a lent, a bal a jobb, az előre a hátra...

Több ember is a földhöz préselte az arcát, és ordított.

- ... és a közel a távol. Nehéz megszokni. Könnyű pánikolni tőle. Nyolc napon belül gyógyul.
- A trauma is?
- A stockholm-szindrómára gondolsz? Az, reméljük, megmarad.
- Ha majd könyvet írsz, a címe legyen: Emberi kapcsolatok. Az előszót vállalom.
- Fegyvert fogtak ránk.
- Nem viseled jól.
- Hogy érted? Pont úgy reagáltam, ahogy szerettem volna, és ahogy jól esett.

Az emberek abbahagyták a rángatózást és az ordítást. Helyette sikoltozni kezdtek.

- Maradjatok nyugton - mondta Vylie.

Jobb kezével megvakarta a jobb szemöldökét, és a körmével egyesével a helyükre igazította a szálakat.

- Elmúlt. Újra mozoghatsz - mondta a királylánynak.

A királylány kiegyenesedett, és az emberekhez szólt.

- Sajnos a tengeribetegség mutálódott, és már a szárazföldön terjed - mondta. - Jó hír, hogy az első hullám levonult. 

Vylie közelebb lépett az emberekhez, és levette a sikoltozásukról a hangerőt.

- Azt kérdeztétek, mit akarunk itt. Az első szabály az, hogy akkor tesztek fel kérdéseket, amikor egyértelműen jelzem, hogy fogadóórát tartok. Ez nem ma van. Az értelmi képességeitekre való tekintettel több szabály egyelőre nincs.

A nő a bal kezével az utca bal oldalára mutatott.

- Akinek tetszik, ahogy a barátnőm kinéz, guruljon oda - mondta. - A többiek guruljanak a másik oldalra. Eszetekbe ne jusson felállni.

Szinte az összes ember az utca bal oldalára kúszott.

Az utca jobb oldalán lévő, kisebb csoportban valaki suttogott.

- Figyeljétek meg, ők lesznek a kedvencek. Minket fognak büntetni.

Vylie a suttogó férfira nézett.

- Vicces, hogy ezt gondolod. Tíz perc múlva sem a barátnőm, sem én nem fogunk emlékezni arra, melyikőtök melyik oldalra vergődte magát.
- Akkor mi értelme volt?
- Ott feküdtetek egy kupacban az út közepén. Sétálni szeretnénk.

Vylie karon fogta a királylányt. Miközben áthaladtak közöttük, a királylány a két oldalt fekvő tömeget nézte.

- Hogy kettéválasztottuk őket! Találd ki, mire emlékeztet!
- Nem tudom, milyen mesekönyveket olvasol mostanában.
- Az almásban volt.
- Füge.
- A kígyóra figyeltem.
- Éhes vagy?
- Étterembe megyünk? Átöltözzek? - kérdezte a királylány.
- Miért? Van rajtad ruha?

A királylány végighúzta a körmét Vylie hátán, a derekától a nyakáig. A nő sóhajtott.

- Valamit te is mondhatnál nekik - mondta Vylie. - Az első benyomás jegyében.

A királylány hátrafordult az emberekhez, száját kitátotta, kivillantotta a méregfogait, és rájuk öltötte villás nyelvét.

- Ssssszzzzz.

 

 

learn :: 2021. május 15., szombat, 09:48:49 :: 0 komment
vylie

Vylie belépett a konyhába, helyet foglalt a királylánnyal szemben, és a masnival átkötött dobozra nézett.

- Nem bontod ki? - kérdezte.
- Tudom, mi van benne. Turmixgép.
- Neked hoztam. Rózsaszín.
- Mióta vagyunk tárgyfüggők?
- Arra való, hogy gyakorolj.

A királylány elvett egy banánt az asztalról, és meghámozta.

- Én így szeretem.
- A turmix a kezdőlépés.
- Mihez?
- A főzéshez.
- Te nem is eszel.
- Amikor étterembe megyünk, szoktam enni a kedvedért.

A királylány szeme elkerekedett.

- Mikor jártunk utoljára étteremben? - kérdezte.
- Mikor tűntél utoljára embernek?
- Ez nem ér!
- Nem érzékeled az összefüggést?
- Azt hittem, szereted, ahogy kinézek... - szipogta a királylány.

Vylie mosolygott.

- Imádom, hogy ilyen gyönyörű vagy.

A tenyerébe vette a királylány kezét.

- Térjünk vissza a tárgyhoz. Miért tartasz a főzéstől?
- Te perfekcionista vagy. Nekem is vannak elvárásaim magammal szemben. Miért akarsz frusztrálni azzal, amihez nem értek?
- Többre vagy képes, mint amit gondolsz magadról.
- Tudod, milyen régóta várom, hogy ezt mondd?
- Látod? Most végre kibonthatod a dobozt.
- Majd, ha azt is elárulod, hogyan vagyok képes arra a "többre".

Vylie felállt az asztaltól. A királylány odalépett hozzá, megölelte, és megcsókolta a nyakát. Vylie sóhajtott. A királylány ajkai egyre közelebb értek a füléhez.

- Ha nem hagysz koncentrálni, máshol kötünk ki.
- Az ágyban?
- Vagy az operában, a színpadon, előadás közben.
- Menni fog. Főzés közben mindig dúdolok.

A királylány kinyitotta a szemét, és körbenézett.

Egy teremben álltak. A szürke falakat hieogrifák borították, és átjárók nyíltak rajtuk, mögöttük újabb falakkal és újabb átjárókkal.

- Ez a legnagyobb szakácskönyv, amit eddig láttam. Kár, hogy nem tudom elolvasni. Pedig ma olyan szívesen főztem volna neked.

Fraktálszerű nyílásokat látott a plafonon, amely úgy festett, mint egy inverz romanesco.

- Oda nézz. Zöldség is van! - mondta.

Vylie a falakon lévő szimbólumokat vizsgálta.

- Nem kell felolvasnod az egészet. Elég, ha összefoglalod - mondta a királylány.
- Erre menjünk - mutatta Vylie.

Átsétáltak egy másik, majd egy harmadik terembe. A királylány megpillantott egy ajtót. Őr állt előtte.

Az őrnek sötétszürke bőre volt, négy szarva és nyolc szeme. Vylie elindult felé. Az őr felvette a földről a kétkezes harci baltáját.

- Bejárásom van ide - mondta Vylie.

"Bumm" - mondta a balta, és a földbe csapódott, ott, ahol egy pillanattal korábban Vylie állt.

- Annyira, de annyira meglepődtem - mondta a királylány. - Olyan szokatlan, hogy ez történik velünk.

Vylie felől öt lángnyelv nyújtózott az őr felé.

A falon felragyogott egy lila, és mellette egy sárga szimbólum.

A lángnyelvek fekete fémmé változtak. Apró golyókként lehullottak és szétgurultak a padlón.

- Eddig jó - mondta a királylány.

A plafonból tizenkét villám sújtott az őrre. Két másik szimbólum villant fel a falon tizenkétszer.

Az őr közeledett a nőhöz.

Vylie kártyalapokat hajított felé. A lapokból a levegőben aranylemezek lettek, forogtak, és szeletekre szabdalták az őrt.

Újabb két szimbólum ragyogott fel. A szeletek egymáshoz forrtak. Az őr a magasba emelte a baltáját.

A királylány három méter hosszú plazmaágyút tartott a kezében. Célzott, és fejbelőtte az őrt.

Félreugrott a visszapattanó lövedék elől.

- Most semmi nem világított? - kérdezte.
- De, mögötted. Ez volt a legerősebb fegyvered?
- Azt hiszem.

Vylie mély levegőt vett, és vakító, hófehér, folyékony tüzet fújt az őrre.

Meg sem perzselte vele.

Az őr odalépett Vylie-hoz, és akkorát ütött bele ököllel, hogy a nő a falnak repült, nyekkent, és a padlóra rogyott.

- Ez nekem is fájt - mondta a királylány. - Menjünk innen. Visszajövünk, miután megtaláltad a belépőkártyádat.

Vylie nyelt egyet, és fájdalmas arccal kiegyenesedett. Szemei türkiz fénnyel izzottak.

- Ez nem történt meg, mivel te nem létezel - mondta az őrnek.

Az őr eltűnt.

Csend volt. Kettesben maradtak.

- Nem merek megszólalni - mondta a királylány.

Vylie a felragyogó szimbólumokra nézett.

A falak fogaskerekekké változtak, és forogtak. Fém kattogott fémen.

- Óra lettünk? - kérdezte a királylány. - Erre nem számítottam.

Az őr megjelent. Vylie fájdalmas arccal a földre rogyott, ugyanabban a pozícióban, mint amelyben egy perccel korábban volt.

A fogaskerekek visszaváltoztak falakká.

Az őr a nyakánál fogva felemelte a földről a kábultan nyöszörgő nőt.

A válla fölött három kristálylencse és egy holoprojektor lebegett.

"Napsugarakkal akarod elégetni?" - kérdezte Vylie hangja a királylány fejében. Beszélni nem tudott, mert az őr a torkát szorongatta.

A királylány bekapcsolta a projektort. A lencsék föl-alá mozogtak a levegőben.

- Ne zavarj. Fókuszálok.

A projektor mellett négy, kék vonalakból álló, egymáshoz tapadó hatszög derengett.

"Mi ez?" - kérdezte Vylie hangja. "Kaptár?"

- Nem tudom. A DNS-ére akartam ránézni. Valamit elronthattam.

"A démonoknak nem spirál alakú a DNS-e. A gyenge pontját keresed?"

- Kétlem, hogy van neki.

A királylány odalépett a hatszögekhez. Az ujjaival kivágott egy darabot az egyikből, és kivette.

A falon felragyogott két szimbólum. A DNS-töredék visszalebegett a helyére. Az őr, egyik kezével Vylie nyakát szorítva, felvette a földről a baltát.

"Mindentől védve van, amivel ártani akarsz neki."

- Nahát! Erre magamtól nem jöttem volna rá. Mi lenne, ha befognád a gondolataidat, és életben maradnál, amíg kitalálok valamit? - kérdezte a királylány. 

Vylie nem válaszolt.

A királylány a DNS-t nézte.

Kivágott két rövidebb szakaszt, és anélkül, hogy kivette volna, felcserélte őket.

Nem történt semmi.

Az őr a magasba emelte a baltát.

A királylány felcserélt két másik darabot.

Az őr karja megfordult a vállán. Immár nem előre, hanem hátrafelé mozgott.

A királylány felcserélt három másik szakaszt a DNS-ben.

Az őr fejéről eltűntek a szarvak. Elengedte Vylie-t, a földre rogyott, és ordított.

- Hát ezek sajnos benőttek - mondta a királylány. 

Felcserélt egymással két hatszöget. Az őrből gőzölgő húsmassza és néhány deformált csont maradt.

Vylie feltápászkodott, odament a királylányhoz, és a vállára hajtotta a fejét.

Egyikük sem szólalt meg.

Vylie magához ölelte a lányt.

- Bemegyünk? - kérdezte a királylány, és az ajtót nézte.
- Te fogsz bemenni. Egyedül.
- Mire számítsak?
- Nem most. Majd amikor készen állsz.
- Azért jöttünk, hogy szórakozz velem?
- Nem szórakoztam és nem játszottam meg magam.
- Mit csináltál volna, ha nem vagyok itt?
- Itt voltál.

A királylány a nőt nézte, és várt.

- Semmire sem emlékszel erről a helyről? - kérdezte Vylie.
- Ez most az a rész, amikor közlöd, hogy már jártam itt?
- Legutóbb te hoztál engem ide.
- Hányadszorra vagy a barátnőm?
- Szerinted?
- Ismerem ezt a helyet?
- Együtt építettük.

A királylány ledöbbent.

- Ha ezt nem te mondanád, hanem bárki más...
- ... azok közül, akikhez leereszkedsz?
- Te és én építettük?
- A te ötleted volt, hogy párban legyenek a szimbólumok a falon. Egymást is védik.
- Azt akarod mondani, hogy ezeket a jeleket valamikor értettem?
- Azt akarom mondani, hogy annál is több vagy, mint amit hiszel magadról. Pedig elég beképzeltnek látszol.
- Mikor építettük?
- Vagy mikor fogjuk. Nézőpont kérdése.

Vylie megvárta, amíg a királylány feldolgozza az elhangzottakat.

- Azt nem tudtam - folytatta -, hogy a genetikához most is értesz.
- Szerinted értek hozzá? - kérdezte a királylány, és a földön gőzölgő húskupacra mutatott.
- A célnak megfelelt. Hogyan pusztítottad el?
- Láttam, hogy a szimbólumok minden támadásodtól megvédték, ahogy attól is, amikor kivágtam egy darabot a DNS-éből. Eszembe jutott, hogy talán a variálást nem veszik támadásnak, hiszen fogalmam sem volt arról, hogy mit művelek. Balszerencsével akár erősebbé is tehettem volna. Így nem volt egyértelmű az ártó szándék.
- Újra és újra lenyűgözöl.
- "A felejtés a kulcs".
- Ezt kitől hallottad?
- Arra már nem emlékszem. Te értesz a génekhez?

Vylie odament a holoprojektorhoz, és a négy hatszögből hármat kivett.

A szimbólumok nem reagáltak.

- Már mindegy neki - mondta.

A negyedik hatszöget darabokra vágta és újrarendezte.

A földön fekvő húscsomóból kinőtt egy virág. Lila színű volt, és úgy festett, mint egy forgó, amellyel a gyerekek játszanak a szélben.

- Nem csaltam - mondta.
- Én mikor jutok el ide?
- Az útra rátaláltál. A többi gyakorlás kérdése.

A királylány elővett egy ásót, és odasétált a növényhez.

- Mit csinálsz? - kérdezte Vylie.
- Ez az első virág, amit tőled kaptam. Mire számítottál? Hazavisszük és elültetjük.
- Láttad, hogy miből nőtt ki?

A királylány az őr maradványaira nézett, és megvonta a vállát.

- Kizárólag organikus alapanyaggal dolgoztunk.

Kiásta, és csillogó szemmel tartotta maga előtt a virágot.

- Lehet belőle teát főzni? Vagyis, mindenből lehet. Úgy értem, érdemes?
- Szerinted kapsz tőlem valaha olyan növényt, amelyikből nem érdemes?
- Wow. Úgy izgulok!

Vylie megfogta a karját.

- Mehetünk?
- Várj! - mondta a királylány. - Ragyogó ötletem támadt!
- Hallgatlak.
- Miután hazaértünk, őt beleteszem a turmixgépbe.

Vylie megdermedt.

- Így tanulok meg főzni!

A nő nem szólt és nem mozdult.

- Most értettem meg, hogy így kell lennie. Te nem látod? Mindkét ajándékot tőled kaptam. Ez nem lehet véletlen!

Néma döbbenet.

A királylány elmosolyodott, magához ölelte a virágot, ringatta, és megpuszilta a szirmait.

- Ne félj. Szeretlek. Vicceltem!

Vylie mosolygott.

- Jól van. Hergeld csak.

 

like this :: 2021. május 09., vasárnap, 18:41:56 :: 0 komment
vylie

Vylie egy sivatagban, a homokban ült egy szakadék szélén. Fekete és lime színű pikkelyein szikrázott a naplemente.

A királylány vele szemben feküdt. Kitinpáncélt viselt, sáska, vagy talán százlábú hybrid humanoid nő lehetett. Gyönyörűsége elkápráztatta Vylie-t.

- Azzal mi legyen? - kérdezte Vylie.
- A szakadék mélyén, a semmiben lebegő, sárgán izzó magmára gondolsz? - kérdezte a királylány, anélkül, hogy tekintetét levette volna Vylie-ról.

A nő pupillái résnyire szűkültek.

- Napsütötte, tündöklő, középkori városokat akarok, szökőkutakkal, madarakkal, pillangókkal, éneklő, táncoló, szép és boldog emberekkel.
- Rendben.
- A legszebb város melletti erdőben legyen egy interdimenzionális, föld alatti hangár és egy alien hadiszállás, ahol saját részlegünk van. Itt psytrance partikat rendezünk az ismerőseink közül a legjobb arcokkal. Időnként hazakísérjük őket, és lövöldözünk.
- Folytasd.
- Hegy tetején legyen a kastélyunk, hogy az emberek meg se próbálják beleélni magukat abba, hogy közel jöhetnek. Legyen benne hatalmas, ragyogó aranyterem, pompás ágyakkal. A legközelebbi barátainkkal ide vonulunk félre a világ elől.

Vylie bólintott.

A sárgán izzó magma kihűlt, homokká, sárrá, óceánná változott, kontinenst formált. Az átlátszó levegőből előtűntek a városok.

A királylány a mélybe tekintett.

- Máris imádom.

Az újszülött világ körül kristályfal jelent meg. Nappal a napot és a felhőket, éjjel a holdat, a csillagokat és a denevéreket mutatta.

Vylie a kristályfalra nézett, majd a királylányra.

- Most hogy megyünk be? - kérdezte.

A királylány a kezébe vette derékig érő haját, a bal válla előtt copfba fonta, és a copfot, amely immár élő, méregzöld kígyóban végződött, átvetette a nyakán.

- Én így. És te?

 

babylon :: 2021. április 01., csütörtök, 15:28:42 :: 0 komment
vylie

Vylie és a királylány kézenfogva sétált.

A királylány az égre mutatott.

- Sárkányrepülők!

Vylie sóhajtott.

- Miért? - kérdezte a királylány. - Legalább próbálkoznak.
- Az, hogy próbálkoznak, szimpatikus.
- Akkor?
- Olyan magasan járnak, ahonnan szinte biztosan nem látnak engem. Nem értem, ebben nekik mi a jó.

 

in between :: 2021. március 18., csütörtök, 09:09:37 :: 0 komment
vylie

- Vylie, miért nem állnak szóba velem az emberek?
- Nem tudom. A tükröt már kérdezted?
- Félek, hogy ő sem szólna hozzám, és akkor meg kellene kérjelek, hogy vidd el a szervízbe.
- Egy szót sem kell beszélned vele. Elég, ha belenézel.
- Ez nem ér.
- Te akartál idegen nyelvet tanulni. Mire számítottál?
- Azt nem lehet, hogy addig, amíg...
- Meddig? Ahhoz, hogy odaérj, el kellett indulnod.
- Tudnék olyat kérdezni, amire nincs kész válaszod?
- Hm. Érdekes. Ezen gondolkodnom kell.

 

possibilities :: 2021. március 11., csütörtök, 12:07:32 :: 0 komment
vylie

Vylie napozott.

Bal karját a válla mellé, jobbját a feje fölé fektette. Mindkét könyökét derékszögben tartva jobb tenyerébe tette a bal kezét. Bal lábát felhúzta, és a jobb térdéhez támasztotta a talpát.

Meztelen volt.

Katonák állták körbe. Kardokat és lándzsákat szegeztek felé. A pengék a szemeit, az arcát, a nyakát, a szívét és a testét célozták. A fegyverek a bőrétől pár centiméterre remegtek.

Vylie pislogott, és a katonákra mosolygott.

Várt egy percet.

- Ha azt szeretnétek, hogy felkeljek, érdemes lenne hátrébb húzni a fegyvereket. Egyedül nem megy? Sejtettem. Csináljuk együtt. 

A nő felállt. Testétől láthatatlan erő tartott távol minden pengét.  A katonákat a kezükben lévő fegyverek lökték hátra.

- Szeretnétek bekísérni a bíróságra? - kérdezte Vylie.

A nő mögött nyoma veszett a tengernek. A helyén homoksivatag terült el. Tombolt a vihar. A távolból két kobra meredt a katonákra. Az égig értek, szemük türkiz fényben izzott, fogaikból sötétvörös villámok vágtak újra és újra a földbe.

Fekete sárkány lebegett a férfiakkal szemben. A szemei és a fogai aranyból voltak, homloka előtt egymásba nyíltak a dimenziók. Az áttetsző falak mögött arctalan lények várták, hogy átlebeghessenek ebbe a valóságba.

A sivatag eltűnt. A nő mögött újra láthatóvá vált a tenger.

- Kedves tőletek. Egyedül is odatalálok.

A katonák nem mozdultak. Jelét sem adták, hogy valaha mozdulni fognak.

Vylie besétált a tárgyalóterembe.

- Helló.
- Vádlott. Foglaljon helyet! - utasította a bíró.
- A szék nedves lenne, én pedig koszos. Ezt a kis időt kibírom állva.
- Beismeri a püspök ellen elkövetett merényletet?
- Azt hittem, életben van.
- Tetszhalott.
- Jobban tetszene neki, ha halott volna. Nekem szimpatikusabb így.
- Ez beismerés?
- Nem értem az eljárást.
- Nem érti, mivel vádoljuk?
- Haladjunk sorban. Ha jól sejtem, azt állítjátok, hogy puszta kézzel agyonvertem egy óriási démont, miközben egy másik démon a torkomat próbálta átharapni. Az ő fejét letéptem, darabokra szedtem egy tucat páncélba öltözött, felfegyverzett férfit, a kezemben megjelenő harci kalapáccsal foszlányokká csaptam egy illuzionistát, és a püspök tudatát átküldtem egy démoni létsíkra. Korrekt?
- A tanúk vallomása egybehangzó. Nincs értelme tagadni!

A bíró a helyszínről készült fényképeket lengette.

- A ti fotósotok ennyire képes? Bemutassam az enyémet? Inkább folytatom. Azok után, hogy mindezt feltételezitek rólam, tényleg felmerült bennetek, hogy erővel hoztok be a bíróságra? Itt akadtam el. Vagy arra számítottatok, hogy besétálok bólogatni? Akkor viszont miért szegeztetek felém fegyvereket?
- Hol vannak a katonák?! - kérdezte a bíró.
- Lemaradoztak. Nem bírták a rekreációt.

A bíró nyelt egyet, és az ügyészre nézett. Az ügyész felemelte a hüvelykujját, és elismerően bólintott a bíró felé.

- Ítélethirdetés következik! - mondta a bíró. A torkát köszörülte.
- Lassíts, oké? Hol marad a tárgyalás? Én ráérek. Felesleges kapkodni.

A bíró kibontotta a kezében lévő borítékot.

- A vádlott...

Vylie a szavába vágott.

- Rendben. Kész az ítélet. Valahol megértelek. Egyetlen apróságról feledkeztél meg.

Vylie pupillái résnyire szűkültek. Orra kitágult. Magába szívta a levegőt.

Szemei vörösen izzottak.

A királylány hátralépett, oldalra döntötte a fejét, és a falon lévő festményt vizsgálta.

- Hogy tetszik? - kérdezte Vylie-t.

A képen Vylie napozott a tengerparton. Katonák állták körbe. Besétált a bíróságra, és szóba elegyedett a bíróval.

Még meg sem száradt rajtuk a festék.

A nő a királylány kezét fogta.

- Imádom, amikor aktot festesz rólam.
- Csak?
- Valamiért úgy érzem, ez a kép agresszív színben tüntet fel.
- Emiatt lehet? - kérdezte a királylány, és kép azon részére mutatott, amely a bíróval szemben álló nő lélegzetvételét követte.
- Az összhatásról beszélek. Persze, nehéz objektíven látnom magamat kívülről.
- Tudod, van olyan szög, ahonnan nézve, ha magát az agressziót nem is, a rá való képesség vonásait felfedezni vélem rajtad.
- Melyik szög az?

A királylány olyan közel hajolt Vylie arcához, hogy az ajkuk szinte összeért.

Mozdulatlanul álltak.

Elvesztek egymás tekintetében.

 

the world in your hand :: 2021. március 09., kedd, 08:59:51 :: 1 komment
vylie

- Vylie, csukd be a szemed.
- Ezt fordítva szoktuk játszani - mondta a nő, és becsukta a szemét.
- Boldog nőnapot! - mondta a királylány, és Vylie kezébe tett egy kristálykockát.

A nő izgatottan forgatta az ajándékot. A kocka ezer színben szikrázott.

- Gyönyörű. Mi ez?
- Fényszámítógép. Tudom, hogy nem akarsz tárgyaktól függeni, viszont szeretsz játszani.
- Máris imádom. Van hozzá manual?
- Nincs, úgyhogy figyelj, mert csak egyszer mondom el, hogyan működik. Többféle kristályt építettem bele. Mindegyik polarizálja a fényt. Ha megfelelő szögben érkezik a fény egy adott kristályba, akkor a polarizáció iránya megváltozik. A belső rétegekben lévő kristályok bármeddig megőrzik a polarizáció irányát. A külső réteg sötétben visszaáll a kiinduló állapotba. Ezt azért tettem bele, hogy újra tudd indítani, ha lefagy.
- Zseni vagy.
- Fel sem merül bennem, hogy olyan programot írnál, ami lefagy, de mi van, ha installálsz rá valamit, vagy kölcsönadod nekem. Esti szürkületben ugyanolyan gyors, mint verőfényben.
- Már tudom, mit írok rá.
- Mi lesz az?
- A program, amely minden kérdésre válaszol.
- Mit fogsz tőle kérdezni?
- A második kérdés a nászutunkkal kapcsolatos.
- És az első?
- Az első, hogy ebből a pillanatból hogyan jutunk el oda, hogy rajtad nincs ruha, és a fenekedet nyalogatom.

 

 

quantum shift :: 2021. március 07., vasárnap, 08:56:41 :: 0 komment
vylie

Csendes, őszi délután volt. Vylie fák között sétált, élvezte a bőrét nyalogató napfényt, és magába szívta a föld illatát.

Sárga falevél hullott az arcába. Csiklandozta, és eltakarta a szemét. A nő nevetett. A kezét az arcához emelte, hogy hosszú ujjaival félrehúzza a küldeményt.

Csattanást hallott. A füle sípolt. Körmei az arcát karistolták.

A férfi, aki iszonyatos erővel pofon vágta, vele szemben állt. Vigyorgott. Szó nélkül tovább sétált, és hátranézett, hogy még egyszer a nő döbbent arcába nevessen.

Vylie összeomlott.

Teste kör alakú fémlemezekké változott, amelyek szétcsúsztak egymáson, szanaszét gurultak, és megpihentek a fűben.

A lemezek alatt a föld összeállt színes fémkockákká. A kockák egymáson mozogtak és hullámzottak. A metamorfózis tovább terjedt a fákra, a levegőre, az állatokra és az emberekre.

A világ körívekre szakadt, amelyek különböző tengelyek mentén forogtak és keringtek egymás körül. Gömb alakú örökmozgóra hasonlított, amelyet lila, arany, kék és zöld fém alkotott. A kockák belsejében végtelen mély struktúrába zuhant egy-egy fraktál.

A körívek utolérték egymást. Együtt forogtak. Összeolvadtak. Az Univerzum fémgömbbé alakult, amelyre a színes lemezek folyamatosan változó, örvénylő pulzálása kígyómintát rajzolt.

A formák szigetekké nőttek, kiemelkedtek a gömbből, folyékony hegyekké és völgyekké terebélyesedtek. Úgy formálódtak, mintha éltek volna.

A fémes csillogás eltűnt. A világ megszilárdult, és visszatért egy pár pillanattal korábbi állapotába.

Vylie félrehajolt az arcába hulló falevél elől, a vele szemben álló férfihoz lépett, és levágta a fejét.

 

 

where and when :: 2021. március 01., hétfő, 15:03:27 :: 0 komment
vylie

- Vylie...
- Most jön az, amikor mondani fogsz valamit.
- Tudod, mi lenne romantikus?
- Bármi, ha közben rám gondolsz.
- Nézzünk meg együtt egy napfogyatkozást!
- Benne vagyok.
- Tudod, mikor és hol lesz a következő?
- Mikor és hol legyen?

 

mirror :: 2021. február 24., szerda, 22:59:21 :: 2 komment
vylie

Vylie az égbe emelkedett, hátat fordított a Napnak, gyönyörködött a csillagokban, és lehunyta a szemét.

Súlytalanul zuhant.

Testét izzó plazma emésztette fel. Tudata elhamvadt, kihúnyt, és szétszóródott.

Utolsó gondolatát elnyelte az űr.

Sárga színű, koncentrikus körök jelentek meg a Nap körül. Ellentétes irányban, a galaxis tengelye mentén nyújtózkodtak, körbeölelték a csillagot, szétfeszítették, és skarlát tűzbe borították.

A szem kinyílt.

Megszületett a vörös sárkány.

Újabb csillag felé száguldott, és felfalta, akár a soron következőt.

Övé volt a csillagrendszer.

Galaxisokat olvasztott magába, mígnem elfért a markában bármelyik. 

Minden, valaha élt és meg nem született élőlény tudatát összegyűjtötte.

Az univerzum szélére repült, és az előtte elterülő világot figyelte.

Önmagában gyönyörködött. Az erejét és a tudását csodálta.

Behunyta a szemét.

Tudata maga mögött hagyta a testét, maga mögött hagyta az univerzumot. Távolodott a sötétség felé. Nem létezett határ.

Olyan távolra ért, ahonnan már ő sem látszott. Megállt, és hátrafordult.

Bámult a sötétségbe.

Zene szólt. Fémek énekeltek hét oktávon átívelő dalt.

A vörös sárkányt fogva tartotta az ezüst sárkány tekintete.

Az univerzum, amelyet a tudata elhagyott, apró pontként sem létezett már.

Az ezüst sárkány arca volt a világ.

Egymást nézték, és látták a másikban a végtelen ürességet, amelyet akkor éreztek, amikor tisztában voltak a nagyságukkal.

Látták egymásban a végtelen szépséget, a világokat, amelyeket teremtettek maguknak és egymásnak, hogy újra és újra elvesszenek.

Zuhantak egymás felé.

 

 

evolve :: 2021. február 24., szerda, 18:02:00 :: 0 komment
vylie

- Vylie.
- Itt vagyok.
- Melyik kezedet használod?
- Most épp egyiket sem.
- Miért nem?
- Mert veled szemben ülök a jacuzziban.
- Hát ez az.
- Ha arra gondoltál, akkor van, amiben a jobb kezem rutinosabb, mint a bal.
- Én is így vettem észre.
- Mióta is járunk?
- Azért kérdezem, mert csodálkoztam, miért bal kézzel verted agyon az első démont a templomban.
- Nem árulom el.
- Miért nem?
- Azért, ahogyan reagálnál rá.

A királylány masszírozni kezdte Vylie talpát.

- Oké. Te nyertél. Azért vertem agyon az első démont bal kézzel, hogy fejlesszem a humorérzékemet.

A királylány arccal előrebukott. A teste remegett. A víz buborékolt.

- Kinevettél? - kérdezte Vylie.
- Dehogy.
- Akkor?
- Magunkon nevettem.
- Miért?
- Én ugyanezért kényszerítem magam hetek óta arra, hogy bal kézzel mossak fogat. Valamelyikünknek előbb-utóbb csak összejön.

 

your turn :: 2021. február 23., kedd, 09:25:17 :: 0 komment
vylie

- Vylie.
- Igen?
- Tudod, mire gondoltam?
- Mondd.
- Most, hogy túl vagyunk az esküvőnkön...
- Tessék?
- És a templomot én találtam, a vendégek az én fotómra jöttek, a gyűrűket én intéztem, lezavartam a fotózást egyedül, és utána még elvittelek az állatkertbe is, megerőltethetnéd magad, és kitalálhatnál valamit a nászutunkra.

 

 

single shot :: 2021. február 22., hétfő, 11:47:38 :: 0 komment
vylie

*** WARNING ***

Az alábbi dokumentumfilm csupa vér és szövetmaradvány.

Tocsog az erőszakban. Ha ez zavar, el ne olvasd. Én szóltam.

*******

 

Az utcán két nő sétált kézenfogva. Nevettek, beszélgettek, és térhatású képekké alakították a rájuk záporozó fotonokat.

A királylány belerúgott egy kavicsba.

A kő lepattant a lábáról, két métert repült, és megállt a levegőben. A járókelők mozdulatlanná dermedtek. A királylány és Vylie gyönyörű szoborrá változott.

Senki nem mozdult.

Nem történt semmi.

- Valaki kitalálhatna már egy modernebb gépet.

Egy alak felállt egy székből, hátrament az asztalhoz, kivette a lejárt kristályt a vetítőből, és berakta a következő részt.

Visszament a székhez, helyet foglalt, és a holoprojektor távirányítóján megnyomta a lejátszás gombot.

A kavics tovább repült. A járókelők tovább jártak-keltek. A multi-univerzum ágai tovább kanyarodtak a kiindulópont felé.

A két szobor életre kelt.

- Te is éreztél valami különöset? - kérdezte a királylány.
- Ha éreztem is, mit tudok vele csinálni?

A királylány tűnődött.

- Elmehetnénk az állatkertbe.
- Fogságban élő állatokra vagy kíváncsi, akik összesen három dimenziósak?
- Nem nézni fogjuk őket, hanem szabadon engedni.
- Benne vagyok.

Elindultak az állatkert felé.

- Odanézz! - mondta a királylány. - Mekkora édességbolt!
- Rossz érzésem van vele kapcsolatban.
- A kedvenc süteményemet tették a kirakatba! - mondta a királylány, és berohant az épületbe.

Vylie sóhajtott, és a lány után ment.

Hatalmas, üres tér fogadta. Sem polcokat, sem édességeket nem látott sehol. 

- Hová tűntél?

Pár lépés után reccsent alatta a padló. Fémrudak emelkedtek belőle. A nő teleportálni próbált. Ugyanoda érkezett vissza.

A rudak a feje fölé értek, derékszögben oldalra dőltek, egymáshoz tapadtak, és fémketrecbe zárták.

Az ajtó becsukódott. A terem közepén szilánkokra tört egy láthatatlan fal.

A fal mögött egy tucat katona várakozott, kezükben kardokkal és lándzsákkal. Mellettük két sötétszürke démon állt, akik egy fejjel magasabbak voltak nála, és nagyságrendekkel izmosabbak. A démonok mellett ácsorgó, világos köpenyt viselő férfi illuzionista lehetett.

A királylányt egy rúdhoz kötözték. További négy fémrúd vette körbe, amelyek az ő ketrecének elemeihez hasonlítottak.

Tőrrel a kezében, a lány mellett állt a püspök.

Vylie szabadulni próbált. Újra és újra ugyanoda érkezett vissza.

Nekiesett a fémrudaknak. Körmei meg sem karcolták őket.

Hatalmas, mélykék harci kalapács jelent meg a kezében. Korábban nem létező fém alkotta. Ütötte-verte vele a fémrudakat.

A kalapács eltűnt. Vylie íjat tartott a kezében. A nyílvesszőről zöld folyadék csöpögött. Célbavette a püspököt, és lőtt. A vessző két fémrúd között, a levegőben tört darabokra.

- Végére értél a repertoárodnak, vagy maradt még trükk a tarsolyodban? - nevetett a püspök.

Vylie szemügyre vette a fémrudakat.

- Te is tudod, hogy sem elpusztítani nem lehet őket, sem a túloldalukra teleportálni. Rajtuk keresztül hatástalan vagy ránk.
- Honnan szereztétek őket?
- Valaki, akiben megbíztál, fecsegett - vigyorgott a püspök.
- Tényleg nem tudsz kiteleportálni odabentről? - kérdezte a királylány.
- Tényleg nem.
- Kegyes hazugságról hallottál már? - sóhajtott a lány.
- Arra tartogatom, amikor végre sütsz nekem valamit.
- Tíz éve várok erre a pillanatra! - kacagott a püspök.
- Hogy süt neked valamit? Állj a sor végére.
- Arra, hogy elkaplak.
- Nem is emlékszem rád - vont vállat a nő.
- Hazudsz!

Vylie-nak bevillant a sasfejű férfival folytatott beszélgetés a felejtésről.

- Hagyjuk. Mit szeretnél?
- Kiirtani a fajtádat.
- Te sem lehetsz az a sikerorientált típus.
- Kis győzelemnek is örülni tudok. A lotyóddal kezdem.

Vylie vakítóan ragyogó, hófehér tüzet fújt a fémrudakra. A ketrec sértetlen maradt.

- Miért bántanád?
- Nézz magatokra! Ti vagytok a fertő.
- Ezt hogy érted?
- Amikor kérdezel, akkor is hazudsz.
- És még?
- Paráznák vagytok!
- Ez most komoly?
- Az Úr színe elé küldöm a barátnődet!
- Az úr? - kérdezte Vylie.
- A pszichiáterére gondolt - mondta a királylány.
- Megtisztítom tőletek a világot! - harsogta a püspök.

Vylie gondolkodott.

- Egyáltalán, hogyan találtatok rám? Mi ez az épület? Édességboltnak álcázott templom?

A püspök elővett egy papírtekercset, és kigörgette. A papír nyomtavezetői díjat ajánlott a királylány arcképére.

- Egyik várost sem én gyújtottam fel - mondta a királylány. - A lakóik bénáztak, amikor meg akartak ölni a szárnyaim miatt.
- Ez lényegtelen. Nő létetekre egymáshoz értek. Az egyikőtök meztelen!

Vylie a lábai közé nyúlt, aztán a szájába vette az ujját, és szopogatta. A püspök szörnyülködve elfordult.

- Milyen egyház az, amelyik besoroz két harci démont? - kérdezte a királylány.
- Ők nem paráználkodnak. Szolgálják a rendet és a hitet!
- Komolyan? Hol szedtél össze ilyen selejtes démonokat?

A démonok felmordultak és vicsorogtak.

- Látni fogod, mennyire selejtesek, amikor darabokra tépnek és felfalnak.
- Ezt kiírhatnátok a templom falára.
- Látszik, hogy nem jársz templomba. Ha nem tudsz olvasni, nézd meg a képeket!
- Oké. És hogy kerül ide egy okkult illuzionista?
- Áldozatot hozunk a felsőbb jó érdekében. Az Úr parancsa!
- Hagyd már ezt az urazást. Ha egy foszlányt látnál abból, ami csak eggyel fölöttünk van, csúsznál-másznál a mocskodban, és az életedért könyörögnél.
- Szádra ne vedd többé az Ő nevét, szajha!

A püspök felemelte a tőrt.

Vylie kivette a szájából az ujját.

- Oké. Van egy ajánlatom számodra - mondta. - Ma ünneplünk a barátnőmmel valamit, ezért kedves hangulatban találtál rám. Ha most azonnal kiengedsz, akkor simán csak megöllek. Gyors leszek. Ígérem.

A püspök nevetett.

- Mégis, mivel ölnél meg?

Vylie az arca elé emelte a kezeit. Nem szólt, csak forgatta őket.

- Ennyi? - kérdezte a püspök.
- Elfogadod?
- Búcsúzzatok el egymástól! - mondta a püspök. A tőrt a királylány nyaka irányába emelte.

Vylie hátrébb lépett és becsukta a szemét. Lábait lótusz ülésbe hajlította, anélkül, hogy a földre ült volna. Lebegett.

- Az utolsó bűvészmutatvány, amit látni fogsz! - vigyorgott a püspök a királylányra.

A lebegő test elszíneződött. Piros, zöld és kék foltok vándoroltak rajta.

A nő áttetszővé vált és tükröződött. Két teste egymásba folyt. A távolságuk egy arasz lehetett.

Villogott, és eltűnt.

Nem történt semmi szokatlan.

- A patrónusod láthatatlanná vált. Ezt kaptad tőle utoljára! Nem akarja, hogy a szemébe nézz. Ő viszont végignézheti, ahogy elvérzel - mondta a püspök, és elővett egy szent kelyhet.
- A helyedben letenném azt is és a tőrt is. Az utóbbit különösen, mielőtt megvágod magad - mondta a királylány.
- Egyedül maradtál. A pokolba is egyedül érkezel!
- A játszótér, ahova a barátnőmmel szórakozni és kefélni járunk, ezerszer brutálisabb, mint a szánalmas poklod.
- Mindjárt meglátjuk!

A ketrec mellett alig láthatóan villant a levegő. Pár pillanat múlva újabb villanás követte.

- Mi ez? - nézett a rémült püspök az illuzionistára. - Mi történik?
- Nem tudom - felelt a férfi.
- Átjutott a rudakon?
- Az kizárt.

A ketrec mellett ovális, fehér folt jelent meg a levegőben, és fel-le mozgott. Két részre szakadt, aztán háromra.

Tovább szakadozott vízszintes csíkokká, amelyek fel-le szaladgáltak egyre gyorsabban és egyre fényesebben.

Amikor olyan vékonnyá váltak, hogy alig lehetett őket külön-külön látni, a vibrálás abbamaradt.

Lótuszülésben lebegve megjelent Vylie. Lábait a földre tette. Kinyitotta a szemét, és mosolygott.

- Hogyan?! - kérdezte halálra vált arccal a püspök.

A nő a démonokhoz fordult.

- Megölöm a szajhádat! - rikácsolt a püspök.

Vylie jobb kezével megragadta az egyik démon vállát. Körmeit a lény húsába mélyesztette, és a szemébe nézett.

- Ennyi volt - mondta.

Felemelte bal kezét, és arcon ütötte a lényt.

A másik démon a hátára ugrott, hogy borotvaéles fogaival átharapja a nő nyakát. A katonák körbefogták, lándzsákkal és kardokkal szurkálták. A püspök ordított.

Vylie éles fájdalmat érzett a nyakán. Szeme könnybe lábadt. A fegyverek eleinte karistolták a bőrét, aztán belemartak a húsába.

Vérzett.

Eszébe jutott a zene, amelyre a királylány táncolt, amikor ő mögötte állt. A ritmus az Univerzum egységére emlékeztette.

Ütött. Ütött. Ütött.

A démon védekezni próbált. Karjai darabosra törtek.

Vylie addig ütötte az öklével a démon fejét, amíg csontszilánkokon és véres pépen kívül semmi nem maradt belőle.

A nyaka lángolt a fájdalomtól.

Hátranyúlt, a feje fölött átlendítette a hátába kapaszkodó démont, és a térdével eltörte a gerincét.

Aztán letépte a fejét.

A katonákat egyesével szedte darabokra.

Az illuzionista hiába rángatta az ajtót, képtelen volt elmenekülni.

- Megölöm! - visított a püspök.

Vylie rá se nézett. Odasétált az ajtóhoz, megfordította a remegő férfit, és az arcába nézett.

- Kifelé nyílik.

A férfi egyre kisebbnek próbált látszani.

Vylie faképnél hagyta. Fülelt, a fal mellett sétált. Kinyújtotta a karját, és megragadta az immár láthatatlan illuzionistát. Az ajtóban álló tükörkép szilánkokra tört.

- Szerinted mennyire szeretem a hazugságokat?

A férfi láthatóvá vált, de nem bírt megszólalni.

- Nulla és tíz közötti skálán? A kezeddel is mutathatod.

A férfi kinyújtotta két ujját.

Vylie hátralépett. Kezében megjelent a sötétkék harci kalapács, amellyel a ketrecből próbált kitörni. A nyele majdnem olyan hosszú volt, mint az ő teste.

- Ez igazi. Tudod, hogy az mit jelent? Megmutatom.

A férfi helyén egy gödör maradt. Őmaga szanaszét fröccsent a teremben.

Vylie elindult a püspök felé.

- Utolsó esély! - zokogta a püspök.

A nő közeledett.

A püspök a királylány nyaka felé döfött. A tőr belefutott egy kéken derengő falba, és megállt. A püspök újra döfött. A védőfal ismét a penge útját állta.

- Azt hitted, végigverek mindenkit, ha te közben veszélyezteted a barátnőm épségét? Tényleg ennyi eszed van?
- Kegyelmezz!

A püspök leborult a földre, és megpróbálta megcsókolni a nő lábát.

Vylie bal kézzel a levegőbe emelte. Jobb kezének körmeit a férfi mellkasára, a szíve fölé tette.

- Könyörgök!

A körmök megkarcolták a férfi bőrét.

- Ha kiengedtél volna, olcsón megúszod. Hálás vagyok, hogy másképp döntöttél, mert itt a te véredtől undorodom a legjobban.

Levette a kezét a férfi mellkasáról, és a mutatóujjával megérintette a homlokát. A püspök kómába zuhant.

Idegen bolygón, egy barlangban tért magához. Odakint homoksivatagot látott. Nem messze a barlangtól égszínkék tó terült el, pálmafákkal és hatalmas virágokkal. A tó mellett színarany épület csillogott.

Biztos volt benne, hogy káprázik a szeme. Becsukta, kinyitotta. Becsukta, kinyitotta. Az oázis igazi volt.

Fel akart tápászkodni, hogy a tóhoz sétáljon. Zsibbadt teste nem engedelmeskedett. A fejét sem tudta mozdítani, csak a szemeit.

Meztelenül feküdt a földön.

Egy növény magasodott fölé.

A növény tetején lila virágot látott, amely három, spirálisan görbülő karból állt. A szirmai csukva voltak.

A szárából indák nőttek, egyre vékonyabb indákká, végül fonalakká ágaztak.

A fonalak körbeszőtték a püspököt és a bőre alá fúródtak. Ott voltak a lábain, a karjain, a testén, a fején, mindenhol.

Hozzákapcsolódtak a vérkeringéséhez. Táplálták és életben tartották.

Hozzákapcsolódtak az idegrendszeréhez, és paralizálták.

A férfi elvesztette az eszméletét. Rémálomomból rémálomba zuhant. Óriási, szörnyűséges démonok tartották fogva, és a lelkéből falatoztak. Végtelennek tetsző ideig esett egy fekete lyukba eredménytelenül. Ismeretlen állatok elől menekült, akik körbevették, utolérték, és darabokra szaggatták.

- Jó szórakozást - mondta Vylie, és a földre tette az eszméletlen püspököt. - Remélem, a kórházban is életben tartják a testedet, nem csak ott, ahová kirándulni mentél.

- Hogyan tetted rám a védőfalat a rudakon keresztül? - kérdezte a királylány.
- Még odakint tettem rád, amikor elindultál az épület felé. Hallgattam a megérzésemre.
- Hogyan teleportáltál ki a ketrecből?
- Sehogy. Mondtam, hogy nem lehetséges. 
- Hogyan jutottál ki?
- Frekvenciát váltottam.
- Frekvenciát?
- Minden párhuzamos valóság különböző frekvencián vibrál. Áthangoltam magam. Ez a világ eltűnt. Megjelent egy rét. Arrébb lebegtem, és visszajöttem ide. A ketrec mellé érkeztem. 
- Milyen rét volt?
- Nem tudom. Sokféle rét létezik. Végül mind egyforma.
- Nem néztél körbe?
- Tudod, mit? Legközelebb, ha az életedet fenyegeti valaki, és emiatt egy másik valóságba kell átmenjek, ott gyűjtök neked leveleket, és laposra préselem őket egy könyvben. Amikor ezzel kész vagyok, keresek egy falut, és kikérdezem a lakosokat a helyi szokásokról. Ha még életben leszel, amikor visszatérek, beszámolok mindenről, amit láttam és amit hallottam.
- Ez a minimum. Képeslapnak is örülnék. Miért nem jöttél ki belőle hamarabb?
- Lelépni könnyű. Hogy ugyanoda térjek vissza, az benne a kihívás. Főleg, ha nem emlékszem a frekvenciára. Lehet, hogy másik királylány vagy, mint akivel reggel sétáltam.
- Azzal a verziómmal mi lesz?
- Összeszedi egy másik Vylie. Reménykedjünk benne.
- Most szívatsz?

Vylie benyúlt a rudak között, végighúzta az ujját a királylány nyakán, aztán a saját orrához tartotta.

- Aha.
- Mire vonatkozik az aha? Arra, hogy ugyanaz vagyok, vagy arra, hogy szívatsz?
- Mindkettőre.

A királylány nem válaszolt.

- Hogyan fogsz kiszedni? - kérdezte.
- A tiédet nem zárták be a tetején.

Vylie benyúlt a rudak között, a körmeivel elvágta a köteleket, és kiemelte a lányt.

- Olyat lehet, hogy legközelebb hallgatsz rám?
- Nagylány vagyok. Meg tudom védeni magam, ha kell. Szeretem nézni, ahogy verekszel.
- Nagylány? Hiszem, ha látom.

Az ajtó kivágódott. Számszeríjat szorongató katonák rontottak a terembe. 

Vylie mély levegőt vett.

- Várjál már - mondta a királylány. - Muszáj mindenre elsőként lecsapnod?
- Gondolod, hogy ez a legjobb pillanat, amikor...

Vylie szeme megakadt a padlót borító fémlapon. Rózsaszínű volt.

Ahol ő és a királylány álltak, egy-egy kerek lyuk tátongott rajta, mintha valaki kör alakban kivágta volna őket. A két lyuk mellett a következő feliratot olvasta:

"Safety Rings"

A szöveg irányából egy-egy nyíl mutatott felé és a királylány felé.

A katonák alatt nem kerek lyukakat látott, hanem sokszög alakú nyílásokat. Ezeket ívelt háromszög alakú lemezek vették körbe. 

Vylie rájött, hogy egy-egy nyílás úgy festett, mint egy kamera nyitott rekesze az exponálás közben.

A katonák felemelték a számszeríjakat, és céloztak.

- Most adják le a figyelmeztető lövéseket? - kérdezte a királylány.

Nyílvesszők száguldottak a királylány és Vylie felé.

A rózsaszín fémlapon, a "Safety Rings" felirat mellett kigyulladt egy zöld LED. Hatalmas villanás töltötte be a termet. A nyílvesszők elporladtak a levegőben. 

A katonák ordítottak, elejtették a számszeríjakat, és a vérző szemükre szorították a tenyerüket.

- Nahát. Korán sült el a vaku - mondta a királylány. 

A fémlap a levegőbe emelkedett. Amikor derékmagasságnál járt, a királylány megszólalt.

- Csííííz!

Fém siklott fémen. A rekeszek összezáródtak. A rózsaszín fémlap eltűnt. A katonák teste két darabban hullott a földre.

- Ez mi volt? - kérdezte Vylie elképedve.
- Az egyik hobbim a sok közül. Katonákat fotózom. Nem tudtad? Mióta is járunk?
- Mivel fotóztad őket?
- Limited edition fényképezőgéppel. Miért, te minek nézted?
- Honnan?

A királylány megvonta a vállát.

- Tombolán nyertem. Néha te is próbára tehetnéd a szerencsédet. Ki tudja, miről maradsz le.

Sötét lepel hullott a földre, és eltakarta a katonákat.

- Fekete? - kérdezte Vylie.
- Nehogy nekem fényt kapjanak, mielőtt a laborba érnek. 

Vylie szeme tovább kerekedett.

- Végülis mindegy. Kétlem, hogy ezek után bárki előhívja őket - mondta a királylány.

Vylie közelebb lépett a lányhoz. Testét tetőtől talpig vér borította. A szemei olyan tiszták voltak, mint két drágakő. Íriszei sötétzöld színben derengtek.

Tágra nyílt pupilláin keresztül a királylány elméjének mélyére hatolt.

"Szeretlek"

A királylány mosolygott.

- Akkor elmegyünk végre az állatkertbe?

 

 

basic questions :: 2021. február 21., vasárnap, 21:28:21 :: 0 komment
vylie

- Vylie, ha véletlenül végtelen ciklusba vezetném az Univerzumot, és ezt nem venném észre, arra az esetre létezik vészmechanizmus?
- Ha azt válaszolnám, hogy létezik, akkor előbb-utóbb végtelen ciklusba vezetnéd.

 

you know who I am :: 2021. február 21., vasárnap, 14:32:30 :: 0 komment
vylie

Négy, fehéren derengő fénykorong táncolt a sötétségben.

Elforgatott ellipszis alakú pályákon keringtek egymás körül. A pályáik sugarainak a növekedése egy láthatatlan spirál ívét követte.

A korongokból köd formájában párolgott az energia. Felhővé alakult, távolodott. Kúp formát vett fel, amelynek csúcsához érve eltűnt.

A korongok semmivé foszlottak. A kúp csúcsa, a kiterjedés nélküli pont felrobbant. A gyorsulva táguló univerzum a szivárvány színeiben szikrázott.

Miután az energia veszített az entrópiájából, plazmává változott. A plazma milliárdnyi galaxisrendszerré alakult, amelyek mindegyikében milliárdnyi galaxis formálódott, bennük milliárdnyi csillaggal.

A gigantikus univerzum egyik csillaga körül keringett egy parányi bolygó. Színes és változatos élet alakult ki rajta.

Volt a bolygón egy barlang, benne egy földalatti folyóval. A vízfelszínen kajakok úsztak. Minden kajakban egy pattanóbogár ült. Ez az előlény a testmagasságának sokszorosára volt képes felemelkedni nyakának egyetlen, villámgyors mozdulatával.

A barlang tetejét lyukak borították. Amikor valamelyik evezős egy lyukhoz érkezett, kipattant a csónakból, és lendületből belerepült a lyukba. A lyuk félköríves kürtőben folytatódott, ahonnan a bogár visszaesett a saját csónakjába, anélkül, hogy akár egyszer is a barlang falához ért volna, és evezett tovább.

Amikor egy-egy bogár a kürtő tetejénél járt, és zuhanni kezdett, egy pillanatra elvesztette az eszméletét. Olyankor azt hallucinálta, hogy ő egy isten. Világokat teremtett, mielőtt magához tért.

Az istenek, akiket különböző bogarak a kürtők tetejéhez érve, ájulásuk pillanatában hallucináltak, képesek voltak találkozni és kommunikálni egymással.

Erre a jelenségre látszólag nem létezett magyarázat.

A lények, akik a laboratóriumukban létrehozták és felrobbantották ezt az univerzumot, tanácstalanul keresték a csatornát, amelyek keresztül az eszméletlen pattanóbogarak belső világai kommunikáltak egymással.

Nem találtak közvetítő médiumot.

Közvetítő médium hiányában ők maguk sem lehettek biztosak abban, hogy a hallucináció és a hallucinált istenek közötti interakció valóban létrejön.

A mesterséges univerzumot a fenti hipotézis teszteléséhez és továbbfejlesztéséhez hozták létre. Az univerzum másik galaxisrendszerében spontán kialakult emberi élet elkerülte a figyelmük középpontját.

Őket, akik a kísérletet végezték, egy szerzetes képzelte el. A tűz körül táncoló hét elefánt egyikén ült. Az elefántok előre léptek kettőt, hátra léptek kettőt. A szerzetes dolga annyi volt, hogy az elefántok egyikén üljön, és képzelődjön.

Az állatok az égbe emelték orrmányaikat, és énekeltek. A hét ormányból hét különböző színű dzsinn bújt elő. Egymással kergetőztek.

A királylány táncolt, a dzsinneket figyelte, és azon tűnődött, mi lenne az a hét dolog, amit Vylie-nak és magának kíván.

A fejében uralkodó állapottal is kezdeni szeretett volna valamit. Legbölcsebb döntésnek az tűnt, hogy úgymarad, feltéve, hogy lesz valaki, aki örökké vigyáz rá és gondoskodik róla.

Ha nem sikerülne úgymaradnia, meg akarta tanulni, hogyan tudja a jövőben bármikor tökéletesen előhívni és újra átélni ezt a pillanatot. 

"Ilyen képességgel véletlenül végtelen ciklusba tudnám futtatni az Univerzumot. Ezen olyankor fogok gondolkodni, amikor még tisztább lesz a tudatom, mint most."

Vylie mattfekete poharat tartott a kezében. A poháron rubinkristályok szikráztak. A táncoló királylányt figyelte.

Fekete bőrű férfi lépett mellé. Izmos, meztelen teste csillogott. Jobb kezében fémpálcát tartott, a végén három aranyszalaggal. A férfinak sas feje volt.

- Ugyanaz a játék újra és újra. Érdekesnek találod még?

A nő becsukta a szemét, ajkához emelte a poharat, majd sejtelmes hangon válaszolt.

- A felejtés a kulcs.
- És képes vagy rá?

Vylie elkerekedett szemmel, csodálkozó arccal nézett a férfira.

- Mire?

Odasétált a királylány mögé. Magába szívta és élvezte, ami a lány forró testéből párolgott.

A királylány felemelte karjait, és megfordult. Arca macskáéra hasonlított. Folyamatosan változott a szemei színe.

- Eddig ez a legjobb hely, ahová együtt jöttünk!

Vylie a magasban tartotta a királylány karját, és nyalogatni kezdte a hónáról az izzadtságot.

- Pisilnem kell - suttogta a fülébe a királylány.
- Igazad van - mosolygott a nő. - Csodálatos este.

A tisztást körbeölelő erdő sötétjében táncolva lépkedtek.

- Látod ezeket a lebegő, átlátszó, színes fátylakat?
- Hogyne. Mindenhová elkísérnek.
- Gyönyörűek.
- És te látod a ránk szegeződő szempárokat?
- Ők is egy másik dimenzióból érkeztek?
- Ki tudja. Amióta megérkeztek, farkasoknak hívjuk őket.

A királylány szeme felcsillant.

- Hazaviszünk egyet?

Vylie a lány szemébe nézett, és várt.

- Házat őrizni? - kérdezte.
- Nahát! Megint pont ugyanarra gondoltunk. Ez hogyan lehetséges?
- Ha ilyenekről fantáziálsz, ismerek valakit, akinek nappal sötétbarna a bőre. Éjjel a legmélyebb csillogó kékre vált. Olyanra, mint az óriás dongó színe, aki álló nap a virágok nektárját nyalogatja. Ha közelről nézed, fekete rúnákat látsz a testén. Sakálfeje van. Neki az illata is finom, és beszélgetni is tudsz vele.
- Férfi vagy nő?
- Ahogy szeretnéd.
- Izgatóan hangzik. Az ciki, hogy nekem jó veled kettesben?
- Dehogy. Az alapján, amit a tükörben szoktam látni, tökéletesen értelek. Ha meggondolod magad, szólj. Imádnátok egymást.

A farkasok egyre közelebb jöttek. A királylány suttogóra fogta.

- Ha érdekel, arról szoktam fantáziálni, hogy a nővérem vagy. Amikor félek, odabújok hozzád, és te megvédesz. Aztán...
- Mi az, amitől félsz?
- Igazából semmitől. Zseniálisan imitálom.
- Volt olyan pillanat, amikor nem tudtad, hogy a nővéred vagyok?
- Őszintén szólva, volt.
- Mikor?
- Hát... életem első húsz éve úgy telt. A tegnapi nap is, azt a kevés időt leszámítva, amikor...

Vylie kacagott.

Megcsókolta a királylányt, nyelvét bedugta a szájába, és körbenyalogatta a fogait. Amikor a szemfogához ért, a királylány hátán megjelentek és feszesre nyíltak a bőrszárnyai.

A farkasok nyüszítve, a földhöz lapulva hátráltak.

Vylie két tenyerébe fogta a királylány arcát, és homlokon csókolta.

- Pontosan tudod, hogy ki vagyok - mondta. 

Az állatok sóvárogva nézték, amit a holdfényben fürdő két nő egymással művelt.

 
1 2 >