mirror :: 2021. február 24., szerda, 22:59:21
vylie princess

Vylie az égbe emelkedett, hátat fordított a Napnak, gyönyörködött a csillagokban, és lehunyta a szemét.

Súlytalanul zuhant.

Testét izzó plazma emésztette fel. Tudata elhamvadt, kihúnyt, és szétszóródott.

Utolsó gondolatát elnyelte az űr.

Sárga színű, koncentrikus körök jelentek meg a Nap körül. Ellentétes irányban, a galaxis tengelye mentén nyújtózkodtak, körbeölelték a csillagot, szétfeszítették, és skarlát tűzbe borították.

A szem kinyílt.

Megszületett a vörös sárkány.

Újabb csillag felé száguldott, és felfalta, akár a soron következőt.

Övé volt a csillagrendszer.

Galaxisokat olvasztott magába, mígnem elfért a markában bármelyik. 

Minden, valaha élt és meg nem született élőlény tudatát összegyűjtötte.

Az univerzum szélére repült, és az előtte elterülő világot figyelte.

Önmagában gyönyörködött. Az erejét és a tudását csodálta.

Behunyta a szemét.

Tudata maga mögött hagyta a testét, maga mögött hagyta az univerzumot. Távolodott a sötétség felé. Nem létezett határ.

Olyan távolra ért, ahonnan már ő sem látszott. Megállt, és hátrafordult.

Bámult a sötétségbe.

Zene szólt. Fémek énekeltek hét oktávon átívelő dalt.

A vörös sárkányt fogva tartotta az ezüst sárkány tekintete.

Az univerzum, amelyet a tudata elhagyott, apró pontként sem létezett már.

Az ezüst sárkány arca volt a világ.

Egymást nézték, és látták a másikban a végtelen ürességet, amelyet akkor éreztek, amikor tisztában voltak a nagyságukkal.

Látták egymásban a végtelen szépséget, a világokat, amelyeket teremtettek maguknak és egymásnak, hogy újra és újra elvesszenek.

Zuhantak egymás felé.

 

 

evolve :: 2021. február 24., szerda, 18:02:00
vylie princess

- Vylie.
- Itt vagyok.
- Melyik kezedet használod?
- Most épp egyiket sem.
- Miért nem?
- Mert veled szemben ülök a jacuzziban.
- Hát ez az.
- Ha arra gondoltál, akkor van, amiben a jobb kezem rutinosabb, mint a bal.
- Én is így vettem észre.
- Mióta is járunk?
- Azért kérdezem, mert csodálkoztam, miért bal kézzel verted agyon az első démont a templomban.
- Nem árulom el.
- Miért nem?
- Azért, ahogyan reagálnál rá.

A királylány masszírozni kezdte Vylie talpát.

- Oké. Te nyertél. Azért vertem agyon az első démont bal kézzel, hogy fejlesszem a humorérzékemet.

A királylány arccal előrebukott. A teste remegett. A víz buborékolt.

- Kinevettél? - kérdezte Vylie.
- Dehogy.
- Akkor?
- Magunkon nevettem.
- Miért?
- Én ugyanezért kényszerítem magam hetek óta arra, hogy bal kézzel mossak fogat. Valamelyikünknek előbb-utóbb csak összejön.

 

your turn :: 2021. február 23., kedd, 09:25:17
vylie princess

- Vylie.
- Igen?
- Tudod, mire gondoltam?
- Mondd.
- Most, hogy túl vagyunk az esküvőnkön...
- Tessék?
- És a templomot én találtam, a vendégek az én fotómra jöttek, a gyűrűket én intéztem, lezavartam a fotózást egyedül, és utána még elvittelek az állatkertbe is, megerőltethetnéd magad, és kitalálhatnál valamit a nászutunkra.

 

 

single shot :: 2021. február 22., hétfő, 11:47:38
vylie princess

*** WARNING ***

Az alábbi dokumentumfilm csupa vér és szövetmaradvány.

Tocsog az erőszakban. Ha ez zavar, el ne olvasd. Én szóltam.

*******

 

Az utcán két nő sétált kézenfogva. Nevettek, beszélgettek, és térhatású képekké alakították a rájuk záporozó fotonokat.

A királylány belerúgott egy kavicsba.

A kő lepattant a lábáról, két métert repült, és megállt a levegőben. A járókelők mozdulatlanná dermedtek. A királylány és Vylie gyönyörű szoborrá változott.

Senki nem mozdult.

Nem történt semmi.

- Valaki kitalálhatna már egy modernebb gépet.

Egy alak felállt egy székből, hátrament az asztalhoz, kivette a lejárt kristályt a vetítőből, és berakta a következő részt.

Visszament a székhez, helyet foglalt, és a holoprojektor távirányítóján megnyomta a lejátszás gombot.

A kavics tovább repült. A járókelők tovább jártak-keltek. A multi-univerzum ágai tovább kanyarodtak a kiindulópont felé.

A két szobor életre kelt.

- Te is éreztél valami különöset? - kérdezte a királylány.
- Ha éreztem is, mit tudok vele csinálni?

A királylány tűnődött.

- Elmehetnénk az állatkertbe.
- Fogságban élő állatokra vagy kíváncsi, akik összesen három dimenziósak?
- Nem nézni fogjuk őket, hanem szabadon engedni.
- Benne vagyok.

Elindultak az állatkert felé.

- Odanézz! - mondta a királylány. - Mekkora édességbolt!
- Rossz érzésem van vele kapcsolatban.
- A kedvenc süteményemet tették a kirakatba! - mondta a királylány, és berohant az épületbe.

Vylie sóhajtott, és a lány után ment.

Hatalmas, üres tér fogadta. Sem polcokat, sem édességeket nem látott sehol. 

- Hová tűntél?

Pár lépés után reccsent alatta a padló. Fémrudak emelkedtek belőle. A nő teleportálni próbált. Ugyanoda érkezett vissza.

A rudak a feje fölé értek, derékszögben oldalra dőltek, egymáshoz tapadtak, és fémketrecbe zárták.

Az ajtó becsukódott. A terem közepén szilánkokra tört egy láthatatlan fal.

A fal mögött egy tucat katona várakozott, kezükben kardokkal és lándzsákkal. Mellettük két sötétszürke démon állt, akik egy fejjel magasabbak voltak nála, és nagyságrendekkel izmosabbak. A démonok mellett ácsorgó, világos köpenyt viselő férfi illuzionista lehetett.

A királylányt egy rúdhoz kötözték. További négy fémrúd vette körbe, amelyek az ő ketrecének elemeihez hasonlítottak.

Tőrrel a kezében, a lány mellett állt a püspök.

Vylie szabadulni próbált. Újra és újra ugyanoda érkezett vissza.

Nekiesett a fémrudaknak. Körmei meg sem karcolták őket.

Hatalmas, mélykék harci kalapács jelent meg a kezében. Korábban nem létező fém alkotta. Ütötte-verte vele a fémrudakat.

A kalapács eltűnt. Vylie íjat tartott a kezében. A nyílvesszőről zöld folyadék csöpögött. Célbavette a püspököt, és lőtt. A vessző két fémrúd között, a levegőben tört darabokra.

- Végére értél a repertoárodnak, vagy maradt még trükk a tarsolyodban? - nevetett a püspök.

Vylie szemügyre vette a fémrudakat.

- Te is tudod, hogy sem elpusztítani nem lehet őket, sem a túloldalukra teleportálni. Rajtuk keresztül hatástalan vagy ránk.
- Honnan szereztétek őket?
- Valaki, akiben megbíztál, fecsegett - vigyorgott a püspök.
- Tényleg nem tudsz kiteleportálni odabentről? - kérdezte a királylány.
- Tényleg nem.
- Kegyes hazugságról hallottál már? - sóhajtott a lány.
- Arra tartogatom, amikor végre sütsz nekem valamit.
- Tíz éve várok erre a pillanatra! - kacagott a püspök.
- Hogy süt neked valamit? Állj a sor végére.
- Arra, hogy elkaplak.
- Nem is emlékszem rád - vont vállat a nő.
- Hazudsz!

Vylie-nak bevillant a sasfejű férfival folytatott beszélgetés a felejtésről.

- Hagyjuk. Mit szeretnél?
- Kiirtani a fajtádat.
- Te sem lehetsz az a sikerorientált típus.
- Kis győzelemnek is örülni tudok. A lotyóddal kezdem.

Vylie vakítóan ragyogó, hófehér tüzet fújt a fémrudakra. A ketrec sértetlen maradt.

- Miért bántanád?
- Nézz magatokra! Ti vagytok a fertő.
- Ezt hogy érted?
- Amikor kérdezel, akkor is hazudsz.
- És még?
- Paráznák vagytok!
- Ez most komoly?
- Az Úr színe elé küldöm a barátnődet!
- Az úr? - kérdezte Vylie.
- A pszichiáterére gondolt - mondta a királylány.
- Megtisztítom tőletek a világot! - harsogta a püspök.

Vylie gondolkodott.

- Egyáltalán, hogyan találtatok rám? Mi ez az épület? Édességboltnak álcázott templom?

A püspök elővett egy papírtekercset, és kigörgette. A papír nyomtavezetői díjat ajánlott a királylány arcképére.

- Egyik várost sem én gyújtottam fel - mondta a királylány. - A lakóik bénáztak, amikor meg akartak ölni a szárnyaim miatt.
- Ez lényegtelen. Nő létetekre egymáshoz értek. Az egyikőtök meztelen!

Vylie a lábai közé nyúlt, aztán a szájába vette az ujját, és szopogatta. A püspök szörnyülködve elfordult.

- Milyen egyház az, amelyik besoroz két harci démont? - kérdezte a királylány.
- Ők nem paráználkodnak. Szolgálják a rendet és a hitet!
- Komolyan? Hol szedtél össze ilyen selejtes démonokat?

A démonok felmordultak és vicsorogtak.

- Látni fogod, mennyire selejtesek, amikor darabokra tépnek és felfalnak.
- Ezt kiírhatnátok a templom falára.
- Látszik, hogy nem jársz templomba. Ha nem tudsz olvasni, nézd meg a képeket!
- Oké. És hogy kerül ide egy okkult illuzionista?
- Áldozatot hozunk a felsőbb jó érdekében. Az Úr parancsa!
- Hagyd már ezt az urazást. Ha egy foszlányt látnál abból, ami csak eggyel fölöttünk van, csúsznál-másznál a mocskodban, és az életedért könyörögnél.
- Szádra ne vedd többé az Ő nevét, szajha!

A püspök felemelte a tőrt.

Vylie kivette a szájából az ujját.

- Oké. Van egy ajánlatom számodra - mondta. - Ma ünneplünk a barátnőmmel valamit, ezért kedves hangulatban találtál rám. Ha most azonnal kiengedsz, akkor simán csak megöllek. Gyors leszek. Ígérem.

A püspök nevetett.

- Mégis, mivel ölnél meg?

Vylie az arca elé emelte a kezeit. Nem szólt, csak forgatta őket.

- Ennyi? - kérdezte a püspök.
- Elfogadod?
- Búcsúzzatok el egymástól! - mondta a püspök. A tőrt a királylány nyaka irányába emelte.

Vylie hátrébb lépett és becsukta a szemét. Lábait lótusz ülésbe hajlította, anélkül, hogy a földre ült volna. Lebegett.

- Az utolsó bűvészmutatvány, amit látni fogsz! - vigyorgott a püspök a királylányra.

A lebegő test elszíneződött. Piros, zöld és kék foltok vándoroltak rajta.

A nő áttetszővé vált és tükröződött. Két teste egymásba folyt. A távolságuk egy arasz lehetett.

Villogott, és eltűnt.

Nem történt semmi szokatlan.

- A patrónusod láthatatlanná vált. Ezt kaptad tőle utoljára! Nem akarja, hogy a szemébe nézz. Ő viszont végignézheti, ahogy elvérzel - mondta a püspök, és elővett egy szent kelyhet.
- A helyedben letenném azt is és a tőrt is. Az utóbbit különösen, mielőtt megvágod magad - mondta a királylány.
- Egyedül maradtál. A pokolba is egyedül érkezel!
- A játszótér, ahova a barátnőmmel szórakozni és kefélni járunk, ezerszer brutálisabb, mint a szánalmas poklod.
- Mindjárt meglátjuk!

A ketrec mellett alig láthatóan villant a levegő. Pár pillanat múlva újabb villanás követte.

- Mi ez? - nézett a rémült püspök az illuzionistára. - Mi történik?
- Nem tudom - felelt a férfi.
- Átjutott a rudakon?
- Az kizárt.

A ketrec mellett ovális, fehér folt jelent meg a levegőben, és fel-le mozgott. Két részre szakadt, aztán háromra.

Tovább szakadozott vízszintes csíkokká, amelyek fel-le szaladgáltak egyre gyorsabban és egyre fényesebben.

Amikor olyan vékonnyá váltak, hogy alig lehetett őket külön-külön látni, a vibrálás abbamaradt.

Lótuszülésben lebegve megjelent Vylie. Lábait a földre tette. Kinyitotta a szemét, és mosolygott.

- Hogyan?! - kérdezte halálra vált arccal a püspök.

A nő a démonokhoz fordult.

- Megölöm a szajhádat! - rikácsolt a püspök.

Vylie jobb kezével megragadta az egyik démon vállát. Körmeit a lény húsába mélyesztette, és a szemébe nézett.

- Ennyi volt - mondta.

Felemelte bal kezét, és arcon ütötte a lényt.

A másik démon a hátára ugrott, hogy borotvaéles fogaival átharapja a nő nyakát. A katonák körbefogták, lándzsákkal és kardokkal szurkálták. A püspök ordított.

Vylie éles fájdalmat érzett a nyakán. Szeme könnybe lábadt. A fegyverek eleinte karistolták a bőrét, aztán belemartak a húsába.

Vérzett.

Eszébe jutott a zene, amelyre a királylány táncolt, amikor ő mögötte állt. A ritmus az Univerzum egységére emlékeztette.

Ütött. Ütött. Ütött.

A démon védekezni próbált. Karjai darabosra törtek.

Vylie addig ütötte az öklével a démon fejét, amíg csontszilánkokon és véres pépen kívül semmi nem maradt belőle.

A nyaka lángolt a fájdalomtól.

Hátranyúlt, a feje fölött átlendítette a hátába kapaszkodó démont, és a térdével eltörte a gerincét.

Aztán letépte a fejét.

A katonákat egyesével szedte darabokra.

Az illuzionista hiába rángatta az ajtót, képtelen volt elmenekülni.

- Megölöm! - visított a püspök.

Vylie rá se nézett. Odasétált az ajtóhoz, megfordította a remegő férfit, és az arcába nézett.

- Kifelé nyílik.

A férfi egyre kisebbnek próbált látszani.

Vylie faképnél hagyta. Fülelt, a fal mellett sétált. Kinyújtotta a karját, és megragadta az immár láthatatlan illuzionistát. Az ajtóban álló tükörkép szilánkokra tört.

- Szerinted mennyire szeretem a hazugságokat?

A férfi láthatóvá vált, de nem bírt megszólalni.

- Nulla és tíz közötti skálán? A kezeddel is mutathatod.

A férfi kinyújtotta két ujját.

Vylie hátralépett. Kezében megjelent a sötétkék harci kalapács, amellyel a ketrecből próbált kitörni. A nyele majdnem olyan hosszú volt, mint az ő teste.

- Ez igazi. Tudod, hogy az mit jelent? Megmutatom.

A férfi helyén egy gödör maradt. Őmaga szanaszét fröccsent a teremben.

Vylie elindult a püspök felé.

- Utolsó esély! - zokogta a püspök.

A nő közeledett.

A püspök a királylány nyaka felé döfött. A tőr belefutott egy kéken derengő falba, és megállt. A püspök újra döfött. A védőfal ismét a penge útját állta.

- Azt hitted, végigverek mindenkit, ha te közben veszélyezteted a barátnőm épségét? Tényleg ennyi eszed van?
- Kegyelmezz!

A püspök leborult a földre, és megpróbálta megcsókolni a nő lábát.

Vylie bal kézzel a levegőbe emelte. Jobb kezének körmeit a férfi mellkasára, a szíve fölé tette.

- Könyörgök!

A körmök megkarcolták a férfi bőrét.

- Ha kiengedtél volna, olcsón megúszod. Hálás vagyok, hogy másképp döntöttél, mert itt a te véredtől undorodom a legjobban.

Levette a kezét a férfi mellkasáról, és a mutatóujjával megérintette a homlokát. A püspök kómába zuhant.

Idegen bolygón, egy barlangban tért magához. Odakint homoksivatagot látott. Nem messze a barlangtól égszínkék tó terült el, pálmafákkal és hatalmas virágokkal. A tó mellett színarany épület csillogott.

Biztos volt benne, hogy káprázik a szeme. Becsukta, kinyitotta. Becsukta, kinyitotta. Az oázis igazi volt.

Fel akart tápászkodni, hogy a tóhoz sétáljon. Zsibbadt teste nem engedelmeskedett. A fejét sem tudta mozdítani, csak a szemeit.

Meztelenül feküdt a földön.

Egy növény magasodott fölé.

A növény tetején lila virágot látott, amely három, spirálisan görbülő karból állt. A szirmai csukva voltak.

A szárából indák nőttek, egyre vékonyabb indákká, végül fonalakká ágaztak.

A fonalak körbeszőtték a püspököt és a bőre alá fúródtak. Ott voltak a lábain, a karjain, a testén, a fején, mindenhol.

Hozzákapcsolódtak a vérkeringéséhez. Táplálták és életben tartották.

Hozzákapcsolódtak az idegrendszeréhez, és paralizálták.

A férfi elvesztette az eszméletét. Rémálomomból rémálomba zuhant. Óriási, szörnyűséges démonok tartották fogva, és a lelkéből falatoztak. Végtelennek tetsző ideig esett egy fekete lyukba eredménytelenül. Ismeretlen állatok elől menekült, akik körbevették, utolérték, és darabokra szaggatták.

- Jó szórakozást - mondta Vylie, és a földre tette az eszméletlen püspököt. - Remélem, a kórházban is életben tartják a testedet, nem csak ott, ahová kirándulni mentél.

- Hogyan tetted rám a védőfalat a rudakon keresztül? - kérdezte a királylány.
- Még odakint tettem rád, amikor elindultál az épület felé. Hallgattam a megérzésemre.
- Hogyan teleportáltál ki a ketrecből?
- Sehogy. Mondtam, hogy nem lehetséges. 
- Hogyan jutottál ki?
- Frekvenciát váltottam.
- Frekvenciát?
- Minden párhuzamos valóság különböző frekvencián vibrál. Áthangoltam magam. Ez a világ eltűnt. Megjelent egy rét. Arrébb lebegtem, és visszajöttem ide. A ketrec mellé érkeztem. 
- Milyen rét volt?
- Nem tudom. Sokféle rét létezik. Végül mind egyforma.
- Nem néztél körbe?
- Tudod, mit? Legközelebb, ha az életedet fenyegeti valaki, és emiatt egy másik valóságba kell átmenjek, ott gyűjtök neked leveleket, és laposra préselem őket egy könyvben. Amikor ezzel kész vagyok, keresek egy falut, és kikérdezem a lakosokat a helyi szokásokról. Ha még életben leszel, amikor visszatérek, beszámolok mindenről, amit láttam és amit hallottam.
- Ez a minimum. Képeslapnak is örülnék. Miért nem jöttél ki belőle hamarabb?
- Lelépni könnyű. Hogy ugyanoda térjek vissza, az benne a kihívás. Főleg, ha nem emlékszem a frekvenciára. Lehet, hogy másik királylány vagy, mint akivel reggel sétáltam.
- Azzal a verziómmal mi lesz?
- Összeszedi egy másik Vylie. Reménykedjünk benne.
- Most szívatsz?

Vylie benyúlt a rudak között, végighúzta az ujját a királylány nyakán, aztán a saját orrához tartotta.

- Aha.
- Mire vonatkozik az aha? Arra, hogy ugyanaz vagyok, vagy arra, hogy szívatsz?
- Mindkettőre.

A királylány nem válaszolt.

- Hogyan fogsz kiszedni? - kérdezte.
- A tiédet nem zárták be a tetején.

Vylie benyúlt a rudak között, a körmeivel elvágta a köteleket, és kiemelte a lányt.

- Olyat lehet, hogy legközelebb hallgatsz rám?
- Nagylány vagyok. Meg tudom védeni magam, ha kell. Szeretem nézni, ahogy verekszel.
- Nagylány? Hiszem, ha látom.

Az ajtó kivágódott. Számszeríjat szorongató katonák rontottak a terembe. 

Vylie mély levegőt vett.

- Várjál már - mondta a királylány. - Muszáj mindenre elsőként lecsapnod?
- Gondolod, hogy ez a legjobb pillanat, amikor...

Vylie szeme megakadt a padlót borító fémlapon. Rózsaszínű volt.

Ahol ő és a királylány álltak, egy-egy kerek lyuk tátongott rajta, mintha valaki kör alakban kivágta volna őket. A két lyuk mellett a következő feliratot olvasta:

"Safety Rings"

A szöveg irányából egy-egy nyíl mutatott felé és a királylány felé.

A katonák alatt nem kerek lyukakat látott, hanem sokszög alakú nyílásokat. Ezeket ívelt háromszög alakú lemezek vették körbe. 

Vylie rájött, hogy egy-egy nyílás úgy festett, mint egy kamera nyitott rekesze az exponálás közben.

A katonák felemelték a számszeríjakat, és céloztak.

- Most adják le a figyelmeztető lövéseket? - kérdezte a királylány.

Nyílvesszők száguldottak a királylány és Vylie felé.

A rózsaszín fémlapon, a "Safety Rings" felirat mellett kigyulladt egy zöld LED. Hatalmas villanás töltötte be a termet. A nyílvesszők elporladtak a levegőben. 

A katonák ordítottak, elejtették a számszeríjakat, és a vérző szemükre szorították a tenyerüket.

- Nahát. Korán sült el a vaku - mondta a királylány. 

A fémlap a levegőbe emelkedett. Amikor derékmagasságnál járt, a királylány megszólalt.

- Csííííz!

Fém siklott fémen. A rekeszek összezáródtak. A rózsaszín fémlap eltűnt. A katonák teste két darabban hullott a földre.

- Ez mi volt? - kérdezte Vylie elképedve.
- Az egyik hobbim a sok közül. Katonákat fotózom. Nem tudtad? Mióta is járunk?
- Mivel fotóztad őket?
- Limited edition fényképezőgéppel. Miért, te minek nézted?
- Honnan?

A királylány megvonta a vállát.

- Tombolán nyertem. Néha te is próbára tehetnéd a szerencsédet. Ki tudja, miről maradsz le.

Sötét lepel hullott a földre, és eltakarta a katonákat.

- Fekete? - kérdezte Vylie.
- Nehogy nekem fényt kapjanak, mielőtt a laborba érnek. 

Vylie szeme tovább kerekedett.

- Végülis mindegy. Kétlem, hogy ezek után bárki előhívja őket - mondta a királylány.

Vylie közelebb lépett a lányhoz. Testét tetőtől talpig vér borította. A szemei olyan tiszták voltak, mint két drágakő. Íriszei sötétzöld színben derengtek.

Tágra nyílt pupilláin keresztül a királylány elméjének mélyére hatolt.

"Szeretlek"

A királylány mosolygott.

- Akkor elmegyünk végre az állatkertbe?

 

 

basic questions :: 2021. február 21., vasárnap, 21:28:21
vylie princess

- Vylie, ha véletlenül végtelen ciklusba vezetném az Univerzumot, és ezt nem venném észre, arra az esetre létezik vészmechanizmus?
- Ha azt válaszolnám, hogy létezik, akkor előbb-utóbb végtelen ciklusba vezetnéd.

 

you know who I am :: 2021. február 21., vasárnap, 14:32:30
vylie princess

Négy, fehéren derengő fénykorong táncolt a sötétségben.

Elforgatott ellipszis alakú pályákon keringtek egymás körül. A pályáik sugarainak a növekedése egy láthatatlan spirál ívét követte.

A korongokból köd formájában párolgott az energia. Felhővé alakult, távolodott. Kúp formát vett fel, amelynek csúcsához érve eltűnt.

A korongok semmivé foszlottak. A kúp csúcsa, a kiterjedés nélküli pont felrobbant. A gyorsulva táguló univerzum a szivárvány színeiben szikrázott.

Miután az energia veszített az entrópiájából, plazmává változott. A plazma milliárdnyi galaxisrendszerré alakult, amelyek mindegyikében milliárdnyi galaxis formálódott, bennük milliárdnyi csillaggal.

A gigantikus univerzum egyik csillaga körül keringett egy parányi bolygó. Színes és változatos élet alakult ki rajta.

Volt a bolygón egy barlang, benne egy földalatti folyóval. A vízfelszínen kajakok úsztak. Minden kajakban egy pattanóbogár ült. Ez az előlény a testmagasságának sokszorosára volt képes felemelkedni nyakának egyetlen, villámgyors mozdulatával.

A barlang tetejét lyukak borították. Amikor valamelyik evezős egy lyukhoz érkezett, kipattant a csónakból, és lendületből belerepült a lyukba. A lyuk félköríves kürtőben folytatódott, ahonnan a bogár visszaesett a saját csónakjába, anélkül, hogy akár egyszer is a barlang falához ért volna, és evezett tovább.

Amikor egy-egy bogár a kürtő tetejénél járt, és zuhanni kezdett, egy pillanatra elvesztette az eszméletét. Olyankor azt hallucinálta, hogy ő egy isten. Világokat teremtett, mielőtt magához tért.

Az istenek, akiket különböző bogarak a kürtők tetejéhez érve, ájulásuk pillanatában hallucináltak, képesek voltak találkozni és kommunikálni egymással.

Erre a jelenségre látszólag nem létezett magyarázat.

A lények, akik a laboratóriumukban létrehozták és felrobbantották ezt az univerzumot, tanácstalanul keresték a csatornát, amelyek keresztül az eszméletlen pattanóbogarak belső világai kommunikáltak egymással.

Nem találtak közvetítő médiumot.

Közvetítő médium hiányában ők maguk sem lehettek biztosak abban, hogy a hallucináció és a hallucinált istenek közötti interakció valóban létrejön.

A mesterséges univerzumot a fenti hipotézis teszteléséhez és továbbfejlesztéséhez hozták létre. Az univerzum másik galaxisrendszerében spontán kialakult emberi élet elkerülte a figyelmük középpontját.

Őket, akik a kísérletet végezték, egy szerzetes képzelte el. A tűz körül táncoló hét elefánt egyikén ült. Az elefántok előre léptek kettőt, hátra léptek kettőt. A szerzetes dolga annyi volt, hogy az elefántok egyikén üljön, és képzelődjön.

Az állatok az égbe emelték orrmányaikat, és énekeltek. A hét ormányból hét különböző színű dzsinn bújt elő. Egymással kergetőztek.

A királylány táncolt, a dzsinneket figyelte, és azon tűnődött, mi lenne az a hét dolog, amit Vylie-nak és magának kíván.

A fejében uralkodó állapottal is kezdeni szeretett volna valamit. Legbölcsebb döntésnek az tűnt, hogy úgymarad, feltéve, hogy lesz valaki, aki örökké vigyáz rá és gondoskodik róla.

Ha nem sikerülne úgymaradnia, meg akarta tanulni, hogyan tudja a jövőben bármikor tökéletesen előhívni és újra átélni ezt a pillanatot. 

"Ilyen képességgel véletlenül végtelen ciklusba tudnám futtatni az Univerzumot. Ezen olyankor fogok gondolkodni, amikor még tisztább lesz a tudatom, mint most."

Vylie mattfekete poharat tartott a kezében. A poháron rubinkristályok szikráztak. A táncoló királylányt figyelte.

Fekete bőrű férfi lépett mellé. Izmos, meztelen teste csillogott. Jobb kezében fémpálcát tartott, a végén három aranyszalaggal. A férfinak sas feje volt.

- Ugyanaz a játék újra és újra. Érdekesnek találod még?

A nő becsukta a szemét, ajkához emelte a poharat, majd sejtelmes hangon válaszolt.

- A felejtés a kulcs.
- És képes vagy rá?

Vylie elkerekedett szemmel, csodálkozó arccal nézett a férfira.

- Mire?

Odasétált a királylány mögé. Magába szívta és élvezte, ami a lány forró testéből párolgott.

A királylány felemelte karjait, és megfordult. Arca macskáéra hasonlított. Folyamatosan változott a szemei színe.

- Eddig ez a legjobb hely, ahová együtt jöttünk!

Vylie a magasban tartotta a királylány karját, és nyalogatni kezdte a hónáról az izzadtságot.

- Pisilnem kell - suttogta a fülébe a királylány.
- Igazad van - mosolygott a nő. - Csodálatos este.

A tisztást körbeölelő erdő sötétjében táncolva lépkedtek.

- Látod ezeket a lebegő, átlátszó, színes fátylakat?
- Hogyne. Mindenhová elkísérnek.
- Gyönyörűek.
- És te látod a ránk szegeződő szempárokat?
- Ők is egy másik dimenzióból érkeztek?
- Ki tudja. Amióta megérkeztek, farkasoknak hívjuk őket.

A királylány szeme felcsillant.

- Hazaviszünk egyet?

Vylie a lány szemébe nézett, és várt.

- Házat őrizni? - kérdezte.
- Nahát! Megint pont ugyanarra gondoltunk. Ez hogyan lehetséges?
- Ha ilyenekről fantáziálsz, ismerek valakit, akinek nappal sötétbarna a bőre. Éjjel a legmélyebb csillogó kékre vált. Olyanra, mint az óriás dongó színe, aki álló nap a virágok nektárját nyalogatja. Ha közelről nézed, fekete rúnákat látsz a testén. Sakálfeje van. Neki az illata is finom, és beszélgetni is tudsz vele.
- Férfi vagy nő?
- Ahogy szeretnéd.
- Izgatóan hangzik. Az ciki, hogy nekem jó veled kettesben?
- Dehogy. Az alapján, amit a tükörben szoktam látni, tökéletesen értelek. Ha meggondolod magad, szólj. Imádnátok egymást.

A farkasok egyre közelebb jöttek. A királylány suttogóra fogta.

- Ha érdekel, arról szoktam fantáziálni, hogy a nővérem vagy. Amikor félek, odabújok hozzád, és te megvédesz. Aztán...
- Mi az, amitől félsz?
- Igazából semmitől. Zseniálisan imitálom.
- Volt olyan pillanat, amikor nem tudtad, hogy a nővéred vagyok?
- Őszintén szólva, volt.
- Mikor?
- Hát... életem első húsz éve úgy telt. A tegnapi nap is, azt a kevés időt leszámítva, amikor...

Vylie kacagott.

Megcsókolta a királylányt, nyelvét bedugta a szájába, és körbenyalogatta a fogait. Amikor a szemfogához ért, a királylány hátán megjelentek és feszesre nyíltak a bőrszárnyai.

A farkasok nyüszítve, a földhöz lapulva hátráltak.

Vylie két tenyerébe fogta a királylány arcát, és homlokon csókolta.

- Pontosan tudod, hogy ki vagyok - mondta. 

Az állatok sóvárogva nézték, amit a holdfényben fürdő két nő egymással művelt.

 

play :: 2021. február 19., péntek, 19:25:47
vylie princess

- Vylie, az amőbánk mit fog csinálni?
- Ő eredetileg nem a háború része. Takarít. Ez az amőbák dolga. Miután rommá verünk egy valóságot, felfalja a darabjait.
- Közben osztódik?
- Majd ha látod, amit művel, rájössz, hogy egy is sok belőle. Eszembe jutott, milyen vicces lenne már az elején beengedni. Volt egy világ, amelyik csak pár hegyből és völgyből állt, kaotikus gravitációval. Mindenki előle menekült. Én is. Néha úgy érzem, csalás magunkkal hozni, bár ránk is majdnem olyan veszélyes, mint a többiekre, és megfelel az összes szabálynak.
- Mik a szabályok?
- Érezd jól magad.
- Ennyi?
- A többi belőled származik. Én például nem szeretem az alakváltósdit. Egyrészt, mert gyönyörű vagyok. Másrészt gyengének érezném magam, ha bújkálnék. Nem csak a győzelem fontos. Az út is te vagy. Aztán nem szeretek nálam gyengébbek ellen harcolni, sem túlerővel a hátam mögött. Többnyire lefokozom magam. Amikor nagy az arcom, és elszámolom az erőviszonyokat, akkor jönnek az izgalmak. Mások más szabályokat követnek, amelyekről lesújtó a véleményem. Ők engem viselnek nehezen.
- Miért?
- Kerülöm az ismétlést. Kedvelem a meglepetéseket.
- Te mit tennél a kaleidoszkóp ellen?
- Amint megjelennének előttem a kristályok, támadnék. Ez háború. Akármilyen szép, amit látsz, biztos lehetsz benne, hogy nem meglepetésparty-val kedveskednek neked.
- Hogyan támadnál?
- Deus ex machina. A kaleidoszkóp magába szippantaná az alkotóját. Ezután a kaleidoszkópot elvenném a szemem elől, hogy újra lássak.
- Csak úgy?
- Hol máshol lenne, ha nem a kezemben, a szemeim előtt? Attól, hogy történik veled valami, még eldöntheted, hogy mi történt, miért, és hogyan. Gondolkodni kell. Aztán addig forgatnám a kaleidoszkópot, amíg a kristályok szeletekre szabdalnák a benne lévő lényt.
- Ezek után szerinted merem használni?
- Esetleg ne rajtam próbáld ki. Jut eszembe, ha feléd sétálok mosolyogva, az nem én vagyok. Azt más alkalomra tartogatom.
- És ha nem mosolyogsz közben?
- Nem fogok csak úgy a semmiből elindulni feléd. Ha magadra kell hagyjalak, szólok, amikor jövök.
- Hogyan?

"Hallod, amit gondolok?"

- Lassan már nem tudom, mi az, amit te gondolsz, és mi az, amit én - válaszolt a királylány.

"Hát ez az. Ennek vajon mi lehet az oka?"

- Sosem használod az alakváltást?
- Most épp min állsz?

A királylány lenézett a földre. Vagyis oda, ahol a földnek kellett volna lennie. Egy tenyéren állt.

Az ujjak a körmök nélkül is hosszabbak voltak az ő testénél. A tenyér egy karban folytatódott, fekete és arany színű pikkelyekkel. A nő, aki az előbb még vele szemben állt, eltűnt.

A királylány az égre nézett. Odafentről Vylie arca mosolygott rá.

Elszédült. Leült. Újra a tenyérre tekintett - és nem találta.

Látta magát felülről, egy meztelen női testen ülni.

Az ő teste volt.

A királylány a saját óriás testén foglalt el egy apró helyet.

Becsukta a szemét, és kinyitotta. A fűben ült, Vylie-val szemben.

- Amikor bedrogoztattál, az ehhez képest józan állapotnak tűnt.
- Már elmúlt?
- Álmodom azt, hogy te és én...?
- Van olyan, amit nem?
- Mindent tudni akarok.
- Ha azt mondanám, hogy a világ egy színes, fémesen csillogó istennő, aki széttárt lábakkal fekszik, az egyik kezével magát kényezteti, a másikról saját magát nyalogatja kéjelegve, azt elhinnéd? A teste fraktál, viszont egy-egy szintje egész máshogy is festhet, mint ő maga, attól függően, hogy épp milyen tudat uralja. Ehhez mit szólsz?
- Neked lassan már bármit elhiszek.
- Nem kell bemondásra elhinned. Előbb-utóbb látni fogod.
- Talán már láttam. Ki ő?

Vylie a királylányhoz hajolt. Hosszan és finoman csókolta ajkait. Kezét a lány lábai közé tette, miközben hátradöntötte a fűbe.

- Azt hittem, mindjárt kezdjük a háborút - sóhajtozta a királylány.
- Az idő, abban a formában, ahogy ismerted, illúzió. Abba a formájába, amit mutatni fogok neked, az fér bele, amit csak szeretnél.

 

 

program activated :: 2021. február 17., szerda, 14:50:57
vylie princess

A királylány a tükörrel szemben állt, és a haját fésülte. Vylie mögé lépett.

- Csukd be a szemed - mondta.

A királylány becsukta a szemeit.

- Ne less.

A királylány eltakarta az arcát. Mintha repült volna valahová. Gyengéd érzés volt. Hamar elillant.

- Kinyithatod.

Ködben álltak. Az égbolt minden irányban fehér volt. Árnyékokat nem látott. A talaj lélegzett.

Örvénylő, sötét felhő tornyosult föléjük. Fényes pontok szikráztak a belsejében.

- Két sárkány - mondta valaki. Vagy talán gondolta.
- Aha - válaszolt a királylány fejében Vylie hangja.

A felhő felemelkedett és elrepült.

- Nem denevér vagyok? - kérdezte a királylány.
- Most nem.

A királylány a kezeire meredt. Hosszú, ívelt rubinkörmöket látott.

- Vigyázz velük.

A lábai félelmetesebben festettek.

Testét fehér pikkelyek borították, itt-ott fekete csíkokkal.

- Bárcsak a tükrömet is magunkkal hoztuk volna.

Vylie fehérré változott, testén fekete csíkokkal.

- Wow!

A nő visszaváltozott csillogó feketére és aranyra. Szemei vörösen izzottak.

- Mehetünk? Ideje bemutatkoznod.

A következő pillanatban egy tisztáson álltak, humanoid és nem humanoid hüllők között. Fekete polip csápjai tekergőztek a földön, mintha végig akarnák tapogatni az Univerzumot. A teste és feje nem látszott.

Távolabb két kocka alakú kristály volt. A belsejükben geometriai formák villantak fel és tűntek el, ahogy keresztül csordogált rajtuk a fény.

A kristályok mellett egy imádkozósáska-pók-alien robot várakozott. Sokkal magasabb volt a többieknél. Mély, átható morajlást árasztott magából.

Három női alak egyiptomi istenek ruháit viselte. Mozdulatlanul álltak, és az arcuk emberinek tűnt. A királylány nem tudta eldönteni, hogy szobrok-e, vagy élőlények.

Egy nő bámult az arcába. Testét fekete kitinpáncél borította, vajszínű, hosszúkás foltokkal. Arcát kendő takarta. A szemei és a vénuszdombja sötétlila színben pompázott. Karjai és lábai hajlítható pengék voltak. Tövisre hasonlított a teste.

- Féltékeny?
- Nem tudom. Rám is mindig így néz.

A többiek a királylányt figyelték. Senki nem lépett közelebb. Senki nem szólt hozzá.

Hatalmas, rózsaszín amőbát pillantott meg az égen, vagyis amőbát, aki meztelencsiga is volt, és mosolygott rá. Gyerekjátékra hasonlított, leszámítva, hogy pixelekből állt.

- Éhes - mondta Vylie. - Messziről kerüld el, és soha, semmiképp ne keveredj elé. Gyorsabb, mint gondolnád.

Villanásnyi időre kívülről látta magukat. Színes növényen ácsorogtak, aki a vénusz légycsapója, a rózsa, és egy pillangó keveréke lehetett. Indái végeit szájak, a testét női szemek borították.

- Gyönyörű.
- Megfigyelted őket? - kérdezte Vylie.

A királylány ránézett. Tudata belezuhant a nő vállába. Vylie órásira nőtt.

A teste kockákból állt, amelyek hol feketék, hol bronz, hol lila színűek voltak. Lappá zuhantak. A lapok eldőltek, aztán visszaalakultak kockákká. 

A kockák vibrálása hullámokat közvetített Vylie testében. A levegő ugyanolyan kockákból és a rajtuk keresztül terjedő hullámokból állt, ahogy az ő teste, és mindenki másé is.

- Tényleg ilyen? - kérdezte.
- Bizonyos nézőpontból igen, csak adj hozzá pár dimenziót.

A világ elsötétült. Eltűnt minden és mindenki.

Egyetlen fal létezett, amelyen neonfény szaladgált. Hol kör, hol négyzet, hol hatszög alakú formák villantak fel és sötétedtek el. A tér elgörbült, és vele görbült a királylány.

A falból kivált egy emberszerű alak. Fekete testén neonfény pulzált. A hullámok a feje irányából indultak kör alakban.

Volt benne valami torz. Gyönyörű, mégis torz, olyan módon, amit a királylány nem értett és nem tudott megfogalmazni. Valahonnan ismerte.

Az alak fejében szimbólumokat látott. Némelyik mozgott. Mintha apró, fehér lények csatáztak volna bennük.

A tisztáson eszmélt. Szédelgett.

Vylie arca sugárzott a büszkeségtől.

- Alakulsz.

A királylány nem tudott és nem akart megszólalni. Szilánkokra hullott tudatával azon töprengett, hogy ő maga létezik-e, vagy nem.

- Megjegyeztél mindenkit? - kérdezte Vylie.
- Talán. Miért?

Vylie végighúzta az arcát a királylány mellén, a vállán, és a nyakán. Megtelt az illatával.

- Ők velünk vannak. Többnyire. Lehetnek váratlan fordulatok.
- Mit fogunk csinálni?
- Háborúzni.
- Ki ellen?
- Bárki ellen, aki nem velünk van. Kezdetben. Aztán meglátjuk, hogyan alakul, és improvizálunk. Az egyetlen, akitől felesleges tartanod, én vagyok. Ez nem vonatkozik azokra az alakváltókra, akik esetleg engem utánoznak.
- Honnan tudom, hogy ki alakváltó?
- Egyszerűen. Itt mindenki az.
- Mindenki?
- Mindenki, akit látsz, és akit még nem. Téged beleértve, az amőbát kivéve.
- Hogyan harcolok?
- A sárkányok harcmódja a meditációhoz hasonlít. Az alapja a tudatos légzés. Aztán engedd szabadjára a gondolataidat.
- Milyen gondolatokat?

Vylie széttárta a karjait.

- Ha te sem tudod, én honnan tudjam? - kérdezte a királylány.

Vylie felemelte széttárt karjait. Mire a feje fölé ért, tizenkettő volt belőlük, félkörívben kinyújtva.

Háta mögött megjelent egy ezüstfal, és vakító fehéren villant. Visszaváltott ezüstre. Vörösen villant. Újra ezüst volt.

A három szín egyre gyorsabban és fényesebben pulzált.

A királylány elméje megdermedt. Képtelen volt bármire gondolni. Szemét összeszorította, kezeit az arca elé tette, és elfordult.

Ez nem segített. A villogás betöltötte a tudatát. Minden, ami létezett, Vylie volt. A nő végtelen erőt sugárzott magából, és térdre kényszerítette.

Megadta magát.

A vibrálás abbamaradt. Visszatértek a gondolatai. Kinyitotta a szemét.

- Ez volt a demo?
- Részben.
- Részben?
- Aktiváltam benned egy programot. Készen állsz.
- Csináljam ugyanezt?
- Csinálj bármit, ami jó ötletnek tűnik. Bármit, ami eszedbe jut, és ami a többieknél erősebbé, hatalmasabbá és félelmetesebbé tesz. Győzd meg az ellenfeled, hogy esélytelen veled szemben. Rogyjon földre, és adja meg magát. Ha nem adja meg magát, akkor egy időre szűnjön meg létezni. A felhők majd összekaparják, ami marad belőle.
- Hogyan győzzek meg itt bárkit arról, hogy erősebb vagyok nála? Ki tudja, mióta játsszák ezt.
- Amit az előbb mutattam, legutóbb találtam ki. Szinte senki nem látta még. Védtelenek lesznek vele szemben. Használd nyugodtan.
- Hányszor?
- Amíg nem jut eszedbe valami jobb. Fújj fekete füstöt, ami rémisztő démonarcot ölt magára, és végigszáguld az ellenfeleiden. Akihez hozzáér, kaleidoszkópon keresztül fog látni mindent. Számára a világ színes kristályokká változik. Mielőtt eszébe jutna bármi, dermeszd meg a kristályokat, majd forrósítsd fel őket. Robbanjanak szilánkokká, porladjanak semmivé. Ne maradjon a világból más, csak a sötét és végtelen űr. Jelenjen meg egy bohóc rémisztő arca, aki az idők kezdete óta erre a pillanatra várt. Gyorsan csináld, és soha ne dermedj le.
- Kezdem érteni.
- Az utóbbit még senkinek nem adtam elő. Tartogasd kritikus pillanatokra.
- Amikor?
- Amikor rájössz, hogy körülötted mindenki alakváltó, és mindenki ellened van. A lényeg, hogy sokkal nagyobb élvezet a saját ötleteidet megvalósítani, mint az enyémeket. Használd a képzelőerődet. Azért adtam.

A királylány nem szólalt meg. Bámult Vylie szemeibe.

- Még valami. Most sárkány vagy. Ha végképp nem jut eszedbe semmi, térj vissza az alapokhoz.
- Alapokhoz?
- Belégzés. Kilégzés.
- Azt hiszem, jobban szerelmes vagyok beléd, mint amennyire az lehetséges.

A növény, amelyen álltak, elindult.