filter :: 2021. február 28., vasárnap, 18:01:57 :: 0 komment

Most komolyan, szerinted ha azt a maszkot nézzük, amelyet az utcán és a boltokban szaladgáló embereken látsz, ott kilégzés közben a levegő 90%-a vajon a maszkon át távozik, vagy a maszk és az arc közötti réseken keresztül?

Ez belégzés során mennyiben változik?

Tudod, hogyan néz ki egy maszk, ami a levegőben terjedő vírusok ellen véd?

Az nem az arcod fölött lebeg, hanem hermetikusan elzárja a külvilágtól a szádat, az orrodat és a szemedet is.

A szűrőjében tört mikrométerben mérhető átmérőjű lyukakon áramlik keresztül a levegő.

Azzal nem szaladgálsz sehová, és nem kapod csak úgy félre az arcod elől, amikor köhögnöd kell.

Az FFP2 maszkban, amely nem nyújt 100%-os védelmet, alig kapsz levegőt.

Más téma, független a fentitől, csak nem akartam neki külön bejegyzést.

Az óceánokban lebegő és az erdőket elborító műanyag kínai maszkokat ki és mikor tervezi összeszedni?

 

 

breath :: 2021. február 28., vasárnap, 17:38:52 :: 0 komment

Ma pár percre felvettem egy maszkot nem abból a kamu fajtából, amelyeket orvosos filmekben és Halloween idején embereken is látunk, hanem egy olyat, ami egészségügyi védőmaszkként funkcionál.

Ahhoz képest, hogy milyen, meglepően ritkán ájulnak el miatta.

 

 

go west :: 2021. február 27., szombat, 23:57:02 :: 0 komment

Hol is tartottunk? 

Megvan.

Jártam Budapest éjszakai szórakozóhelyeit. Képes voltam józan állapotban bemenni oda, egy éjszaka négy-öt helyre, sőt, volt, hogy belépőt vásároltam azért, hogy bent töltsek öt percet, és elkérjek egy telefonszámot.

Maximum kettőt, ha nem veszik észre egymást. Ha látják egymást, és mindkettőtől elkérem, akkor mindkettőnek annyi.

Gondolom, világos, miért a számot kértem el. Az egyik utolsó, amit szórakozóhelyen csinálni lehet, az, hogy értelmesen beszélgetsz valakivel. Ráadásul, ő minél jobban érzi magát ott, annál kevesebb közünk lehet egymáshoz. Ha legalább annyira szenved ott, mint én, az jó jel, akkor viszont találkozzunk elviselhető körülmények között.

Párkapcsolatot kerestem.

El tudom képzelni, ez hogyan hangzik. Hidd el, ha ennyi energiát belefektetek abba, hogy olyat találjak, akivel kezdeni lehet valamit, akkor őt megtartom.

Addig is életben kellett maradni.

Psytrance partykon nem kértem telefonszámokat, mert nem akartam drogos nőt.

Ez az egyik legkevésbé érthető döntés volt, amit valaha hoztam.

A drogos ribanc az esetem.

Miért jártam belvárosi szórakozóhelyekre? Rejtély.

Na jó. Tudom, hogy miért. Azért, mert láttam, hogy a psytrance partykra járó nők kikkel állnak szóba.

Nekem drogos ribancból elitista típus kellett volna. Olyat hol találok? Maximum a jogi karon. Esetleg az orvosok között.

Mindkettő korán kel.

Elképesztő, miken problémázom, miközben újabban 5-6 óra körül kelek fel magamtól.

Nekik viszont olyan kell, aki egy darabban tartja őket.

Képzeld el, milyen hatással volnék rá.

Strike egy hétvégét töltött úgy, ahogy ajánlottam neki, és az egyetlen konkrétum, amiről eddig tudok, hogy nem biztos, hogy jövő héten bemegy dolgozni.

Svájcban nem jártam így az éjszakát. Hidd el, itt is vannak rettenetes szórakozóhelyek.

Itt főleg olyanok vannak.

Így utólag totál értem, mit esznek a külföldiek Budapestben.

Vagyis, mit szerettek benne éjszaka, amíg nyitva volt.

Időnként belefutottam az utcán egy-egy kelet-európai nőbe, azért, hogy tudjam, mentálisan rendben vagyok, ha szinte mindenki szembe jön az autópályán, akkor is.

Aztán jött egy 176 centi magas, szőke, orosz, banki dolgozó nő, aki jógaiskolát akart nyitni.

Első randin mondtam neki, hogy nem akarok gyereket.

A második randin az ágyban kötöttünk ki.

Két év alatt rájött, hogy aközött, amit mondok, és aközött, amit gondolok, létezik összefüggés.

Úgy voltam vele, hogy ha már repülőre ülök, akkor lendületből tovább mehetek pár kilométert.

Külsőre a román nők tetszenek a legjobban. Döbbenetes, amit művelnek magukkal.

Most elkövetem azt, ami engem zavar másokban. A származási ország alapján kategorizálok embereket.

Észreveszem ám magamon.

Ilyen önreflexióra addig vagyok képes, amíg nem rak valaki elém egy tipikus román nőt.

Csak hát, ha odautazom valahova, előbb-utóbb enni kell valamit.

Ilyen szempontból Ukrajna volt a kakukktojás. Főzni tudnak, imádtam őket. Kár, hogy az ivóvíz mérgező.

Jártam valamelyikben Lettország és Litvánia közül. Majdnem mindegy, melyik lehetett, mert a nő orosz volt, a halakat meg ugyanabból a tengerből szedik.

Ott milyeneket ettem. Sóvárgok utána. Remélem, nem Észtországgal keverem a fenti kettőt.

A nő közel tökéletes volt, a két gyereket és a bipolár depressziót leszámítva.

Azt, hogy Amerikában jogi eljárás folyt ellene, mert megverte a férjét, imádtam.

Nálam maradt a fürdőruhája. Egyszer felpróbáltam. Csak szilikon mellek fölé van értelme felvenni. Vagy olyan fölé, ami legalább úgy néz ki, mint az implant.

Az egyik leggyönyörűbb nő volt, akivel egy légtérben tartózkodtam. A jacuzziban ült egész nap. Egyszer jött ki a hotelből, hogy megkeressük az autóját.

Az utolsó este sírtam.

Ezek után kizárásos alapon maradt Oroszország.

A Vörös téren aludtam egy hotelben. 

Azok a templomok vagy mik Moszkvában tényleg ott vannak.

Az nem Photoshoppal készült.

 

fit :: 2021. február 27., szombat, 23:49:59 :: 0 komment

- Tudod, miért működik a kapcsolatunk? Két körülmény együttállásának köszönhető. Egyrészt szeretsz. Másrészt másnapra mindent elfelejtesz, amit mondtam neked. Legyen az bármi. Erre szeretnél válaszolni, vagy röhögsz tovább?
- Röhögök.
- Ott van Strike. Ő emlékszik arra, amit előző nap írtam neki. Vagy legalább vissza tudja olvasni. Ennek az az eredménye, hogy két napja nem szól hozzám, és nem tudom, hogy fog-e valaha. Hogy melyik döntését érteném meg jobban, azt végképp nem tudom.
- Ő kicsoda?

 

slim and beautiful :: 2021. február 27., szombat, 23:19:49 :: 0 komment

A felsőbbrendűségi érzést megtartom. Egyrészt szexi, másrészt azt velem egyszerre találta ki valaki, ugyanabban a pillanatban. Felfoghatjuk a szinonimámnak.

Mások leszólása szánalmas tud lenni. Abból visszaveszek.

Mibe fogadunk, hogy ettől lemegy rólam öt kiló, úgy, hogy jégkrémet eszem és nem sportolok semmit?

A mérlegben az elem nem bizonyult vízállónak. Saccolni fogok.

 

 

grow :: 2021. február 27., szombat, 22:58:23 :: 0 komment

Jut eszembe, ha egyszerre akarsz megtanulni adni és elfogadni, randizz orosz nővel.

Az orosz férfiakról annyit tudok, hogy ők halkabbak és félénkebbek.

 

next :: 2021. február 27., szombat, 22:51:16 :: 0 komment

Elképesztő tehetséggel veszem észre "másokban" a hibáimat.

Ezt felfoghatjuk jó tulajdonságnak, ha a korrekciót a megfelelő helyen hajtom végre.

Arra gondoltam, mi lenne, ha felnőnék úgy, hogy gyerek maradok.

A játékosságot és képzelőerőt megtartom, és abbahagyom mások hibáztatását és kritizálását.

Az utóbbi kettő nem feltétlen a gyermekek jellemzője. Simán csak abbahagyom.

Aztán átugorhatjuk, hogy ki milyen hülye, hátha tanulok valamit helyette.

Kezdjük ezzel. Később hangolhatunk rajta.

 

split :: 2021. február 25., csütörtök, 09:24:55 :: 0 komment

A spirituális tanítások többsége egyetért abban, hogy több vagy, mint a tested.

Azt mondják, a lelked, az esszenciád örökké létezik, szemben a "porhüvelyeddel", amely reggelente rohan a busz után, amíg bírja szusszal.

Tehát van a tested, van a lelked, aztán ott van még, mi is? Ja, igen, a tudatod. Őt ki ne hagyjuk (fontos!)

Az egódról is minden bizonnyal hallottál már. A róla szóló tanításokat úgy lehet összefoglalni, hogy a legjobb, amit az egóddal tehetsz, hogy lehúzod a wécén. Bárcsak le tudnád - mondták már annyian. Valahogy mindig a te egóddal akarnak leszámolni a sajátjuk helyett.

A csakráidat felesleges említenem. Aki nem azzal kel és fekszik, hogy beszélget velük, nem is értem, minek jár ide.

A gyökércsakrád alatt szunnyadó Kundaliniról már azelőtt ódákat zengtek, hogy megszülettél.

Evidensnek veszem, hogy tudsz a fénytested létezéséről. Kérlek, ne válaszolj. Nem szeretnék zokogni.

A legfontosabb, amit meg kell értened, hogy lego vagy. Szedd szét magad minél apróbb darabokra. Kerüljön minden a helyére. A fehér zokni az egyik fiókba, a piros a másikba, a kék a harmadikba. A feketéket felvesszük, mert nincs több fiók. Igen, az összeset. Ez van. Vettél volna nagyobb szekrényt, vagy kevesebb fajta zoknit.

Most, így magunk között szólva, te láttad már a lelkedet?

Dumáltok esténként?

Az orálszexig eljutottatok?

Melyik csakrád színe passzol a legjobban az új blúzodhoz?

Na jó, hagyjuk ezt. Kezdjük azzal, amit látsz.

Van a tested, és van a külvilág. Ezeket látod, igaz?

Fontos, hogy meghúzzuk a határvonalakat. A szeparáció mindennek az alapja.

Tehát a tested - hm, mi is legyen... megvan! -, a tested az, amit mozgatni tudsz.

Jó így?

Persze, hogy jó.

Hogyan mozgatod a testedet?

Ha belegondolunk, úgy tűnik, önmagához képest mozgatod.

Például mozgatod a karodat. Mihez képest? A törzsedhez képest. A tested többi részéhez képest.

Amikor becsukod a szemedet, a szemhéjadat mozgatod. Mihez képest? A szemedhez képest. Vagy mondhatnám, hogy a homlokodhoz, az arcodhoz képest. Ha azzal állnék elő, hogy a lábadhoz vagy a szívedhez képest mozgatod, az is igaz volna.

Jó fej leszek, és most nem állok elő ilyenekkel.

Persze, nézhetnénk úgy is, hogy a törzsedet mozgatod a karodhoz képest. Maradjunk inkább az emberi gondolkodásnál, és mozogjon a kisebbik a nagyobbhoz képest. Nem akarlak stresszelni.

Inkább magamat teszem próbára veled.

Tehát, amikor mozgatod a tested, egy kisebb része mozog a nagyobbhoz képest. Ez igaz? Ezzel egyetértesz?

Ha igen, akkor mondd meg nekem, mi történik akkor, amikor sétálsz.

Ugye, a "tested" mozog a Földhöz képest.

Hoppá.

Valami nem stimmel.

A Föld nem lehet a tested. Ha az volna, arról szóltak volna gyerekkorodban. Jót akartak neked. Mindenről szóltak.

És, persze, azóta felnőttél. Már nagy vagy.

Hogyan lenne a Föld a tested? Ez abszurd. A tested az, amit tudatosan, szándékosan kontrollálsz.

Huhh. Ezt megúsztuk. Majdnem megrémültem.

Szándékos kontroll. Ez lesz a kulcs. Köszönöm. Látod? Én tanulok tőled.

Itt ülsz a kijelzővel szemben, és szándékosan, tudatosan olvasod, amit írtam. Közben szándékosan lélegzel, szándékosan és tudatosan kalapálsz a szíveddel, és még arra is maradt a koncentrációdból és a szándékodból, hogy a hajadat növesszed.

Lenyűgöz a multitasking, amit előadsz.

A hajad növesztéséről soha, semmikor nem feledkezel el. Az mindig a tudatod előterében van, és direkt csinálod. Ezt onnan tudjuk, hogy folyamatosan nő.

Szeretsz emészteni? Ültél már neki? Most nem arra gondolok, hogy evés után lefekszel pihenni. Hanem arra, hogy nekigyűrkőzől, beleadsz mindent, és jól megemészted az ételt. Utána ünnepelhetsz, mert akármit is veszel a fejedbe, mindig sikerrel jársz.

Oké. Mondhatod azt, hogy ezeket ugyan nem tudatosan műveled, mégis érted vannak. Jó neked, hogy nő a hajad, kering a véred, és hogy feldolgozod az ételt. Ezekkel egyetértesz. Nem foglalkozik velük a tudatod, mert minek, mégis úgy történnek, ahogyan szeretnéd. 

Ellentétben a külvilággal, amely független tőled, sőt, olykor ellenáll.

Például hiába szereted a vadkacsákat, ha közel mennél hozzájuk, menekülnek.

Értem.

Meggyőző vagy.

Kontaktlencsét próbáltál már berakni a szemedbe? Papírzsebkendővel szedtél már ki kóbor szempillát a szemedből? Közben hányszor csuktad be a szemedet?

Be akartad csukni, vagy nyitva akartad tartani, és mégis becsuktad?

Aha. Gyakorlással nyitva tudod tartani. Világos.

Azt próbáltad már, hogy a vadkacsák bizalmába férkőzöl? Vártál már rájuk türelmesen, hátha mégis odajönnek hozzád?

Kik ők?

Na jó.

Meg akarom érteni, ahogyan gondolkodsz.

Látok logikát abban, hogy azt tartod a testednek, amihez folyamatosan közel tartózkodsz. A kacsák jönnek-mennek, a tavakat felváltja a sivatag, előbb-utóbb mindegyik esőerdőt felégeti valaki, de a "tested", az a közel két méternyi hús, az ott van a szemed előtt. Az valahogy jobban a tiéd, mint a többi.

Én ezt értem. Nem csak mondom, hogy utána visszavonjam. Valóban értem.

Amit nem értek, hogy miért akarnál tőle megszabadulni. Miért mondanál le róla? Miért adnád fel?

Csak ennyire szereted, ami a tiéd?

Vagy esetleg valami nem tetszik rajta? 

Mi lenne, ha megváltoztatnád? Nem arra gondolok, hogy lefogynál, vagy befestenéd a hajadat.

Olyanra gondolok, aminek értelme van. Olyanra, amiért megéri felkelni az ágyból.

Ja, hogy már elmondták, hogyan működik? Elmondták, hogy mit tudsz tenni vele, és mit nem? Elmondták, hogy mire számíts?

Vágom.

Kik mondták neked ezeket?

Ne is válaszolj. Tudom magamtól.

Azok mondták el neked, hogyan működik a tested, akik ha bármikor, bárhol megszólaltak, az Univerzum legféltettebb titkait ontották magukból.

Úgy dőlt belőlük az igazság, hogy nem bírtad hová tenni. Azt sajnáltad, hogy nem volt nálad lavór, vagy inkább teknő, hogy minden tudást, ami kihullott belőlük, összegyűjts, és feldolgozz később.

Minden szavuk arany volt.

Így magunk között szólva, mondtak neked ők valaha bármit, ami igaz volt? Emlékszel egyetlen olyanra, csak egyre, amit tőlük tanultál, és amit ma igaznak tartasz?

Találtál egyetlen egy ilyet?

Végülis, miért ne hallgatnánk rájuk.

Nekik is hogy bejött.

Ahogyan ők léteznek, az minden álmok netovábbja, igaz? Tuti náluk lehet a kulcs.

Rendben. Valami oka van annak, hogy idáig eljutottál. Látom, hogy figyelsz rám.

Tudom, hogy próbálkozol.

Még az is lehet, hogy elolvastad, amit írtam, úgy érezted, hogy érted, becsuktad a szemedet, lélegeztél, kinyitottad a szemedet, és még mindig két kezed volt.

Másnap belenéztél a tükörbe, és még mindig láttál ősz hajszálakat.

Megfogtál.

Erre nem számítottam. Nem is tudom, hogyan szedjem össze magam.

Arra mindenesetre emlékszem, hogy a biciklivel soha az életben nem taknyoltál el. Felpattantál rá, és elengedett kézzel letekertél három kör maratont.

Egyszer sem kellett a sárból, vérző térddel feltápászkodnod, kitörölni a könnycseppet a szemedből, megigazítani a nyerget, és újra ráülni.

Örülök, hogy erre egyformán emlékszünk.

Sőt. Te talán nem, de én még arra is emlékszem, ahogy besétáltál a kórházba, egyenesen a szülőszobába. Két lábon járva érkeztél a világra, mint mindenki, aki akar valamit az élettől.

Apropó, kórház. Ha már itt tartunk. Emlékszel arra, hogy megszülettél? Vagy ezt is elhitted bemondásra?

Ja, hogy láttál már gyereket születni. Ez hasznos információ volt. Köszönöm, hogy megosztottad velem.

Most kanyarodjunk vissza hozzád. Emlékszel arra, hogy ott voltál a kórházban?

Micsoda? Láttál róla fotót? Miért nem ezzel kezdted? Így egész más.

Láttál róla fotót.

Ez mindent a helyére tesz.

Helyére teszi a születésedet, a repülő csészealjakat, és a híres hollywoodi színésznőkkel készült hardcore pornófilmeket is.

A fotó mindenre válasz.

Most mire gondolsz?

Hogy azt a fotót olyanok készítették, akiben megbízol?

Helyes. Minden okod megvan rá, hogy bízz bennük. Hiszen minden, amit ők valaha mondtak neked, az égvilágon minden igaz volt.

Ugye?

Szedd már össze magad.

 

 

morning in space :: 2021. február 24., szerda, 23:01:37 :: 0 komment

Ha ez sem, akkor nem tudom, hogy mi.

 

mirror :: 2021. február 24., szerda, 22:59:21 :: 0 komment
vylie

Vylie az égbe emelkedett, hátat fordított a Napnak, gyönyörködött a csillagokban, és lehunyta a szemét.

Súlytalanul zuhant.

Testét izzó plazma emésztette fel. Tudata elhamvadt, kihúnyt, és szétszóródott.

Utolsó gondolatát elnyelte az űr.

Sárga színű, koncentrikus körök jelentek meg a Nap körül. Ellentétes irányban, a galaxis tengelye mentén nyújtózkodtak, körbeölelték a csillagot, szétfeszítették, és skarlát tűzbe borították.

A szem kinyílt.

Megszületett a vörös sárkány.

Újabb csillag felé száguldott, és felfalta, akár a soron következőt.

Övé volt a csillagrendszer.

Galaxisokat olvasztott magába, mígnem elfért a markában bármelyik. 

Minden, valaha élt és meg nem született élőlény tudatát összegyűjtötte.

Az univerzum szélére repült, és az előtte elterülő világot figyelte.

Önmagában gyönyörködött. Az erejét és a tudását csodálta.

Behunyta a szemét.

Tudata maga mögött hagyta a testét, maga mögött hagyta az univerzumot. Távolodott a sötétség felé. Nem létezett határ.

Olyan távolra ért, ahonnan már ő sem látszott. Megállt, és hátrafordult.

Bámult a sötétségbe.

Zene szólt. Fémek énekeltek hét oktávon átívelő dalt.

A vörös sárkányt fogva tartotta az ezüst sárkány tekintete.

Az univerzum, amelyet a tudata elhagyott, apró pontként sem létezett már.

Az ezüst sárkány arca volt a világ.

Egymást nézték, és látták a másikban a végtelen ürességet, amelyet akkor éreztek, amikor tisztában voltak a nagyságukkal.

Látták egymásban a végtelen szépséget, a világokat, amelyeket teremtettek maguknak és egymásnak, hogy újra és újra elvesszenek.

Zuhantak egymás felé.

 

 

evolve :: 2021. február 24., szerda, 18:02:00 :: 0 komment
vylie

- Vylie.
- Itt vagyok.
- Melyik kezedet használod?
- Most épp egyiket sem.
- Miért nem?
- Mert veled szemben ülök a jacuzziban.
- Hát ez az.
- Ha arra gondoltál, akkor van, amiben a jobb kezem rutinosabb, mint a bal.
- Én is így vettem észre.
- Mióta is járunk?
- Azért kérdezem, mert csodálkoztam, miért bal kézzel verted agyon az első démont a templomban.
- Nem árulom el.
- Miért nem?
- Azért, ahogyan reagálnál rá.

A királylány masszírozni kezdte Vylie talpát.

- Oké. Te nyertél. Azért vertem agyon az első démont bal kézzel, hogy fejlesszem a humorérzékemet.

A királylány arccal előrebukott. A teste remegett. A víz buborékolt.

- Kinevettél? - kérdezte Vylie.
- Dehogy.
- Akkor?
- Magunkon nevettem.
- Miért?
- Én ugyanezért kényszerítem magam hetek óta arra, hogy bal kézzel mossak fogat. Valamelyikünknek előbb-utóbb csak összejön.

 

the war of the worlds :: 2021. február 24., szerda, 16:51:18 :: 0 komment
cinema

Megnéztem a War of the Worlds című filmet.

Olyan szereplőket összeválogatni, akik között az egyetlen elviselhető karaktert Tom Cruise alakítja, művészettörténelmi mérföldkő.

Elismerem, tud valamit. Ha saját magát alakítja, akkor is.

Rajtam kívül talán mindenki látta már tizenhét évvel ezelőtt, mégis ideírom:

*** SPOILER ALERT ***

A cselekmény annyi, hogy a föld alól előbújnak tizenvalahány méter magas tripodok és random űrhajók, hogy kiirtsák az emberiséget.

Hogy ez 123 évvel ezelőtt miként jutott valaki eszébe, azon csak azért nem csodálkozom, mert amióta megtanultam, hogy a rabszolgák a Szfinxet és a piramisokat pálmafákon görgették a sivatag közepére, tetszőleges megoldásra nyitott vagyok.

Az emberiség tehetetlen. Úgy tűnik, mindennek vége.

Ismeretlen betegség végez a tripodokban ülő alienekkel.

Vegyük ezt át még egyszer.

Megjelenik a Földön egy invazív faj, amelynek a képviselői gépekben ülve pusztítják a bolygón lévő életet.

Valamelyik egysejtű úgy dönt, hogy "köszönjük, akkor ebből most elég volt".

Ismerős, csak nem ugrik be, honnan.

Segítenétek?

 

puzzle :: 2021. február 24., szerda, 15:37:40 :: 0 komment

Tegyük fel, hogy létezik valaki - most mindegy, hogy kicsoda -, aki odasétál a tengerpartra, bemártja a kezeit a vízbe, és megtisztítja.

Növekvő sugarú körben tűnik el a vízből minden szemét, műanyag, olaj, higany, radioaktív izotóp, és bármi más, ami nem való bele.

Visszanő a korall, és minden, aminek érdemes visszanőnie.

A tengerek és óceánok megtelnek szép, egészséges, boldogan úszkáló halakkal.

Idáig megvagy?

Elképzelted, amit leírtam?

Ha nem, akkor most képzeld el.

Megvolt?

Utána képzeld el, hány hét alatt érnének a tengerek és óceánok olyan pontra, ami rosszabb, mint a kiindulóállapot volt.

Azután, hogy valaki kitisztítja az óceánt, hány ország maradna a Földön, amelyik mennyiségben csökkenti és érdemben feldolgozza a szemetet?

Hány ország szórná a tengerbe az összes mocskát?

Még arra se vennék a fáradságot, hogy behajózzanak vele pár kilométert.

Na most.

Az, hogy az emberekhez képest a dark-elf shemale-eket preferálom százból száz alkalommal, gondolom, már mindenkinek átjött. Ennek alig van jelentősége. Csak úgy eszembe jutott.

A másik, ami eszembe jutott, hogy a világon létező egyetlen érv arra, hogy az emberiséget bárki életben tartsa, az, hogy ez milyen ki.... k... nehéz.

 

 

conection :: 2021. február 24., szerda, 14:58:17 :: 5 komment

Pár hete maradt az autómnak arra, hogy megtanulja, hol kapni a közelben jégkrémet, és hogyan lehet odáig önállóan eljutni.

Ma hatkor keltem. Délután fél háromkor éreztem magam képesnek arra, hogy learaszoljak kétszáz métert a harminc kilométer/órára korlátozott úton.

Mindezt úgy, hogy az Enikővel örökbe fogadott növénykénk még csak a virágzás felénél jár. Letakarítom reggelente, és közben elkapom a lehulló hajtásokat.

Az elmúlt napokban olyan tudatállapotokat értem el, amelyek létezéséről korábban legfeljebb álmodoztam. Pedig nem ma és nem tegnap kezdtem, és a kéziféket kiengedtem réges-rég.

Tízperces mentális orgazmusra gondolj, amely közben visítva röhögök, mert sikerült közvetlenül, védőszigetelés és diódák nélkül rákötnöm magam az Univerzumra.

Ezért is felesleges végighallgatni azt, aki szerint a bevásárlóközpont helyett érdemes a piacra járni.

Kétféle növény létezik.

Van, akiről te gondoskodsz, és aki neked terem.

És vannak a többiek.

 

 

ask when you’re ready for the answer :: 2021. február 24., szerda, 14:55:42 :: 0 komment

Kíváncsi leszek a fejére annak, aki legközelebb megkérdezi tőlem élőben, hogy mi a vallásom.

 

good :: 2021. február 24., szerda, 14:47:54 :: 0 komment

A jóság - már ha ilyen emberi fogalmakkal kell dolgoznunk olyankor is, amikor szabadságon van a terapeutám [sóhaj] - ott kezdődik, hogy másokat engedsz boldognak lenni, és törekszel arra, hogy boldog legyél.

Ez a kettő van a lista elején. Bármi más messze lemaradva kulloghat utánuk.

Azzal, hogy boldog vagy, ezt látják rajtad, és a környezeted érzi is, jót teszel. Amikor enni adsz az éhezőknek, a lelkiismeretedet nyugtatod, és az éhezőket szaporítod.

Például lehet olyat, hogy fogod magad, és elkezdesz mosolyogni az emberekre. Lesz köztük olyan, aki visszamosolyog. Akad köztük, aki menthető.

Sőt, egy mosoly még a többieknek is belefér.

 

 

sacrifice :: 2021. február 24., szerda, 10:14:26 :: 1 komment
religion

A kereszténység kannibál, emberáldozó vallás.

Szívesebben írom le ezt nektek burkoltabb formában, úgy, hogy legyen benne izgalom is. Mivel megint előjött Jézus - gondolom, mint példa a jóra -, kénytelen vagyok egyszerűbben és szárazabban fogalmazni.

A kereszténység kannibál, emberáldozó vallás.

Semmit sem javult vagy finomodott az elképzelt középkorhoz képest. A templomban a mai napig Jézus testét eszik, és az ő vérét isszák.

Hogy az eredeti test és vér nincs ott, és ezeket kenyérrel és borral pótolják, logisztikai kérdés.

Isten felálldozza szeplőtlen fiát, és ezzel elmossa az emberiség bűneit.

Ez olyan, mint amikor valaki előszed az őserdő mélyéről egy szűzlány-áldozó törzset, és átbrandingeli patriarchálisra.

A kereszténység jelképe kivégzőeszköz. Az imádatának tárgya a kivégzett áldozat, és az, aki a kivégzésről döntött.

És azt hiszitek, hogy van benne jó és, és emlegetjük Jézust, ahelyett, hogy észrevennénk, hogy a kereszténység primitív, fantáziátlan, örömtelen, emberáldozó, kannibál vallás.

 

the latest book :: 2021. február 23., kedd, 10:32:31 :: 0 komment

A kislány álmos szemmel jött elő a szobájából. Az asztalnál egy férfi ült.

- Álmodtál valamit? - kérdezte a férfi.
- Igen.
- Rémisztő volt?
- Felkavaró.
- Mit álmodtál?
- A ház előtt álltam, a folyóparton, és etettem a sötétkék vadkacsákat.
- A sötétkék vadkacsákat?
- Igen. Fölém ereszkedett valami, ami úgy nézett ki, mint a vattacukor. Akkora volt, mint a fejem. Egy űrhajó volt az. Az űrlények magukkal vittek, és le akarták scanelni a tudatomat. Valaki véletlenül a másik gombot nyomta meg, így scanelés helyett feltöltötték belém a valaha élt három legnagyobb tudós elméjének biztonsági másolatait. Az a mennyiségű tudás, párosulva a gyermeki képzelőerőmmel és a mindenhatóságomba vetett ártatlan hitemmel, képessé tett arra, hogy egyetlen gondolatommal elpusztítsam valamennyiüket. Miután végeztem velük, gondolkodni kezdtem, hogy az Univerzumban található többi létformával mitévő legyek. Közben rájöttem, hogy álmodom. Mielőtt elaludtam, telepakoltam a tudatalattimat és az álmot eldugott kapcsolókkal, amelyek figyelmeztetnek arra, hogy ez egy álom, és én álmodom a világot. A tudósok elméjének belém való, véletlen feltöltése egyike volt ezeknek a kapcsolóknak. Találkoztam a felsőbb énemmel, akitől megtanultam, hogy az anyag és az energia nem létezik. Elképzelem őket. Képessé váltam arra, hogy tizenkét térdimenzióban lássak. Az idő szikrázó kristályok formájában jelent meg előttem, beborítva a kozmikus fraktált. Tudom, hogy fokozatosan fogok ráébredni arra, hogyan irányítsam az álmot, hogyan alakítsam a világot, hogyan formáljam át a multi-univerzumot olyanra, amiben a legtöbb örömömet lelem.
- Érted az álmodat?
- Te mit gondolsz, mit jelent?
- Amit álmodtál, az a legfrissebb tudományos bizonyítéka a sötétkék vadkacsák létezésének. Gyere. Megmutatom az erről a témáról szóló legújabb könyvemet.

 

 

your turn :: 2021. február 23., kedd, 09:25:17 :: 0 komment
vylie

- Vylie.
- Igen?
- Tudod, mire gondoltam?
- Mondd.
- Most, hogy túl vagyunk az esküvőnkön...
- Tessék?
- És a templomot én találtam, a vendégek az én fotómra jöttek, a gyűrűket én intéztem, lezavartam a fotózást egyedül, és utána még elvittelek az állatkertbe is, megerőltethetnéd magad, és kitalálhatnál valamit a nászutunkra.

 

 

single shot :: 2021. február 22., hétfő, 11:47:38 :: 0 komment
vylie

*** WARNING ***

Az alábbi dokumentumfilm csupa vér és szövetmaradvány.

Tocsog az erőszakban. Ha ez zavar, el ne olvasd. Én szóltam.

*******

 

Az utcán két nő sétált kézenfogva. Nevettek, beszélgettek, és térhatású képekké alakították a rájuk záporozó fotonokat.

A királylány belerúgott egy kavicsba.

A kő lepattant a lábáról, két métert repült, és megállt a levegőben. A járókelők mozdulatlanná dermedtek. A királylány és Vylie gyönyörű szoborrá változott.

Senki nem mozdult.

Nem történt semmi.

- Valaki kitalálhatna már egy modernebb gépet.

Egy alak felállt egy székből, hátrament az asztalhoz, kivette a lejárt kristályt a vetítőből, és berakta a következő részt.

Visszament a székhez, helyet foglalt, és a holoprojektor távirányítóján megnyomta a lejátszás gombot.

A kavics tovább repült. A járókelők tovább jártak-keltek. A multi-univerzum ágai tovább kanyarodtak a kiindulópont felé.

A két szobor életre kelt.

- Te is éreztél valami különöset? - kérdezte a királylány.
- Ha éreztem is, mit tudok vele csinálni?

A királylány tűnődött.

- Elmehetnénk az állatkertbe.
- Fogságban élő állatokra vagy kíváncsi, akik összesen három dimenziósak?
- Nem nézni fogjuk őket, hanem szabadon engedni.
- Benne vagyok.

Elindultak az állatkert felé.

- Odanézz! - mondta a királylány. - Mekkora édességbolt!
- Rossz érzésem van vele kapcsolatban.
- A kedvenc süteményemet tették a kirakatba! - mondta a királylány, és berohant az épületbe.

Vylie sóhajtott, és a lány után ment.

Hatalmas, üres tér fogadta. Sem polcokat, sem édességeket nem látott sehol. 

- Hová tűntél?

Pár lépés után reccsent alatta a padló. Fémrudak emelkedtek belőle. A nő teleportálni próbált. Ugyanoda érkezett vissza.

A rudak a feje fölé értek, derékszögben oldalra dőltek, egymáshoz tapadtak, és fémketrecbe zárták.

Az ajtó becsukódott. A terem közepén szilánkokra tört egy láthatatlan fal.

A fal mögött egy tucat katona várakozott, kezükben kardokkal és lándzsákkal. Mellettük két sötétszürke démon állt, akik egy fejjel magasabbak voltak nála, és nagyságrendekkel izmosabbak. A démonok mellett ácsorgó, világos köpenyt viselő férfi illuzionista lehetett.

A királylányt egy rúdhoz kötözték. További négy fémrúd vette körbe, amelyek az ő ketrecének elemeihez hasonlítottak.

Tőrrel a kezében, a lány mellett állt a püspök.

Vylie szabadulni próbált. Újra és újra ugyanoda érkezett vissza.

Nekiesett a fémrudaknak. Körmei meg sem karcolták őket.

Hatalmas, mélykék harci kalapács jelent meg a kezében. Korábban nem létező fém alkotta. Ütötte-verte vele a fémrudakat.

A kalapács eltűnt. Vylie íjat tartott a kezében. A nyílvesszőről zöld folyadék csöpögött. Célbavette a püspököt, és lőtt. A vessző két fémrúd között, a levegőben tört darabokra.

- Végére értél a repertoárodnak, vagy maradt még trükk a tarsolyodban? - nevetett a püspök.

Vylie szemügyre vette a fémrudakat.

- Te is tudod, hogy sem elpusztítani nem lehet őket, sem a túloldalukra teleportálni. Rajtuk keresztül hatástalan vagy ránk.
- Honnan szereztétek őket?
- Valaki, akiben megbíztál, fecsegett - vigyorgott a püspök.
- Tényleg nem tudsz kiteleportálni odabentről? - kérdezte a királylány.
- Tényleg nem.
- Kegyes hazugságról hallottál már? - sóhajtott a lány.
- Arra tartogatom, amikor végre sütsz nekem valamit.
- Tíz éve várok erre a pillanatra! - kacagott a püspök.
- Hogy süt neked valamit? Állj a sor végére.
- Arra, hogy elkaplak.
- Nem is emlékszem rád - vont vállat a nő.
- Hazudsz!

Vylie-nak bevillant a sasfejű férfival folytatott beszélgetés a felejtésről.

- Hagyjuk. Mit szeretnél?
- Kiirtani a fajtádat.
- Te sem lehetsz az a sikerorientált típus.
- Kis győzelemnek is örülni tudok. A lotyóddal kezdem.

Vylie vakítóan ragyogó, hófehér tüzet fújt a fémrudakra. A ketrec sértetlen maradt.

- Miért bántanád?
- Nézz magatokra! Ti vagytok a fertő.
- Ezt hogy érted?
- Amikor kérdezel, akkor is hazudsz.
- És még?
- Paráznák vagytok!
- Ez most komoly?
- Az Úr színe elé küldöm a barátnődet!
- Az úr? - kérdezte Vylie.
- A pszichiáterére gondolt - mondta a királylány.
- Megtisztítom tőletek a világot! - harsogta a püspök.

Vylie gondolkodott.

- Egyáltalán, hogyan találtatok rám? Mi ez az épület? Édességboltnak álcázott templom?

A püspök elővett egy papírtekercset, és kigörgette. A papír nyomtavezetői díjat ajánlott a királylány arcképére.

- Egyik várost sem én gyújtottam fel - mondta a királylány. - A lakóik bénáztak, amikor meg akartak ölni a szárnyaim miatt.
- Ez lényegtelen. Nő létetekre egymáshoz értek. Az egyikőtök meztelen!

Vylie a lábai közé nyúlt, aztán a szájába vette az ujját, és szopogatta. A püspök szörnyülködve elfordult.

- Milyen egyház az, amelyik besoroz két harci démont? - kérdezte a királylány.
- Ők nem paráználkodnak. Szolgálják a rendet és a hitet!
- Komolyan? Hol szedtél össze ilyen selejtes démonokat?

A démonok felmordultak és vicsorogtak.

- Látni fogod, mennyire selejtesek, amikor darabokra tépnek és felfalnak.
- Ezt kiírhatnátok a templom falára.
- Látszik, hogy nem jársz templomba. Ha nem tudsz olvasni, nézd meg a képeket!
- Oké. És hogy kerül ide egy okkult illuzionista?
- Áldozatot hozunk a felsőbb jó érdekében. Az Úr parancsa!
- Hagyd már ezt az urazást. Ha egy foszlányt látnál abból, ami csak eggyel fölöttünk van, csúsznál-másznál a mocskodban, és az életedért könyörögnél.
- Szádra ne vedd többé az Ő nevét, szajha!

A püspök felemelte a tőrt.

Vylie kivette a szájából az ujját.

- Oké. Van egy ajánlatom számodra - mondta. - Ma ünneplünk a barátnőmmel valamit, ezért kedves hangulatban találtál rám. Ha most azonnal kiengedsz, akkor simán csak megöllek. Gyors leszek. Ígérem.

A püspök nevetett.

- Mégis, mivel ölnél meg?

Vylie az arca elé emelte a kezeit. Nem szólt, csak forgatta őket.

- Ennyi? - kérdezte a püspök.
- Elfogadod?
- Búcsúzzatok el egymástól! - mondta a püspök. A tőrt a királylány nyaka irányába emelte.

Vylie hátrébb lépett és becsukta a szemét. Lábait lótusz ülésbe hajlította, anélkül, hogy a földre ült volna. Lebegett.

- Az utolsó bűvészmutatvány, amit látni fogsz! - vigyorgott a püspök a királylányra.

A lebegő test elszíneződött. Piros, zöld és kék foltok vándoroltak rajta.

A nő áttetszővé vált és tükröződött. Két teste egymásba folyt. A távolságuk egy arasz lehetett.

Villogott, és eltűnt.

Nem történt semmi szokatlan.

- A patrónusod láthatatlanná vált. Ezt kaptad tőle utoljára! Nem akarja, hogy a szemébe nézz. Ő viszont végignézheti, ahogy elvérzel - mondta a püspök, és elővett egy szent kelyhet.
- A helyedben letenném azt is és a tőrt is. Az utóbbit különösen, mielőtt megvágod magad - mondta a királylány.
- Egyedül maradtál. A pokolba is egyedül érkezel!
- A játszótér, ahova a barátnőmmel szórakozni és kefélni járunk, ezerszer brutálisabb, mint a szánalmas poklod.
- Mindjárt meglátjuk!

A ketrec mellett alig láthatóan villant a levegő. Pár pillanat múlva újabb villanás követte.

- Mi ez? - nézett a rémült püspök az illuzionistára. - Mi történik?
- Nem tudom - felelt a férfi.
- Átjutott a rudakon?
- Az kizárt.

A ketrec mellett ovális, fehér folt jelent meg a levegőben, és fel-le mozgott. Két részre szakadt, aztán háromra.

Tovább szakadozott vízszintes csíkokká, amelyek fel-le szaladgáltak egyre gyorsabban és egyre fényesebben.

Amikor olyan vékonnyá váltak, hogy alig lehetett őket külön-külön látni, a vibrálás abbamaradt.

Lótuszülésben lebegve megjelent Vylie. Lábait a földre tette. Kinyitotta a szemét, és mosolygott.

- Hogyan?! - kérdezte halálra vált arccal a püspök.

A nő a démonokhoz fordult.

- Megölöm a szajhádat! - rikácsolt a püspök.

Vylie jobb kezével megragadta az egyik démon vállát. Körmeit a lény húsába mélyesztette, és a szemébe nézett.

- Ennyi volt - mondta.

Felemelte bal kezét, és arcon ütötte a lényt.

A másik démon a hátára ugrott, hogy borotvaéles fogaival átharapja a nő nyakát. A katonák körbefogták, lándzsákkal és kardokkal szurkálták. A püspök ordított.

Vylie éles fájdalmat érzett a nyakán. Szeme könnybe lábadt. A fegyverek eleinte karistolták a bőrét, aztán belemartak a húsába.

Vérzett.

Eszébe jutott a zene, amelyre a királylány táncolt, amikor ő mögötte állt. A ritmus az Univerzum egységére emlékeztette.

Ütött. Ütött. Ütött.

A démon védekezni próbált. Karjai darabosra törtek.

Vylie addig ütötte az öklével a démon fejét, amíg csontszilánkokon és véres pépen kívül semmi nem maradt belőle.

A nyaka lángolt a fájdalomtól.

Hátranyúlt, a feje fölött átlendítette a hátába kapaszkodó démont, és a térdével eltörte a gerincét.

Aztán letépte a fejét.

A katonákat egyesével szedte darabokra.

Az illuzionista hiába rángatta az ajtót, képtelen volt elmenekülni.

- Megölöm! - visított a püspök.

Vylie rá se nézett. Odasétált az ajtóhoz, megfordította a remegő férfit, és az arcába nézett.

- Kifelé nyílik.

A férfi egyre kisebbnek próbált látszani.

Vylie faképnél hagyta. Fülelt, a fal mellett sétált. Kinyújtotta a karját, és megragadta az immár láthatatlan illuzionistát. Az ajtóban álló tükörkép szilánkokra tört.

- Szerinted mennyire szeretem a hazugságokat?

A férfi láthatóvá vált, de nem bírt megszólalni.

- Nulla és tíz közötti skálán? A kezeddel is mutathatod.

A férfi kinyújtotta két ujját.

Vylie hátralépett. Kezében megjelent a sötétkék harci kalapács, amellyel a ketrecből próbált kitörni. A nyele majdnem olyan hosszú volt, mint az ő teste.

- Ez igazi. Tudod, hogy az mit jelent? Megmutatom.

A férfi helyén egy gödör maradt. Őmaga szanaszét fröccsent a teremben.

Vylie elindult a püspök felé.

- Utolsó esély! - zokogta a püspök.

A nő közeledett.

A püspök a királylány nyaka felé döfött. A tőr belefutott egy kéken derengő falba, és megállt. A püspök újra döfött. A védőfal ismét a penge útját állta.

- Azt hitted, végigverek mindenkit, ha te közben veszélyezteted a barátnőm épségét? Tényleg ennyi eszed van?
- Kegyelmezz!

A püspök leborult a földre, és megpróbálta megcsókolni a nő lábát.

Vylie bal kézzel a levegőbe emelte. Jobb kezének körmeit a férfi mellkasára, a szíve fölé tette.

- Könyörgök!

A körmök megkarcolták a férfi bőrét.

- Ha kiengedtél volna, olcsón megúszod. Hálás vagyok, hogy másképp döntöttél, mert itt a te véredtől undorodom a legjobban.

Levette a kezét a férfi mellkasáról, és a mutatóujjával megérintette a homlokát. A püspök kómába zuhant.

Idegen bolygón, egy barlangban tért magához. Odakint homoksivatagot látott. Nem messze a barlangtól égszínkék tó terült el, pálmafákkal és hatalmas virágokkal. A tó mellett színarany épület csillogott.

Biztos volt benne, hogy káprázik a szeme. Becsukta, kinyitotta. Becsukta, kinyitotta. Az oázis igazi volt.

Fel akart tápászkodni, hogy a tóhoz sétáljon. Zsibbadt teste nem engedelmeskedett. A fejét sem tudta mozdítani, csak a szemeit.

Meztelenül feküdt a földön.

Egy növény magasodott fölé.

A növény tetején lila virágot látott, amely három, spirálisan görbülő karból állt. A szirmai csukva voltak.

A szárából indák nőttek, egyre vékonyabb indákká, végül fonalakká ágaztak.

A fonalak körbeszőtték a püspököt és a bőre alá fúródtak. Ott voltak a lábain, a karjain, a testén, a fején, mindenhol.

Hozzákapcsolódtak a vérkeringéséhez. Táplálták és életben tartották.

Hozzákapcsolódtak az idegrendszeréhez, és paralizálták.

A férfi elvesztette az eszméletét. Rémálomomból rémálomba zuhant. Óriási, szörnyűséges démonok tartották fogva, és a lelkéből falatoztak. Végtelennek tetsző ideig esett egy fekete lyukba eredménytelenül. Ismeretlen állatok elől menekült, akik körbevették, utolérték, és darabokra szaggatták.

- Jó szórakozást - mondta Vylie, és a földre tette az eszméletlen püspököt. - Remélem, a kórházban is életben tartják a testedet, nem csak ott, ahová kirándulni mentél.

- Hogyan tetted rám a védőfalat a rudakon keresztül? - kérdezte a királylány.
- Még odakint tettem rád, amikor elindultál az épület felé. Hallgattam a megérzésemre.
- Hogyan teleportáltál ki a ketrecből?
- Sehogy. Mondtam, hogy nem lehetséges. 
- Hogyan jutottál ki?
- Frekvenciát váltottam.
- Frekvenciát?
- Minden párhuzamos valóság különböző frekvencián vibrál. Áthangoltam magam. Ez a világ eltűnt. Megjelent egy rét. Arrébb lebegtem, és visszajöttem ide. A ketrec mellé érkeztem. 
- Milyen rét volt?
- Nem tudom. Sokféle rét létezik. Végül mind egyforma.
- Nem néztél körbe?
- Tudod, mit? Legközelebb, ha az életedet fenyegeti valaki, és emiatt egy másik valóságba kell átmenjek, ott gyűjtök neked leveleket, és laposra préselem őket egy könyvben. Amikor ezzel kész vagyok, keresek egy falut, és kikérdezem a lakosokat a helyi szokásokról. Ha még életben leszel, amikor visszatérek, beszámolok mindenről, amit láttam és amit hallottam.
- Ez a minimum. Képeslapnak is örülnék. Miért nem jöttél ki belőle hamarabb?
- Lelépni könnyű. Hogy ugyanoda térjek vissza, az benne a kihívás. Főleg, ha nem emlékszem a frekvenciára. Lehet, hogy másik királylány vagy, mint akivel reggel sétáltam.
- Azzal a verziómmal mi lesz?
- Összeszedi egy másik Vylie. Reménykedjünk benne.
- Most szívatsz?

Vylie benyúlt a rudak között, végighúzta az ujját a királylány nyakán, aztán a saját orrához tartotta.

- Aha.
- Mire vonatkozik az aha? Arra, hogy ugyanaz vagyok, vagy arra, hogy szívatsz?
- Mindkettőre.

A királylány nem válaszolt.

- Hogyan fogsz kiszedni? - kérdezte.
- A tiédet nem zárták be a tetején.

Vylie benyúlt a rudak között, a körmeivel elvágta a köteleket, és kiemelte a lányt.

- Olyat lehet, hogy legközelebb hallgatsz rám?
- Nagylány vagyok. Meg tudom védeni magam, ha kell. Szeretem nézni, ahogy verekszel.
- Nagylány? Hiszem, ha látom.

Az ajtó kivágódott. Számszeríjat szorongató katonák rontottak a terembe. 

Vylie mély levegőt vett.

- Várjál már - mondta a királylány. - Muszáj mindenre elsőként lecsapnod?
- Gondolod, hogy ez a legjobb pillanat, amikor...

Vylie szeme megakadt a padlót borító fémlapon. Rózsaszínű volt.

Ahol ő és a királylány álltak, egy-egy kerek lyuk tátongott rajta, mintha valaki kör alakban kivágta volna őket. A két lyuk mellett a következő feliratot olvasta:

"Safety Rings"

A szöveg irányából egy-egy nyíl mutatott felé és a királylány felé.

A katonák alatt nem kerek lyukakat látott, hanem sokszög alakú nyílásokat. Ezeket ívelt háromszög alakú lemezek vették körbe. 

Vylie rájött, hogy egy-egy nyílás úgy festett, mint egy kamera nyitott rekesze az exponálás közben.

A katonák felemelték a számszeríjakat, és céloztak.

- Most adják le a figyelmeztető lövéseket? - kérdezte a királylány.

Nyílvesszők száguldottak a királylány és Vylie felé.

A rózsaszín fémlapon, a "Safety Rings" felirat mellett kigyulladt egy zöld LED. Hatalmas villanás töltötte be a termet. A nyílvesszők elporladtak a levegőben. 

A katonák ordítottak, elejtették a számszeríjakat, és a vérző szemükre szorították a tenyerüket.

- Nahát. Korán sült el a vaku - mondta a királylány. 

A fémlap a levegőbe emelkedett. Amikor derékmagasságnál járt, a királylány megszólalt.

- Csííííz!

Fém siklott fémen. A rekeszek összezáródtak. A rózsaszín fémlap eltűnt. A katonák teste két darabban hullott a földre.

- Ez mi volt? - kérdezte Vylie elképedve.
- Az egyik hobbim a sok közül. Katonákat fotózom. Nem tudtad? Mióta is járunk?
- Mivel fotóztad őket?
- Limited edition fényképezőgéppel. Miért, te minek nézted?
- Honnan?

A királylány megvonta a vállát.

- Tombolán nyertem. Néha te is próbára tehetnéd a szerencsédet. Ki tudja, miről maradsz le.

Sötét lepel hullott a földre, és eltakarta a katonákat.

- Fekete? - kérdezte Vylie.
- Nehogy nekem fényt kapjanak, mielőtt a laborba érnek. 

Vylie szeme tovább kerekedett.

- Végülis mindegy. Kétlem, hogy ezek után bárki előhívja őket - mondta a királylány.

Vylie közelebb lépett a lányhoz. Testét tetőtől talpig vér borította. A szemei olyan tiszták voltak, mint két drágakő. Íriszei sötétzöld színben derengtek.

Tágra nyílt pupilláin keresztül a királylány elméjének mélyére hatolt.

"Szeretlek"

A királylány mosolygott.

- Akkor elmegyünk végre az állatkertbe?

 

 
1 2 3 4 5 6 7 8 10 13 17 21 27 34 44 >