magic :: 2021. január 03., vasárnap, 18:31:56
vylie princess

Kilépsz az ajtón.

Futócipőd alatt sistereg a homok. A fűszálak félrehajlanak a lábad elől, pillangók lebegnek a vállaid fölött. Valahol a távolban a bagoly figyeli lépteidet.

Elszaladsz a róka mellett. Nem vesz észre. Figyelmét leköti a boly. Hangyát számol.

Az erdő széléhez érsz. Ezer virág illatát szívod magadba. Hőscincér integet feléd, neked kopog a harkály. Megtelsz erővel, szökdelni és táncolni akarsz.

Elbotlasz egy ágban. Puha homokba zuhansz, kacagsz, már fel is pattansz, hogy tovább fussál.

Fekete fa állja az utadat. Gyökereit a Styx vizébe mártva szunnyadt, amíg rá nem találtál. Börtönbe zár.

Fák magasodnak föléd, körbeállnak, odvaikból a csillagtalan éj sötétje tekint rád. Gyökerük recseg-ropog, ahogy egyre szorosabban ölelnek, és a lelkedet szomjazzák.

Kezedet az égbe emeled, nyújtózol, majd csuklódat visszahajtod, tenyered az arcod felé, ujjaid a földre mutatnak.

Tűzgolyók hullanak az égből. Izzó kő süvít a levegőben, zölden ég a kén. A fák hamuvá porladnak.

A láng körülötted táncol, lábaid alatt izzik a talaj, a narancssárga Nap betölti az égboltot.

Hullámzik és vibrál a levegő. Emberi alakok lépnek ki a tűzből. Alig látsz a forróságtól. Megragadnak, hogy magukkal húzzanak és elemésszenek.

Fém csendül. A kovács kiemel a lángokból. Rubinkristály-univerzumodat beilleszti a koronaékszer közepére.

A papnő a feje fölé emeli a koronát. Sötét csarnokba visz. Vitrinbe zár.

Csend. Időtlen és mozdulatlan tudat. Magába foglalt a kristály. 

A struktúra blokkolja a gondolataidat.

Zár csikorog. Lépéseket hallasz.

Szirén áll a vitrin előtt. Jobb tenyerét a homlokán lévő gyémántra helyezi. Felemeli a fejét, és a levegőbe emelkedik.

Pulzál a gyémánt. A falon lévő kristályok válaszolnak. Egybeolvadnak az oktávok, harmóniában zeng minden frekvencia.

Szétrobban a rubin. A vitrin szilánkjai a sötétségbe szállnak, porrá törnek és semmivé foszlanak.

Szabad vagy.

Felébredsz, felegyenesedsz, mélyet lélegzel, és kinyitod a szemedet.

A madár néz a tekintetedbe. Nagyobb, gyorsabb, és erősebb nálad. Amióta megszülettél, várta, hogy felébredj és elé lépj, hogy elragadhasson, ízekre szedhessen és felfalhasson.

Nincs menekvés.

A madár szemeibe nézel. A tökéletes gyilkológép ereje betölti az elméd. 

Te vagy a madár.

Kitárod szárnyaidat, az ég felé fordulsz, elrugaszkodsz, és magasabb szférákba emelkedsz.

Nincs több határ.

Recseg az íj. Titán feszíti a húrt. A nyílvessző a forró és lüktető szívedet célozza. Aki célbavett, soha nem téveszt lövést.

Jéggé fagysz a rémülettől.

Vylie a falhoz lépett, megnyalta az ujját, és kitépte a kalendárból a felső lapot, rajta a titánnal, íjjal, nyílvesszővel, és a dermedt madárral.

- Na, ezen is túl vagyunk.

Galacsinná gyűrte a papírt, fölemelte, a mutatóujján és a körmén végiggurítva a szemétkosárba dobta.

- Hála az égnek.

Az ajtó felé lépett. Kinyitotta. Hátra se nézett.

- Ha van kedved, csörögj rám.

Csizmájával becsukta maga mögött a kijáratot.

 

 

 

library II :: 2021. január 01., péntek, 12:44:24
vylie princess

Két nő sétált az utcán. Egyikükről tudjuk, hogyan öltözött. A másik rózsaszín felsőt és jóganadrágot viselt.

Elhaladtak a múzeum, a nagykövetség, és a planetárium előtt.

A királylány lelkendezett.

- Megnézzük a csillagokat? Olyan romantikus lenne!
- Nappal van.
- Éjjel már láttam őket.

A könyvtár elé értek. A kapun lévő faragáson szerzetesek másolták a kódexeket. Fölöttük a mozaikon a tudás és bölcsesség római istene felügyelte a munkát.

A bejáratnál álló szerzetes arcára a tanulással töltött évek száz barázdát rajzoltak. A ruháján díszítések jelezték, hogy az összes filozófiai iskolát elvégezte. Botjára támaszkodva őrizte a bejáratot.

- A könyvtárba csak férfiak léphetnek be - mondta.
- Azért jöttünk, hogy figyelmeztessünk, az éj leple alatt valaki Minervát mozaikozott az épületetek homlokzatára - mondta a királylány.

Vylie mély levegőt vett, és a szerzetes tekintetébe nézett. Pupillái résnyire szűkültek. A férfi ábrázatát elöntötte a rémület.

A nő kilélegzett.

A szerzetes fáklyává változott, és porrá égett.

- Ez most miért? - kérdezte a királylány.
- Nem volt kedvem megmérgezni.
- Kíváncsi voltam, mit válaszol.

A könyvtár egyetlen óriási csarnokból állt, tele magas polcokkal, ameddig a szem ellátott. Kiáltás hallattszott. Minden szem a két nőre szegeződött.

- Nem hallottatok még arról, hogy a nőknek is joga van a tanuláshoz? - kérdezte a királylány.

A férfiak menekülőre fogták.

- Imádom a társadalmi forradalmaidat. Miért rohantak el?
- Két magyarázat lehetséges.
- Igen?
- Vagy még nem hallottak a királylányról, akinek bőrszárnyai vannak. Vagy már hallottak róla.
- Upssz.

Kettesben maradtak.

- Wow! Varázslatos helyre hoztál.

A királylány odament a lexikonokhoz. Levett egyet a polcról, megszagolta a bőrkötést, és belelapozott.

- Imádom az illatát!

Becsukta a lexikont, odalépett Vylie-hoz, és mutatta neki a könyv oldalát. A lapok szélét aranyfesték borította.

- Tudtad, hogy ha összezárva vízbe merítesz egy ilyen könyvet, akkor semmi baja nem lesz? Megvédi a festék.
- Hallottam róla - mondta a nő.
- Az arany őrzi a tudást.

Visszament a polchoz, és levett egy másik lexikont.

- Ezt nézd! Ez sárkányokról szól. Olvastad?

Vylie szeme összeszűkült.

- Nálunk a palotában óriási könyvtár volt. Odahordták a könyveket az elfoglalt országokból. Az összeset elolvastam. Én lettem a legokosabb. Azt hittem, mindent tudok.
- És nem?
- Ez a könyvtár annál is nagyobb. Úgy érzem, a világ összes könyve itt van.
- Igen. Ezért jöttünk ide.
- Ez a legszebb ajándék. Szeretem, hogy tanítasz.

A királylány körbejárt a csarnokban.

- Nem tudom, melyik legyen az. Zsebem és hátizsákom nincs. A kezeimben kettőt tudok magammal vinni. Melyik könyvért jöttünk?
- Az összesért.
- Wow. Te olvastad őket?
- Aha.
- Mindet?
- Tudni szoktam, mit mikor kell abbahagyni.

A nő megvárta, hogy a királylány körbejárja a csarnokot, és visszatérjen két könyvvel a kezében.

- Hogyan visszük el a többit? Lassan menni kéne. Kezd melegem lenni.
- Tedd le őket, és lépj közelebb hozzám.

A királylány letette a könyveket az asztalra, és a nőhöz lépett. Vylie magához ölelte.

- Így még jobban melegem lesz.
- Igen.

Vylie a körmével kettévágta a királylány jóganadrágját, és levette róla.

- A felsőnek már úgyis annyi volt - mondta a királylány. - Itt fogunk szerelmeskedni? - kérdezte csillogó szemmel.
- Azt akarom, hogy felejtsd el, amit valaha tanultál, valaha olvastál, valaha hallottál. Azt akarom, hogy bízz bennem, akármi történik - mondta.
- Akármi?

A csarnok levegője homályossá vált. Füst szállingózott a polcokról.

- Akármi.

A könyvek lángra kaptak.

- Miért?
- Bízz bennem, kérlek.
- Bízom, de alig kapok levegőt, és rettentő melegem van.
- Ez a kevésbé fájdalmas út.
- Miért? Semmi sem igaz bennük?
- Bizonyos módon rengeteg igazságot találhatsz a könyvekben.
- Akkor miért? Nem lehet kiválogatni belőlük a jót?
- Ha meg akarnál mérgezni valakit, tortába tennéd a mérget, vagy egy dobozba, "Vigyázz, méreg! Ne edd meg!" felirattal?
- A dobozba, de csak azért, mert nem tudok tortát sütni. És nem is fogok tudni, ha elégeted a szakácskönyvet.

A lángok egyre közelebb értek hozzájuk. A nő szorosan ölelte a királylányt.

- Biztos vagyok benne, hogy neked ez meg se kottyan. Nekem fáj - mondta a királylány.
- Ha fáj, ölelj szorosabban.
- Ez most az a rész, amikor megtanítasz teleportálni?
- Ez most az a rész, amikor mindent megtanítok neked.

A lángok elérték őket. A királylány felsikoltott. Szeméből dőltek a könnyek.

- Bízz bennem.

A királylány magához ölelte a nőt, amilyen szorosan tudta.

A testük lángolt.

Nem érzett fájdalmat.

Azt érezte, hogy a lelke és a tudata elolvad. A gondolatai szertefoszlottak. Bármennyire szerette volna, nem tudta tovább ölelni a nőt. Lezuhant a földre, és olvadt arannyá változott.

Vylie szemeiből két könnycsepp hullott alá. Sisteregve váltak semmivé az izzó fémen.

Platinává változott, megolvadt, és belezuhant az aranyba.

A fémtócsa feketévé vált, és megkeményedett.

"Mindent" - visszhangzott a csarnokban.

A könyvtár összeomlott és eltűnt.

A királylány felébredt az ágyban. Oldalra fordult, és megcsókolta a mellette alvó nő nyakát. Bőre illatát magába szívta.

A fejét a nő hátára fektette. Hallgatta a mellében szunnyadó tüzet. Kezét a saját lábai közé tette, majd az arcához tartotta, és az ujjait nyalogatta.

Úgy aludt el, hogy tudta, ő a világ a legboldogabb tócsája.